Tobber életblogja

De utálom. Szétrohad a szemem, szájpadlásom az allergiától, hat napos szúnyogcsípések viszketnek.

Az megvan, amikor ebédelni nincs idő napokig, annyi a munka, és mindig az kérdez rá aktuális státuszokra, akiknek az ügyét hátrébb priorizáltad? Rutinos hablatyoló lettem a válaszokkal. Ritka szar érzés, szeretek mindennel alaposan és precízen végezni, megfullaszt a belső kényszer, hogy tükörbe bírjak nézni, ez most képtelenség. Jaj, majd mesélek a maximálisan vagy utálom magamat szituról.

Készül a teraszom és alig várom, hogy berendezhessem, csak épp lecsapott egy sokórás özönvíz és csapkodnak a villámok ez meg itt egy nyitott tetőterasz.

Jártunk vízparti táncolni, ahol párjaink addig kibeszélték az élet nagy dolgait, kaptam tonna csokoládét, pedig még a Mikulások és nyuszik is megvannak. Jártam hematológián, amin megdöbbentem, hogy E-vel írják. Gyártom az ékszereket, mert kikapcsol, közben megint sorozatválság van. Nem bírok elengedni unalmas sorozatokat, de nézni sem, kafa. Túl sok időm van.

Ismét elmegy egy közeli kolléga, gyorsan körbehintettem, hogy túl vagyok terhelve (és van feladat, amibe még bele sem kezdtem!), mielőtt újra rámbíznak egy több hónapos betanítást és addig 250 ember támogatását, mint tavaly fél évre.

Múlt hétvégén magam alatt voltam, a végrendeletemen agyaltam. Az ingatlanok a szüleimé lennének (bár nem szorulnak rá szerencsére). Az ingóságokból tehetnék jót emberekkel, vagy állatokkal, pár millió áll autóban, nyugdíjpénztárban, kreatív alapanyagban. És hogy mi lenne a macskával. Bár azt Kócos és Anyu is megígérte, gondját viseli, inkább a felnevelőjének adnám oda, akinél a szülei most is élnek, némi havi járadékkal. A nagyértékű kreatív alapanyagaimat a lányokra hagyom, csak előttem a kép, ahogy az 1-2 pocok bespájzolna belőle, úgyhogy lehet, hogy azt is név szerint kellene megjelölni, ki válogathat? Van olyan, hogy hagyatéki intéző, mégse Anyu csinálja? Írjak leveleket, vagy tűnjek el szépen csendben? Fuh, sok a megválaszolandó kérdés. A papírjaim rendben vannak (meg a kreatív szekrényem is komolyan elrendezve méret, fajta, színek, célok szerint), adósságom nincsen, mi még a teendő? Ha nincs is valaki mélyponton, akkor is agyalhatna ezen. Elnézve Anyuék huszonévig folyó hagyatékiját, ami után úgy a negyed értéket kapták csak meg…

Na és akkor nőgyógyászati műtét. Mert az kuvvára hiányzott az életemből.

Pénteken kapok időpontot, addig labor.

De legalább végre szocializálódtam. Ebédeltem vicces kollégákkal (ami nekem reggeli, mert későn eszem és nincs időm többre), útközben két izgi telefont is lebonyolítottam két kolléganővel, akik meglepő lépésre készülnek. Hatkor még a hallban kifutott hozzám a tavalyi projektvezetőm, aki a csapatát hagyta a liftben és nem is ott kellett volna kiszállnia, a nevemet kiabálva rohant, hogy végre lát, na ő is mesélt fél órát, majd csatlakozott egyik legfontosabb tanácsadónőnk, aki még a parkolóig is elkísért, úgyhogy ma minden infóra fény derült.

Vannak változások, lesznek drasztikus változások, el is kezdődött.

Állam leesik a számokon.

Utána még szülők csomag, cicának meglepi falatok.

Na az ilyen napok (mínusz műtét) hiányoztak nagyon-nagyon.

Közel sem vagyok olyan mélyen, mint tizensok éve, de nem is szeretnék, lehet, hogy felkeresem a régi terapeutámat pár alkalom erejéig.

Minden reggel szorongás, öklendezés, össze-visszaevés, vagy semmi, vagy a fél hűtő.

Próbálok kedves lenni a világgal, de legszívesebben a macskával szunyókálnék egész nap. Aki holnap lesz öt éves. És aki nagyon szeret, ma a hajnali rosszullétemet boldogan fetrengve asszisztálta a lábamon, elmagyarázta, milyen rovarok jöttek be a fényre, meg hogy nyissam ki a kádcsapot, onnan inna. Neki így is elég. Imádom ezt az életszemléletet.

Kócos világbékéjét is próbálom kutatni (azon kívül, hogy semmire nincsen gondja, számlák, költések, lakhatás, autó, jövő, gazdaság, egzisztencia, mindent intéznek neki, ő csak spórolgatja a millióit), ő mindig egy dologgal foglalkozik. Nekem vagy 25 dolog pörög a fejemben, ha egyiket kitalálom, már ugrik fel a sokadik.

Tudom, meditáljak. Nem tudok, annál sokkal több a gondolatom.

A munka elképesztően sok, azt látom, a vezetők 10-15 percesnek gondolnak minimum 60 perces (nekem még lassabb) folyamatokat, így terhelnek tovább.

Májusban három teljes napot túlóráztam ingyen.

De. Hazafelé vettem két kiló mindenféle gyümölcsöt, meg két cső kukoricát, tuti elhízom, de legalább egészségesen.

Befejeztem a rólam lenézett és ajándékba elkért ékszer replikáját magamnak.

A teraszt lefertőtlenítette a taktónő, két órát suvickolta, enni lehetne a kőről.

