HTML

Tobber életblogja

Friss topikok

Címkék

-

2009.12.07. 16:00 :: Tobber

Megtanítottunk a magyarul nem beszélő tánccsoporttagunknak néhány magyar szót, főképp, mert azok vagy az istenért nem jutottak eszünkbe angolul/franciául, vagy mert ő nem értette az adott kifejezést. Ugyanígy megtanultunk pár szót az ő anyanyelvén. Így az öltözőben TCsV-t utánozva bájos akcentussal oktatott minket, hogy, laza-laza, mégegyszer, szemicserk, jó éjt!

Csütörtökön elmentünk a tánccsoporttal színházba. Úgy jutottunk el ide, hogy a zenés betéteket/a határon átslisszanni kívánó cigány muzsikusokat ismerős (nem cigány) zenészek játszották, utána büszkén fogadták a bókokat.

Aztán pénteken táncházaztunk, ahol TCsV érzékeny férfiként elárulta, hogy látja másfélévekezdő kezdő féltékeny szurkálódásait felém, ne vegyem magamra, csak irigy, mint Ess is, aki szerinte 25 év alatt nem tanult meg úgy táncolni, mint én pár hónap alatt.

Ezekután TCsV oktatott, majd egy másik táccsoportos lánykával előreállított minket, hogy álljanak be mellénk a többiek, rólunk nézzék az általunk is csak most tanult tánc karmozgását, majd agyondícsért minket. Jó érzés, hogy eddig eljutottam, te jó ég, sosem gondoltam volna!

Megtaláltam a helyemet.

Szombaton Ba után elmentem egy másik nép eddig ismeretlen táncait tanulni, de én először jártam ott, ez meg a negyedik alkalom volt, mégis azonnal letáncoltam mindent, amit mutattak, így asszem ez nem sokáig fog szórakoztatni.

Ba joggal félt a megfázásoktól, itt nyitva volt végig az ablak ránk, sikerült izzadt felsőben úgy megfáznom, hogy most felfázással szenvedek itthon.

Szombat este még bőgtem egy sort, mert elsóztam egyik kedvenc sütimet, úgyhogy kukába akartam vágni, Ba-val jól össze is vesztünk, mert szerinte isteni lett, úgyhogy megkapja az egészet. Igaz, azóta anyu is vitt a bekevert tésztából, mert neki is bejött. Sztem borzalmas lett, kaptam is fejmosást, hogy maximalista vagyok. Ba kezd megismerni.

Aztán mikulásoztunk.

Vasárnap készítettem édeset is, meg összedobtam másik sós sütit és Ba-nál fogadtuk a Csipet-csapatot, akikkel a prágai fotókat néztük végig. A süti morzsáig elfogyott, az édességes tálat a fiúk ki is nyalták, sosem láttam őket ilyen jóízűen enni.

És Ba szerint a legháziasabb nője vagyok. Szereti nézni, ahogy pörgök a konyhában, ahogy improvizálok, vagy épp receptet módosítgatok. Ha tudná, hogy mennyi hiányosságom van itt is! :S
De azért a takarítást ráhagyom a takarítónőmre, most épp 4 hetente 3000 Ft-ért. Ennyit megér a pihenésem.

komment

-

2009.12.03. 12:49 :: Tobber

Ba hízni kezdett, éljeeeen!! Úgy látszik, nem tartom rosszul.
Ez nagyjából csoda, mert alapból képtelen rá, pedig irtó mennyiséget eszik.

Ez jó jel.

 

komment

-

2009.12.03. 11:19 :: Tobber

Egyes számú riadóztatható személy lettem egy kismamánál, a párja vidéken, engem hív, ha megindul a szülés. Még három hete van, azért szurkolok, hogy inkább karácsonyi gyerek legyen. :D

(Mit kell tenni ilyen esetben és hogy kell vezetni típusú tanácsokat a postaládámba várok.)