A lakást meg én takarítottam, csak kupi van, ha nem figyelek.

Ma méhszájseb további vizsgálat, csakmert tíz éve nem tudják értelmezni, ő meg új doki, aztán kedvenc kreatívboltom pont szemben, be kell adjak havernőnek egy SOS alapanyagot, meg akkor már vásárolok (amit még a webshopban meghagytam az elmúlt években), újabb teszt az eddig mindig(!) lefagyott bkk-appra, aztán szülőktől csomag, meg be kéne menni plázába, de akkor sem torna, sem pakolás nem lesz. Ja, meg pihenés.

Próbálom az esti sokórás cseteket redukálni, sokszor 8-10-ben is benne vagyok, fel sem tűnik, hogy rámsötétedett.

Legalább a menzesszel optimista vagyok, egyelőre nincsen pms-en, várhatóan meg sem jön pár hónapig (izgul-izgul).

(Milyen világban élünk, ahol nem azon dolgozunk, hogy minél élhetőbb életet éljünk, hanem hogy ne zavarjon már bele a saját szervezetünk a rohanásba??)

Na ezt is írom jóideje, posztolom.

Na, a gyógyszer használ, a fájdalom kisebb, de a diszkomfort még xar. A tematikus csoportok szerint egy év alatt áll be.

---

Lökdösöm magamat, de elúszik a házimunka, szinte nem is főzök, táncra csak a fb képeket nézve vágyakozom, legalább a kreatív dolgaimat kiélem sorozatnézés közben. Egyik havernőnk kitalálta, hogy online fogok tanítani ilyeneket angolul és végülis miért ne. Ő menedzselné, de arra azért készülni kellene!

---

Oké, nem minden a magaskultúra, a Két pasi meg egy kicsi ügyesen lavírozó nem pc poénjain még mindig felvihogok. Anno kaszáltam Charlie lecserélésével, de Ashtonnal is vicces, profin lezárták.

A Légikísérő is egyedi és izgalmas lett, megér egy ajánlást.

Ellenben a The Romanoffs nagyon béna, pedig az ötlet is jó, a szereplők is, de vértelen. Mint az Ozark utolsó évad, na ki nézte 1,5x sebességgel?

Kipróbáljuk az Amazon Prime-ot, ha más nem, a Houset újranézni. Amikor ilyen sok időm akad, elgondolkodom rém fontos dolgokon, minthogy mi a kedvenc sorozatom (és ciki, de szénnénézett Friends), a House a top 5-ben biztosan. Csak szerintem hajaznak a Bansheera az utolsó évadok? (Na, az is ott a topban.)

---

Maximalizálom a home officet, meg három nap szabin is voltam. Feküdtem. Zárások, havi adatok feldolgozása, szerdán kezdődik az Új Nagy Feladatom élesben, amit egyelőre fel sem fogok, közben mellesleg a saját feladataim, meg amiket mindenki a nyakamba sóz. Ritka nagy balek vagyok. (Nem, nagymultinál nem egy vezetőd van, szvsz a főnököm a tizedét sem tudja a feladataimnak.)

---

Elmúltam 45, ez minden számítás szerint középkorúság.

---

A hét eltelik a munkadömpinggel, a cica 5. szülinapjával, mehetek hematológushoz, mert a harmadik gén heterozigóta, ami dr gugli szerint nem növel kockázatot, de a dokim direkt felhivatott, hogy vegyem komolyan.

Legalább megkérdem, nem lehetek-e vérszegény ennyi vérveszteséggel.

---

Intézem a cirkócserét, kéménybélelést, engedélyeket, őőőő kurva drága lesz. A készülék 350 körül, a kb 3 méteres kémény újrabélelése (ha a társasházam megcsináltatja végre az odáig vezető pallót) 450 000, plusz szerelések, engedélyeztetés, termosztát. Több havi fizum (több évi megtakarításom). És ebben nincsen egy radiátorcsere! Meg a fél teraszt betakaró cicahálózás, meg visszarendelt a nőgyógyász magához a hétre, mert ami tz éve vészjelzés a citológiai leleten, az most is, amit nem áll a biztosító, meg a hematológus és akkor pofáncsap, hogy a 15 éve megállapított fizetésem 2-5%-kokkal emelgetve mára szart sem ér. Ellenben háromszorannyi a munkám, alap, hogy havi két napot ingyen túlórázom, szorongok minden reggel és még a leütésemet is figyelik, nem tudok elgondolkodni, jegyzeteket olvasni, vagy szkennelni, a főnök gyerekének spirálozgatni színezőket, ja, az is inproduktív idő, mintha lógnék.

Kezd irtó igazságtalan lenni, az igazságtalanság meg még mindig red flagem, pedig megtanulhatnám végre elfogadni.

---

Van jó is, volt céges nap, amin özönlött a szeretet (erről drága Bezzeg, meg az ő szci főnökei ugranak be. Nézegettem a leveleit, a face oldalát, mintha bármi is változna ezentúl, megszakad a szívem!), sokezer emberből mindig odaszaladt pár néhány kedves mondatra, énekeltünk és táncoltunk és cuki szelfiket készítettünk, kedves ajándékokat kaptunk. Az egyetlen előnye ennek az extraprofitlefölözésnek, ha már úgyis adniuk kell valahová, talán esetleg a dolgozókra, ilyenekre költik el. Talán.

---

Volt szülinapom is, ami reggelén a gyógyszerszedés óta fejgörcsök mellé a jobb halántékomtól a vállon át csuklóig begyulladtam, vicces volt a jobbkezes utcákba benézni. De a lényeg, legalább a medencegyulladás múlóban van. Az allergiám az egekben, tripla orrspray és dupla gyógyszer, kétóránként szemcseppel közepesen xar.