//

Ba tegnap meglepett azzal, hogy odaugrott táncra, hogy "adjak pár puszit, megmutassam minden ottlévő férfinak, hogy így kondi után mekkora izmaim vannak és hogy te az én nőm vagy". Körbepisiljük a területünket?
Aztán a nagy ölelkezésben megbeszéltük, hogy ő nálam is aludna inkább, úgyhogy hagyott még egy órát táncolni, majd konvojban hazamentünk és jó.

//

Kedden próbán egy lépést úgy kellett lezárnunk, hogy melleket ki a végén, szép feszes tartással. No, a lépés nem nagyon ment, de a szomszéd lánykával azzal szórakoztunk, hogy a végén jól domborítottunk. Ritmusra.

//

A tegnapi napsütés kihozta a pasikból a hormonokat, Ba még sosem mondott ilyeneket, egy kolléga rólam áradozik Kolleginának, egy másik meg az ő jelenlétében fejtette ki, hogy hagyjam el Ba-t és járjak vele. És nem viccelt. És édes pasi egyébként.

 

komment

-

2009.12.01. 18:08 :: Tobber

Pms-em van, ma nehezen tolerálom a férfiakat, a hülyéket, a nyolcvanadik embert, aki a kirakott égősornál megjegyzi hogy egy égő nem ég, a nyolcvanadik embert, aki megkérdi a kirakott gyümölcsre, hogy a körte vagy az alma finomabb, a nyolcvanadik embert, aki megkérdi, hogy a HR által küldött és általam osztott lezárt borítékban mi van/meddig kell válaszolni/hová tegye a másodpéldányt, ezenkívül elegem van a hülye kommunikációs osztályból, aki a mosdóba kirakja, hogy milyen sorrendben kell kezet mosni (igen: víz, szappan, haboz, víz, szárítás bazmeg), de a takarítóknak nem kommunikálja senki hogy a vécépapírt ne tartsák a földön, ahol cipővel járunk, mert az utcapiszok intim helyekre jut el így, és Ba nem rendezte a kulcsügyet és még a próba is csak fél nyolckor kezdődik.

Fontos emberek megtiltották, hogy két karácsonyfa legyen egy emeleten, ahol két cégünk dolgozik két külön folyosón, ezért a tavaly megmaradt tonnányi díszt most kreatívan mindenfelé felrakjuk, csak hogy megmutassuk, hogy fa nélkül is dekorálunk. Csak épp nem ég egy égő, ugye.

 

komment

Morzsák

2009.11.30. 23:10 :: Tobber

Nem szeretném, ha arról lenne híres a konyhám, hogy minden receptet ezzel kezdek: süss ki 20 dkg szalonnát.

Néha madártejet is főzök. Ezeket különböző edényekben teszem.

//

Az új (ssssz!) telefonomnál a memóriakártyán összekeveredtek az eddig csoportosított zenék. Reggelente totál káoszban szól egymásután a hip-hop, a rock és a népzene. Gondold végig. Meglepő.

//

Ma bérletelőadás volt, Weber, Rimszkij-Korszakov, és két nemismert zeneszerző: Ginastera: Estancia és Arturo Marquez: Danzon No. 2.

Le tudná valaki tölteni nekem? Nagyon tetszettek!

 //

És örömmel veszem észre minden alkalommal, hogy a hangversenybérletemen szerepel a nevem. Nyomtatva, meg minden.

//

Rájöttem, hogy igénylem az élő zenét hetente többször. A középkorban házi zenekarom lett volna. Egy vonósnégyes, egy cigányzenekar, meg még pár náció népzenészei. Mulatós életem lett volna.