Nem tudom, meddig akarok eben a testben szenvedni. A macska sorsát előbb el kell rendeznem.

---

Bár előző nap a kezembenyomott egy merci csokit Kócos (ennyit minden egyes kollégámtól kapok kb), aznap reggel fel sem köszöntött, lerendezett egy gyors és csak neki jó kekszet, ami közben már kicsordult a könnyem, pedig már nem fáj nagyon, de ez a legkevésbé rólam szólt…

Majd én átmentem szülőkhöz, ahol finomságok vártak, de azonnal összekaptak, majd rámszálltak és tudom, hogy Anyu éretlen személyiség, de amikor minden párbeszéd ilyen, hogy nem, köszönöm, majd viszek el sütit, de tele vagyok cukorral (hajrá, IR!), akkor direkt vág a tortából, hogy csak vékony egy szeletet, udvariasan apu elé teszem, megint jelzem, hogy nem, nem kérek, akkor kapok magam elé egy duplaakkora szeletet, azt elé teszem, hogy köszi nem. Akkor hoz tejszínhabot, amit a fájós kezével nem tud kinyitni, segítek, hogy kinek adhatok, megkapom, hogy ezt csak miattam vette és ha már kinyitottam, egyek is szépen.

Átültem apámhoz a kanapéra, ilyen beszélgetésből addigra volt vagy tíz. Nem reagálom le, mert úgyis átfordítja, hogy én vagyok a hülye.

Akkor apám szállt rám, mutassam meg, a neten hol lehet ezt-azt megnézni (nem neki, Anyunak), ÉS legyek kedves levinni a telekre. A telekre, ahol gyerekkori nyaraimat takonyban, könnyekben, szétvakarva és fulladozva töltöttem magányos gyerekként, részeg bácsikat kiszolgálva, kosz és kullancsok, utálom. Magyarul ha nincsen jobb (lásd még a Bosch kiállítás, amire el kellett ígértetnem magamat, de aztán elment nélkülem), akkor én is megfelelek. Mert a cimbije nyáron nincsen Pesten.

Ééééés a meglepetés: ő fizeti az üzemanyagot, vagy vezethetem az ő kocsiját!!!!

Az ő szent autóját. Amikor huszonéve saját pénzből megszereztem a jogsit, akkor kijelentette, hogy rajta nem fogok élősködni(??) és felejtsem el, soha nem fogom az ő kocsijait vezetni. Soha nem is vezettem, mondjuk nem is akartam, az exem kocsijával jártam akkoriban. Ez örökre bennem maradt.

(Oké, neki akkor volt még egy 30 nm-es lakása, oda sem költözhettem, amikor a másoddiploma mellett dolgoztam, inkább idegeneknek adta ki, szóval nem az az elindítom a gyereket az életben típusú szülő, hanem a te nem fogod szívni a vérünket szülő.)

Fun fact, hogy sosem kértem semmit felnőttként, megoldottam magam hitelből, úgyis azt tanultam, sose függjek senkitől anyagilag.

Na tehát akkor az allergiaszezon közepén a felnőttpelenkát igénylő ám elutasító apámat cipelgessem az 50 km-re lévő, dugóban úgy 2 óra alatt megközelíthető telekre, nyilván takarítsak ki egy három emeletes erdőszéli házat tele pollennel és rovarral, ahol nem takarított senki 6-8 éve, emberes kertet hozzak rendbe befulladva, emelgessek esővizes hordókat a max. 2 kg-t emelhetek műtött derekammal, majd haza ugyanígy. A ritka szabadidőmben, amit Kócossal töltenék.

És akkor mind mondjátok, hogy meg kell tanulni nemet mondani, udvariasan elmondtam, hogy nekem ez nem fér bele, még kétszer felhozta a témát úgy, mintha igent mondtam volna, hogy akkor neki bármikor jó.

Annyival búcsúztam, hogy inkább szívesen fizetek egy sofőrt, telekocsit vagy taxit, majd beszéljünk és kínmosolyogva hazamenekültem a saját szülinapomról.

Már a kocsiban bőgtem, és nyilván én vagyok a xararc, rosszul érzem magamat, hogy nem tudok örülni.

Majd visszajött Kócos, aki még hozott egy virágot és ennyivel letudott. Úgyhogy halkan megjegyeztem, hogy ha neki ennyi energiabefektetést érek, akkor nem akarnám feltartani. Aztán ígért társast, éttermet meg programot, de mentegetőzésnek tűnt, és aztán előhoztam a reggeli kekszet, hogy ez sem arra utal, fontos lennék neki, szóval akkor ezen is vagy SOS újra változtatunk, vagy ne is csináljuk.

Nem jó passzban kapott el, na, de ő is érezte, hogy jogos, elnézést kért. Aztán csinált olyat, ami jó.

---

Voltunk cimbikkel kertipartin, ahol felköszöntöttek, azt élveztem, azt kevésbé, amikor a szomszéd gyerekek átszivárogtak és 10+ oviskorú randalírozott körülöttünk (Kócos meg focizott meg dobálgatta őket. Megtanítottam a kicsiknek, hogy hívják X bácsinak, mert az vicces).

---

Érkezett übercuki felköszöntő videó Papírkutyustól, száz üzenőfali kedvesség meg negyven üzenet, még meg sem bírtam válaszolni.

---

Lesz új Dalfutár adás 13-ától, alig várom.

---

Talán lesz spanyol, amit szimplán elfelejtettem az évek alatt, heti 1,5 óra online elég is az alapszavakat előhozni.

---

Elfáradtam és nagyon nem jól vagyok.

17 éve írom a blogot.

Huszonéves lányból középkorú nővé váltam.

Belefutottam akkori pasim emailjébe, el nem tudom mondani, mennyire agresszív és lekezelő hangnemben szólt hozzám (a topdiplomás szofisztikált, überművelt fickó). De jó, hogy Kócossal (az átlagdiplomás, Marvel-rajongó kedves pasival) vagyok. Aki egy csúnya szót kimondott. Még nem láttam ilyennek. :D (Nem, nem engem szidott.)

Nem hittem volna, hogy jóval fiatalabb pasi szórakoztat. Nem hittem volna, hogy lesz macskám. Meg hogy ilyen jófej, igaz, tegnap a bepótolt online kvízünkön a kamera meg köztem üldögélt és szagolgatta az arcomat. Tehát a többiek belőlem egy macskasegget láttak. Hogy 16. éve egy nagymultinál leszek. Hogy aki addig egyetlen éjszakát sem volt kórházban, azóta 5 műtétig jut. Hogy elgagyogok spanyolul. Hogy autóval járok dolgozni, éééén. Hogy heti 1-2 program elég. Hogy néha merek nemet mondani, főleg, ha nem bánnak velem szépen. Hogy ekkorra már nem A Korislány leszek. Meg már nem is A Táncos. Hogy egész hetet húsz nővel összezárva, kreatívkodva élvezek és évi háromszor ismétlünk.

Jobb, mint képzeltem.

…és akkor megérkezett a két génvizsgálat eredménye, nincsenek trombózisra hajlamosító mutációim.

Ki is váltottam a gyógyszert, amit perimenopauzára kaptam. Merthogy ezek a fájdalmas kismedencegondok nem fertőzések meg könnyen kezelhető tünetek, hanem hormonbaj.

Az az általános (enyém) tévképzet, hogy ilyenkor már alig történik valami női a szervezetben, ellenben (az enyém) lelkesen ontja a petéket és nagy eséllyel lennék ikerterhes (nem osztottam meg a feltoluló érzéseimet a dokival), felgyorsult ciklus és elhúzódó vérzés, felkavarodott rendszer („koromnak megfelelő”, de ha még egyszer elismétli az úgy 33 éves dokim, felhívom rá a figyelmet, hogy ez 45 éves nőnek bántónak hangzik, bármennyire is tárgyilagos és az anyja lehetnék).

A patikusok összegyűltek, ezt a gyógyszert nem ismerték, úgyhogy megtudtam közben, melyiknek mikor kellett az endometriózisát műteni. És majd számoljak be (ebben a patikában mindig ezt kérik, nekem szimpi).

---

Aztán leadtam a határidőst a lányokkal. Tegnap bementem az irodába, elbúcsúztam a céges masszőrtől, akit a kollégáknak intéztem hetente, és egyedül én nem tudtam járni hozzá, mert akármilyen óvatos is volt, begyulladtak az ízületeim tőle.

---

Aztán élőben találkoztam a lánnyal, akit hónapokig betanítottam online és irl is jófej kellő szarkasztikus humorral és öniróniával, velünk töltötte a napot. Ez hiányzott. A régi bentlétek, amikor könnyesre nevetjük magunkat, senki nem feszélyezett, pedig a bárd a fejünk felett.

---

Aztán hazarohantam, mert jött Kócos, akinek kekszstopot vezettem be egyelőre, én még nem láttam ilyen kedves pasit, akitől még a kekszet is megvonják. És bújt és hozott úgy két kiló gyümölcsöt, ami a meglévő egy kiló eper, fél kiló szőlő, tizenöt kiwi és tonna narancs mellé épp elfért a konyhapulton, felszerelte a kinti árnyékoló függönyt és visszaszerelte a festett korlátra a belátástakarót és 30 fok és csodaszép este, idén többet kihasználjuk a teraszt.

---

Terveztem mindenfélét, például teraszbútort is a szép-kártyából, de amióta élelmiszert is lehet vásárolni belőle, erősen fogy.

---

Aztán a nappal cuki, éjjel szociopata macska hajnali háromkor indiánüvöltéssel végigrohant a lakáson, felpofozta a plüssegerét és ijedten berongyolt az ágy alá(???), amire Kócos felkiáltva felébredt, na én többet nem is aludtam éjjel.

---

Ja, Párizst áttesszük őszre, nem vagyunk formában és akkor nagyon szolidan fogalmaztam.

---

Indítottunk egy új csoportcsetet a lányokkal, csak a legszórakoztatóbbakkal, szegény Kócostól elvonta este a figyelmemet.

---

Tegnap gyanúsan nem fájt a gyomrom, ami a napok 99%-ában elképzelhetetlen, végiggondoltam: csak rántottát, fél szelet barnakenyeret és gyümölcsöket (meg némi növényi tejszínt az epren…) ettem egész nap. Szóval megint felmerült, a tej/kazein lenne a ludas??

Kapkodok, túlórázom, nem bírom utolérni magamat. A feladat, amit tizenéves rutinnal 5 teljes nap alatt végez el a kolléga, nekem 3,5 napra lett kiadva a saját munkám mellett úgy, hogy ezernyi téma, hozzá sem tudok szagolni. Én meg minden munkának úgy állok neki, hogy orrvérzésig csinálom, mert így becsületes.

De most, életemben először talán: segítséget kértem a felettesemtől. És meglepődve tapasztaltam: kaptam.

Még zavarja az Önálló Nő Identitásomat, meg hatszor megköszöntem, amit nyilván nem kéne, mert nem én kalkuláltam el. Meghatott a jóindulat, ahogyan lereagálták. Tanulok ezerrel!