//

Azt meséltem, hogy Ba szerint a mosolyomról azonnal tudja, hogy minek örülök, más vigyorom van tánc alattra, utánra, kaja után, stb.? És kattan a sétálásomra, hogy azon látszik, hogy mennyire szeretek mozogni. Most meghallgattam telefonon az aktuális bókjait, a kulcsvita lezárási kísérletét, a közöshaver véleményét, aki szerint igazam van, ha vége, akkor szakítsák meg a kapcsolatot.

komment

-

2009.11.30. 16:57 :: Tobber

Majdnem nem lettem bemutatva a szülőknek, mert mint kiderült útközben, Ba exe úgy gondolja, hogy a pót lakáskulcsa a legjobb helyen Ba anyjánál van, ami nekem furcsa és előttem a kép, hogy Ba-t hívják, hogy vigye el neki adott helyzetben, merthogy másnak nincs autója. Ba meg elfogadja, szerinte nincs abban semmi rossz. Végigvettük, hogy az az exe, akit annyira sem szeretett, hogy összeköltözzön vele és évek óta csak hitegeti, mivel hívhatja még fel, amire ugrani fog, felsorolta.
Hát, nekem nehezen elfogadható, hogy mellőlem a vacsora közepén feláll, mert mondjuk elromlik valami az exnél. Keressen más pasit, barátokat.

Végül fél óra ordibálás után a kies Kőbányán nem oldottunk meg semmit, átmentünk Ba lakásába, ahol még nem is jártam, átjöttek a szülők, akik teljesen normálisak, aztán Ba szépen kitessékelte őket, hogy ő ugye engem akar elvarázsolni, ezért is vett ki szabit, hogy csüt-péntek takarítson. Az elvarázsolás annyi volt, hogy elővette az egyik kedvenc kajám alapanyagait, majd kijelentette, hogy ő nem tud főzni, mondjam el, mit kezdjen vele. Magyarul megfőztem én két alapanyag és egy konyhai készülék hiányában. Jó kis vendéglátás, kicsit úgy éreztem magamat, mintha tesztelne, vajon ezekből mit tudok összrakni és mivel pótolom a hiányzókat. :D

Reggelire azért is facsart narancsot nekem, bár kértem, hogy ne tegye, nem esett jól.

Jól elvagyunk egyébként. Elébb hívott, jeleztem neki, hogy elszomorít a kulcstéma, úgyhogy holnap visszajuttatja exnek, ne legyen köldökzsinór, mint ahogy évek óta ezt próbálgatja a nő. De mivel Ba rajong értem, ezért elintézi. Kösz.

Igen, ő állítása szerint szeret, nekem meg ezek az apróságok mindig megakadályozzák, hogy közelebb kerüljek hozzá.

És nem értem, miért nem hozzá költözünk össze.

komment

-

2009.11.29. 14:37 :: Tobber

Már megsütöttem Ba szüleinek a bemutatkozó sütit, nem kicsit vagyok berezelve, hogy miről fogok velük beszélgetni, pláne ha még ott lesz 1-2 testvér és a hozzájuk tartozó gyerekhad.

Izgalmamban a sütit kajálom.

komment

-

2009.11.28. 23:17 :: Tobber

Megvan a lista, hogy Ba szerint kiktől kell féltenie, mert elcsábítanak tőle:

4. Öreg yachtos pasik
3. Fiatal meleg yachtos pasik
2. Fiatal hetero yachtos pasik
1. Pasik, akik Goethéről értekeznek velem

A meleg pasikra a környezetemben valamiért nagyon féltékeny. Szerinte visszacsábítom őket a hetero világba. Egyet szívesen.
És megbeszéltük este, hová megyünk tengerentúlra nászútra.
A lánykérés még várat magára.

Ma Bével sportnapunk volt, színielőadás keretében kipróbáltuk, milyen egy stepp-padon... ülni.
És egyre inkább az a meggyőződésem, hogy BéZséjének ikertesója lehet Ba.
...aki egyébként iker, csak egy lánytestvérrel.


komment

-

2009.11.26. 11:06 :: Tobber

komment

-

2009.11.26. 11:00 :: Tobber

Ba este elvitt egyhónapos fordulót ünnepelni egy remek étterembe, nem utoljára jártunk ott.

És szerelmes belém. És fogalma sincs, hogy hány polcra lesz szüksége, ha összeköltözünk, mert ő ilyet még nem csinált.
(Feszítővasakat és malteroskanalakat korlátozott mennyiségben engedek be a lakásomban!)