Azt hittem, az Éves Nagy Ülés lezongorázása lesz a tavaszi nagy feladat, de azóta is meggebedek, fél füllel vagyok a megbeszélésekben és online tréningen (tehetséges pszichológust kaptunk, nyitott és rugalmas, mi meg rutinos multirókák használtuk a lehetőséget a konfliktusrendezésre, amit az egyetlen okoz, aki nem képes fejlődésre, ergo lesz még csörte, meg egyik nő tuti felmond lassan miatta), a cégnél meg nem is tudok ebédelni, nincs tíz percem rá, pár nap alatt lement 2,5 kg.

A héten elmentem egy új nőgyógyászhoz. Egyre nagyobb gond van. Várok rá már egy hónapja, találjunk olyan időpontot, amikor ő is ráér, véletlenül én sem vérzek, erre telefonálnak fél négykor, hogy ötkor a dokinak el kell mennie, én meg ötre mennék, tudok-e előbb. A benti SOS-t összecsaptam, tisztálkodtam, halom papírt felkaptam, hogy este otthon befejezem és másnap a home officeba hívok futárokat, taxit hívtam, majd beestem negyed ötkor, megköszönték, és öt óra ötre be is jutottam. Szétvetett az ideg, eddig három doki nem foglalkozott velem a csudafenszi magánrendeléseken, nem hagyom lerázni magamat.

Az orvos legnagyobb korrektsége, hogy végigolvasta a papírokat, megvizsgált és negyven percet foglalkozott velem. Nem tudom, hová siethetett, de hálás vagyok, van ötlete a megoldásra.

Ha már ott, kértem három laborvizsgálatot, ami megdobta közel 50 000 forinttal, hát, élmény középkorú nőként élni minden szempontból!

Merthogy lassan csúsznak szét a hormonok, ez okozza az egyre fájdalmasabb tüneteket. Ha a trombózisfaktor negatív, akkor hormontabletta pár évig.

El sem tudom képzelni, hogy évi fél év menzesz után egyszercsak évi 4 rövid alkalom lenne, szorítsunk a génvizsgálat miatt.

Pénteken szüleimmel eltaxiztunk Keresztapám gyászistentiszteletére, halotti torára. Felkészültem, szóval nem ért váratlanul, hogy előbb jöttek (szeeeegény taxis előbb állt ki, ne kelljen várnia!), hogy apám egyszerűen NEM köszönt és figyelemre sem méltatott, mert el akarta bűvölni a sztorijaival az unottan udvarias taxist, úgyhogy nem léteztünk számára, szidta Karigeri békávéját, miközben 50+ éve csak autóval közlekedik Budapesten, majd utána ezerszer rágyújtott az orrom alatt.

Az a legszomorúbb a toroknál, hogy igazából örülsz, hisz a pár éve nem látott ismerősökkel is összefutsz. A nemzetközi művész keresztanyja keresztfiam testvérének végre bemutatta új férjét, informáltuk a kollégákat, a szomszédokat, mindenki kérdezett. Hiszem, hogy Keresztapu onnan fentről örül, hogy örültünk egymásnak, dehátna. :(

A püspök nekem továbbra sem elég pátoszos, ja, most talán ideillett volna. Nem értettem, miért azt a zsoltárt énekeljük, ami a másik oldali nagymamámnak volt a kedvence, de elfacsarodott a szívem. Megkérdeztem a két lelkészrokont, hogyan fogadnák a szószékről, ha a mobilappomról énekelném az énekeket. Szerintük teljesen elfogadott, de az idősebb lelkészgeneráció nem értékelte volna.

Az étteremben nem fért el egy asztalhoz mindenki, így a már felnőtt unokahúg és apja jelentkeztünk, mi elbandázunk a szomszéd asztalnál, amíg felszabadul hely. Filozofáltunk az ország helyzetéről, a gimi negyedik év megélt nehézségeiről, hogy a mostani szabadsága nehéz, de izgalmas időszak lesz, színházakról, hogy milyen darabot ajánlunk vagy nem 18 éveseknek, külföldi életről, sikerekről. Aztán beültünk a többiek közé, lecsapott rám a Keresztfiam, kérdeztek és meséltem rég elhunyt rokonokról, mutogattam régi családi képet (amiről ki is derítettem, hogy a csokibőrű hölgy az ükanyám, apámnak gőze nem volt róla, meglepetés!), majd persze lenyomtunk két honfoglaló fordulót, miközben én beszélgettem tovább.

Otthon le is dőltem az emailek megválaszolása nélkül, zsongott a fejem.

A macskakifutós asztalos felmérte a terepet egy nagyobb röpdéhez, izgatottan várjuk, hogy virágokat vegyünk bele (Kócossal, nem a macskával). A korlátot lefestette a festőbácsim.

Kócos kedden csapott a fejére, hogy neki családi kiruccanás van a hétvégén, a legjobbkor, nem is bírok rákoncentrálni, fáj is a lenti rendszer, de nagyon.

A hétvégére pihenést céloztam be, alvást, elmaradt ékszerígéreteket, halogatott takarítást, szépülést, baráti cseteket. Bementem a patikába, hogy minden tudományosan bizonyított roborálószert sózzanak rám, mert pár órát alig bírok állni, legszívesebben feküdnék évekig. Örömmel megtették, majd mennem kell referálni. :D Kicsit hitetlenkedett a nő, mert elcsacsogtam, hogy egy három órás sétából jövök, dehát nem tudja, mennyit akarunk menni Párizsban! Bekaptam az allergiagyógyszert reggel (igen, lehet itt is összefüggés!), úgy mentem a kertvárosba csavarogni. Egy szakaszon felkaptam Anyut, aki nordic walkinggal alig bírta, cserébe megmutatta a fejlesztéseket, megkávéztunk a közeli divatos helyen, aztán én mentem tovább. Vasárnap szintén, ideális 22 fok, napsütés, a fránya pollen ne lenne.

Olyan szinten elfáradtam a fájdalomtól és a klimaxtól kivannak az idegeim, hogy örülök hogy erre nem szültem gyerekeket hogy nem bírok semmire koncentrálni és holnap kezdődik a dupla malom.

És lassan itt a nyár, amikorra még egy munkakört terveznek rámsózni. Meg jönnek a nagy leépítések. Meg egy év múlva a költözés, esélyesen egy übergettó megközelítésű helyre. Felmerülnek kérdések mindenkiben...

Azt hiszem, most lett elegem a testemből.

A pandémiával, elmaradt tánccal, bezárt teremmel, a félelemmel és fájdalmakkal elengedtem a súlyomat (csak 13 éves korom óta harcolok egyre kevesebb lendülettel, bár a jegyzeteim alapján hat év alatt csak öt kg-mal vagyok több, de az is sok volt már, van rajtam úgy 35+, na)). Megint megroppant a térdem, a tűsarkú+ minimacskakövön ötször ment ki a bokám, a vállam egy hónapja belobbant és a karomba sugárzik, a derekammal fáj az ülés, megint nagyon felfáztam, vagy mi a fene ez, a menzeszem a fél életemet elcsórja.

Szóval rendbe kell hoznom a testet, ami hordoz. Megyek csirkerizsezni.

Egyébként a hétvége tökéletes volt minden percében. Becsekkoltunk a hotelbe, ami később mindenben 10-est kapott tőlünk, lazulás, átöltözés, small talk és nagy esküvő. A menyasszony elegáns, a vőlegény izgulós, a társaság remek, régi és mostani cimbik sokan együtt. Nyilván mi táncoltunk és adtuk a hangulatot és Kócost is be tudtam vonni, irtó cuki volt.

Videók és örömmel fogadott nászajándék, megbeszélt további tervek és gyönyörű gyerekek.

Éjjel best keksz ever. Kicsit ráhajtottam Kócos fejlesztésére, kitől tanulja meg, ha nem a nőjétől, mikben tud előrelépni…

Másnap bandázós reggeli, aztán szétszéledtünk várostnézni. Mi a nagy kört válaszottuk, a város különböző pontjain futottunk össze a többiekkel újra.

Aztán két nap kollégás elvonulás, amit háááát végigvihogtunk, amíg wellnesseztek, addig dolgoztam, így nem maradtam el nagyon. Sok fotó készült az elmúlt napokból, megosztottuk, örömködünk.

Az éves nagy zárást letudtam, minden flottul ment, ma elküldtem a lezáró jegyzőkönyvet a boardnak. Irány az új munkakör, jövő héten minden percemet ez fogja kitenni, de már most benne vagyok nagyon.

Májusban lesz halotti tor és gyászistentisztelet. Korlátfestetés, új nagy cicakifutó, vezetésgyakorlássegítés, keresek cirkócseréhez szakikat, nőgyógyász, kertiparti, céges buli és utazás. Nyugis nyarat szeretnék, legfőképp a szépséges teraszomon, plusz lányokkal egy hét vidék befoglalva, egy tengerpart Kócossal talán és egy fix koncertjegy…

...és akkor feljött vidékről a szuper festőbácsi, 7:30-kor felcsöngetett, elvittem a festékboltba, megmutatta, mikből válasszak én meg ráböktem egy zöldre, korlátnak megfelel (most kell lefesteni, ha rá lesz rögzítve a cicaháló, tíz évig le nem kenjük).

Elkezdi, mire az eső meg ömleni. Ő elmegy cigiért. Mondom, az app szerint 4 óra múlva áll el, hát akkor sétál. Jó.

Megnézem a próbafestést: ez a szín marha ronda!! Hívom az öreget, hogy mire visszaér, én megfordulok egy másik színnel. Oké, ő elvan a kocsmában! :D

Vettem penészzöldet, mert élőben szép, dehát az eső tovább esett, ő összepakolt, jön majd jövő héten és kezdi előről.

Átvettem a neten rendelt (tudtam az adataimat) olvasószemüveget, ami a kontaktlencséhez lett bemérve, egészen debil méretűre nagyítja a szememet. 40 év minire kicsinyített szem után döbbenet volt...

Aztán még hívott a főnököm, hogy a munka, online tréning, új feladat, ezer míting, közös ebédintézés és tálmosogatás, fb előkészítés mellett napok alatt elkészített prezi nem is kell, és egyébként hogy szoktunk szavazni és kik is az fb tagjaink... Becsszó azt hittem, hogy tesztel. Ötödik éve olgozunk együtt, negyedszer csináljuk ugyanazokkal, ugyanúgy. És végül mégis kell a prezi.

Elkészültem a nászajándékkal, minden összepakolva, sínen, kivéve a medálom, egyszerűen nincs szemem most rá. Lehet, hogy csak a fülbevalót veszem majd fel. Másnapig maradunk, remélem, ennél kevésbé szottyos idő lesz várostnézni, bobozni, teraszéttermezni!

Vasárnap hazaérünk, hétfőn leszavaztatom a boardot aztán irány két nap vidéki tréning, izgi.

Egész konkrétan így megbeszélek home office-ban, csak a cirmosom nem tűrné azt a szép sapkát:

https://www.instagram.com/reel/CIyz-ViDdSo/?igshid=YmMyMTA2M2Y%3D

Szüleim forszírozták a húsvétolást hármasban. Féltem őket a covidtól, de ő döntésük kell legyen (értenek a biológiához). Anyu pogácsája már rég nem finom, de más sütije sem igazán. Beszéltem vele, hogy vegyen minőségi alapanyagokat, nem tudom, hol rontja el, hisz a kisujjában volt régen. :(

Furák lettek. Apám többször megdicsért, pedig a legkevésbé sem ilyen alkat. Az esküvőre készített és tesztelni felvett ékszeremet (a tűsarkúmat is teszteltem, soha többé noname cipőt, abban tuti nem fogok táncolni!). A süteményemet, majd lecseszte Anyut, ő miért nem süt olyat (sütött már). Hogy hazafelé beugrottam a kertészetbe (pusztán miatta, ugye!), de még nincs a kedvenc növényéből, pláne húsz tővel, vittem volna.