Közben Ess nyaralós fotókkal bombáz, nemtommér.

 

komment

-

2009.11.25. 16:04 :: Tobber

Borzalmas az időbeosztásom, aki tud tippeket, hogyan allokáljak programokat az időben, írjon!

Otthon alig van időm, a cégnél viszont most rámszakad két teljes nap, amikor nincsenek főnökök, munka is alig. 

Reggel ugye szemöldökszedés, zuhany, haj, azt csak otthon tudom. Sminket már tudok itt bent is, egy jó pont. Aztán a cégnél reggelizem, kávézom, időt nyertem, később kelhetek.

Napközben ki tudok ugrani patikába, háziorvoshoz, bankba, postára, jobb esetben akár h&m, c&a, promod, zara, gyorskajáldák.

Viszont munka után rohanás táncpróbára, táncházba, éjjel érek haza, amikor egy gyors kézi ruhamosás, zuhany és ágy, most már Ba is beszorult ebbe az időszakba, ezzel együtt fokozottabb rendrakás is illik, ugye.

Viszont a napközbenem a cégnél még mindig idődús hetente legalább 1 nap. Mi a fenét tudnék kezdeni ezzel az idővel? Nem akarom kihasználatlanul hagyni. Ötletek?

Mivel szem előtt vagyok, nem varrogathatok, hímezhetek, újságot/könyvet nem olvashatok, neten jónéhány oldalt csak otthon tudok megnézni, pedig ezekre nagy igényem lenne. Nyelvtanuláshoz túl nagy itt a forgalom, zaj, telefonok. Ezenkívül műkörömépítésre, hajfestésre sincs lehetőség idebent és azzal sok idő megy el hétvégén otthon. 

Receptgyűjtögetés megvolt. Mindenkollégával csacsogás megvolt. A netet kiolvastam, amit lehet. Család (szigorúan magántelefonról) felhívva. Emailek megválaszolva. Nem mellesleg a munka elvégezve.

De mi a fenét csináljak meg itt a kieső időben, hogy otthonra kevesebb dolog maradjon????

komment

-

2009.11.25. 12:28 :: Tobber

Tegnap Ba bejött a próba vége felé megnézni minket. Nem tudom, mit várt, eddig nyilván csak viseletben látott minket a fellépéseken, de szerinte úgy néztünk ki, mint valami hip-hop tánccsapat próbája.
Mindenkin kényelmes, bő nadrág, szűk póló, sportcipő, szerinte zene nélkül nagyon másképp nézünk ki.

Aztán megkérdezte TCsV-t, hogy jól táncoltam-e, igen válaszára adott nekem egy doboz raffaellot. TCsV kapcsolt, hogy nem is, ezért ő kéri. Aztán beszóltam neki, hogy szerintem ő nem táncolt jól, Ba csak állt és hallgatott minket. Aztán egész este-reggel körülugrált.

Ma vagyunk egy hónaposak.

Kifejtette, hogy ő lesz az engedékeny szülő, ha a gyerek sáros csizmával megy be a lakásba, akkor rászól, hogy anyád kinyír. Huh, mit kapott szegény Ba tőlem, hogy ne merjen mumusnak beállítani a még meg sem született gyerekeim ellőtt! :D

A művészeti vezetőnk szájából bóknak veszem, hogy odaszólt nekem, hogy szereti a hozzáállásomat, amikor magamtól kértem, hogy gyakoroljunk már ezt-azt, hogy nem hisztizek, hanem tanulni akarok. Neeem, nem volt célzás másfél éve kezdő kezdőre, akit többen neveztek botlábúnak a múltkori fellépés után... :S Szegény csaj, sajnálom azért, bár lelkesen fúr, pölö hogy ne foglalkozzak a kritikákkal (nincs is), a csütörtöki próbán, amit azért tartottak, hogy megtanuljam a szombati fellépés táncát kiosztott, hogy ha nem értek egy lépést majd otthon gyakoroljam, ez TCsV fülébe jutott, aki szépen megkért mindenkit, hogy rám koncentráljon, mert ez a próba most csak nekem szól. A lánynak nem esett jól, hogy TCsV engem véd, valamiért nagyon liblingje vagyok.