Mondta, hogy menjünk a közeli szuperszép parkba. Hát, tűsarkúban, harisnya nélkül nem szívesen. Hogy együtt nézzük meg a Bosch-kiállítást, akinek mindketten nagy rajongói vagyunk és néhány festményárverésen túl nem néztem vele festményeket huszonéve.

Tuti öregszem, fura emlékek ugranak be. Hogy a Pradoban fél órára leráztam a fiúkat, mert a Gyönyörök kertje minden részletén hosszan ámultam. 1500 körül festette, hát hogy lehetett ekkora fantáziája 500 éve, amikor pár évvel korábban Mátyás épp reneszánsz festőket, szobrászokat hívott be hótunalmas portrékhoz? (És ez volt a trend még úgy 3-400 évig.)

Meg az ugrik be elfeledett 35 év után, hogy mennyire utáltam a telket, és csak szüleim korosztályával tudtam haverkodni, de egyszer lejött a szomszéd bácsi unokája és addig cukkoltuk a másik szomszéd bácsit (a bácsi milyen sértő már egy miniszteri főtanácsosra meg egy végtelenül művelt, remek humorú mérnökemberre?) kopott kék tréningnadrágját, míg elkértük és varrtunk rá sárga anyagból térdfoltot, meg a fenekére egy tűsarkú nyomát, mintha épp fenéken...

És ő büszkén hordta.

Nagyon szerettem, a diplomám utáni vacsorára is elhívtam, ő is viszont a késői lagzijára.

Kócosnak vettünk (felesben) elegáns szövetnadrágot és csini inget, jól áll neki. Sütögettünk, filmeztünk, holnap cimbikkel társasozunk, rá kell készülnöm a közelgő totális túlpörgésre, előre félek (és beosztom a Frontinomat).

Az estéket is beosztottam, minden este három feladat a max., ne torlódjon fel a túlórák után.

Csak ezen a három héten legyünk túl.

(Oh, ez piszkozatban maradt a hét elején.)

…és aztán pénteken a tánc előtt odaugrom két órára a csajokkal választási csalódás koccintaniból hajnalig röhögés, vállalhatatlan éneklés és kínos videók születtek.

Szombaton a jogsit és autót szerzett havernővel gyakoroltuk a vezetést és tankolást a lelkes Kócossal. Profin megy neki csak parázik.

Aztán megvettük az ajándékokat és szétfagytunk, hogy vasárnap a piknikezős lánybúcsún ismét szétfagyjunk. Ellenben akikre számítottam, nem voltak viszont a kedvenc havernők igen és ők erősen feministán hagyták a témát. Szerencsére.

Kócossal foglaltunk szállást és az esküvő másnapján bejárjuk a környéket. Utána két nap céges elvonulás, ÉS az Éves Nagy Beszámolás ÉS az új feladataim élesben, hát, lövésem sincsen, hogyan ugrom meg. Kócossal néztünk tengerparti szállásokat és repjegyet júniusra két nap szabival megoldva. Csajokkal egy hét fixen nyár végén.

Kezd újra felpezsegni az élet, örülnék, ha hosszan így maradna.

(Nem, nem én vagyok a passzív, duzzogó kiskirálylány, aki nulla szervezéssel beesik a bulikba és várja, hogy beülhessen a készbe. Mondjuk az ilyen embert nem is értem, kinek képzeli magát?

A lánybúcsút hárman szervezzük, én gyűjtöm a pénzt, veszem az ajándékot, gyűjtöttem a fiúktól a vicceseket, összeraktam a játékot, szereztem vicces papírt. Én gyűjtöm a nászajándékra a pénzt, mert együtt adjuk, én készítek dekort, amibe beletesszük (és én is fizetem), a lapot, hitelezek, stb. TCsV huszonsokemberes meglepetésére szintén hárman tettünk össze mindent, intéztem a dekort (saját pénzből), vettem az összedobott pénzből és annál jóóóval többől a kajaalapanyagokat, kentük a szenyákat és pörgettük a dátumot, én pörgettem fel egy kertipartiszervezést, jófejségből hetente intézek a kollégáknak egy programot hellyel, parkolóval, szolgáltatóval intézve, szervezem kolléga apukájának temetésére a koszorút.

És szeretek szervezni. Szóval nem. Nem vagyok egy passzív és negatív pin@, jó?)

Ma megkaptam az új csapatom két tagjától, hogy mennyire vidám velem egyeztetni, feladatozni, mert jókedvű vagyok és nem szívom le más energiáit, sőt. Pedig igazán mélyponton érzem magamat, de ezt megtartom ide.

Tegnap már nagyon bőgtem, iszonyatosan kimerültem, és lassan rámborulnak a munkafeladatok és megfulladok alattuk, pedighát ugye nekem semmi dolgom…

Tegnap meghalt keresztapám.

Nézegetem az életműdíja után készült videóinterjút vele.

Hétvégén egy kolléganőm apukája.

Emlékezést szerveznek nemrég elhunyt zenésznek.

Apám állapota még mindig rossz, az orvosokat átveri, majd továbbra sem tud elmenni az utcasarokig sem, bottal. Anyu tartja meg, néha elájul.

A magyarok szellemi állapota megdöbbentő, pedig nyilvánvalóan jót akarnak.

Közelít az államcsőd.

Munka iszonyatsok, van olyan havi feladatom, amit eddig egy tizenéve rutinos ember végzett, neki három teljes napot vett el, szerinte nekem minimum hat teljes nap egy hónapban. Mellette a saját munkám és a többi új, folyamatosan cunamiként zúduló feladat.

A figyelőszoftver szerint februárban és márciusban is két teljes napot túlóráztam (ingyen).

Őszintén nem tudom, hogy az igazgatóm ennyire bízik bennem, vagy ki akar csinálni.

Kedden konkrétan pisilni és reggelizni háromnegyed háromkor tudtam (6:30-kor keltem), ami egy IR-esnek hipoközeli élmény. Kollégám mentett meg egy mannerral.

Tegnap sokat hezitáltam, mi az illendő, de egészen biztosan tudom, hogy keresztapám nem bánja, ha néz fentről: elmentem táncolni. Aminek a 80%-át Tével lelkiztük végig. Az ő drága anyukája tavaly halt meg, imádtuk. Minden korombélivel fő téma mostanában a 70-80 körüli szüleink állapota.

Félek, hogy a jelenleg is covidos közeli rokonok megfertőzik a szüleimet a temetésen.

Ennyit már képtelen vagyok pozitív visszatöltéssel kompenzálni, pedig holnap választási eredmény iszogatunk a lányokkal, vasárnap lánybúcsú (killmekillmekillme!), készítünk dekorációt kolleginákkal, aztán lesz nagy „nemépítünklede” míting, tréning online és az elmaradt offline, esküvő vidéken, mi ottmaradunk másnap programozni, lesz kertiparti, új cicaháló a teraszon, ajánlottak nőgyógyászt, épp volt olyan időpontja, amikor nem mensizek, aztán négy éves évforduló Kócossal, irány Párizs, aztán szülinapom, macska szülinapja meg apámé, aztán itt a nyár, amire két vidéki alkotó szeánszot szervezünk sokan.

Őrlődöm.

Kezd minden összeomlani. Amikor a főnökömnek lövése sincsen, mennyit dolgozom. Ezért pakol rám. Amikor hónapokig helyettesítek plusz egy teljes pozíciót, három hónapig betanítom az újat és még viszem a feladatokat a sajátom mellett, majd annyi a végén a köszönet, hogy jó, hogy erősítettem a csapatot 2021-ben is.

Miközben mások jutalmat kapnak, amikor látom, mennyit lógnak.

Hogy a nyakambaborult az új munka és iszonyat sok és akkor még pakoltak rám. És aztán még. És félévkor még egy újat kapok. Ugyanannyi fizetésért, mint a már meglévő munkám végzem. Amiből nem vesznek el semmit. És aztán olyan céljaim lettek, amihez a minimum, hogy tréningeznének, vagy legalább bevinnének megbeszélésre, mert én olyanokkal nem is találkoztam, de legyek szuper, mert a mutatók nem teljesülése=kirúgás.

És nézik minden leütésemet, DE a havi kettőnél több napnyi túlmunkámat se nem fizetik ki, se nem csúsztathatom le.

Másik cégnek én intézzem a beszerzését, mintha ahhoz jogom lenne.

A leveleim kb. felére egyáltalán nem kapok választ, akár a feladat kiadójától, de várja a megoldásomat.

Az új feladatokhoz a mentorom egész héten egyáltalán nem ér rá, máskor vagy el sem jön a megbeszélésre szó nélkül, vagy késik húsz percet és hajt, hogy legyünk már túl, mert dolga van. Én meg így egyáltalán nem tanulok, csak kapkodom a fejemet. Végzem a feladatokat ezerrel, de hályogkovács vagyok.

Buta vagyok és végtelenül xar a memóriám.

A kiscsapat aranyos, ma megköszönték, hogy vagyok nekik, mert egy napnyi adatbáziskutatással besegítettem.

Nyomaszt, hogy évek óta egyre többet menstruálok, lassan ugyanannyit, mint nem. És emiatt fáj a teljes rendszer ott békeidőben is, és a kex is rossz már. És a legutóbbi nőgyógyász ki sem vizsgált, ígért véleményt, hogy a tíz éve gyanús, de fertőzéshez nem köthető jeleknek járjunk utána, majd nem ír összefoglalót, a puszta leletet is úgy csikarom ki hat hétre rá.

Az előtte lévő szintén nem foglalkozott velem (huszonéve vagyonokért járok magánorvosokhoz!), de a niagarai menzeszemre ajánlotta, hogy csak gézlapot használjak. És? Üljek egy kádban egész nap vagy hogy? (És igen, a tamponcsere a szoftverben inaktív munkaidő, nyilván.)

Az előttelévő adott elő egy érdekes hímsovén kirohanást, pedig a hírek szerint 50+ évesen még az anyjába szerelmes.

Most keresek újabb nőgyógyászt. Hátha az segít, kiakadok, semmi nem az igazi így.

Az allergiám már esőben is kint, a szemem romlik, a kollégáim azt sem tudják, mennyit dolgozom, az autómmal jóval nagyobb a baj, szóval még szervizben alkatrészekre várva, megkreatívkodhatom a kp nászajándékot, amit mindenki ott ad oda, ergo nekem fizetnem kell az atm felvételért bőven hatszámjegyű pénz után, megcsinálni (alapanyag sincsen ingyen), majd kapok a végén egy csomó készpénzt, amit nem tudok használni, mert neten vásárolok és Anyuékhoz megy házhoz. És az új bankkártyám ronda és nem dombornyomott és nem értem, miért.

Úgy odabújnék valakihez és sírnék. (Nem, nem szoktam mások előtt sírni, szóval inkább zugeszem.)