És találjátok ki, (Ba-n kívül) ki talál széplábúnak! :) 40-es 50-es nők az eladók a környékbeli harisnyaboltban, három kint cigizett amíg vásároltam, majd kijőve megállítottak, hogy nem tartják magukban, megnéztek és nagyon jó lábaim vannak. :D
Piros harisnya, magassarkú volt rajtam, nehéz volt nem oda nézni...

komment

-

2009.11.23. 13:40 :: Tobber

Ba ismét azzal jön, hogy milyen szép gyerekeink lesznek, meghogy neki még egy nő mellett sem jutott eszébe, hogy összeköltözzön vele.

Tegnap este beszélgettünk KedvencFotósommal és feleségével (Ba barátai ezer éve). Bejelentettük, hogy január első szombatján összeköltözünk. Megdöbbenten hallgattak, ismerik Ba-t, eddig kézzel-lábbal tiltakozott mindenféle együttélés ellen az exeinél.
Ők ilyet még nem láttak, örülnek.

Aztán Ba megjegyezte, hogy mennyire féltékeny a körülöttem nyüzsgő pasikra, főleg TCsV-re.
Ismét döbbent pillantások: ők még sosem látták Ba-t féltékenynek, sőt kimondottan nem féltékeny típusnak és birkatürelműnek ismerték meg tizensok éve, most meg fenyegetőzik, hogy megver bárkit, ha közeledni mer.

komment

-

2009.11.23. 10:06 :: Tobber

Csütörtökön egyetlen (3 óra!) próba alatt megtanítottak nekem egy új koreográfiát lépésestül, térformástul, kéz-, fejtartásostul, mert két nap múlva fellépés, öh.

A péntek esti táncházban megkértem az egyik lányt, hogy a folyosón járjuk el párszor, de az első után azt mondta, hogy ez már megy nekem, ezért csacsogtunk inkább TCsV-stül, majd Ba értemjött, bevontuk.

Szombat délelőtt felléptünk ezzel és még egy ritkán gyakorolt koreográfiával. Nagy meglepetésemre rajongóink, szüleim, ismerősök mellett megjelent a közönség soraiban Ess, az előző exem. Végignézett minket, gratulált a szüleimnek majd elment, később írta, hogy gratulál. Jé.

Szüleimmel megebédeltem, néztünk nekik autót, majd estétől Ba-val, aki másfél tepsi húsos sütit vágott be. A maradék alapanyagból tegnap sütöttem még egy adagot, hogy szülőknek átviszem, abból sem sokat hagyott!
Tegnap bemutattam apukámnak (Anyukám már ismeri), megtalálták a hangot. Aztán még elcipeltünk mindenkit táncházba és ő is beállt, már 5-6 táncfajtát tud velünk táncolni, az a fél estét kiteszi.

TCsV külön smsben fejezte ki, hogy gratulál a kemény munkához, klassz voltam a színpadon.

Több táncostól pedig megkaptam, hogy nagyon ritka, hogy valaki ennyire gyorsan megtanul bármilyen mozgást, táncot mint én és már régóta csodálkozva figyelnek, hogy bármi megy. Köszi.

komment

-

2009.11.20. 15:51 :: Tobber

Ma reggel a lépcsőházban utánamkiáltott a szomszéd lány, hogy tudnék-e segíteni neki. Persze, miben?
Van-e itthon háztartási kekszem, buborékos vizem, mert végighányta az éjszakát, és nincs ereje lemenni a boltig.
Behívtam, ne álljon kint pizsamában, kapott ásványvizet, meg mindenféle kaját felajánlottam neki, de kekszem nincsen.
Azóta írtam neki smst, jobban van.

komment

süti beállítások módosítása