HTML

---

2010.03.10. 14:40 :: Tobber

Januárban kellett szerveznem egy olyan találkozót, ahol két főnököm és a cégünk három vezére, három távoli városból találkozik. Erre sikerült február elejét találni, azt január végén mondták le.
További minimális asszisztensi segítségadás mellett a mai napot sikerült megtalálni, urak a fővárosba utaztak, majd fővárosi főnököm a megbeszélés előtt 24 perccel lemondta, hogy neki most más dolga van.
Ők már itt.
Én meg kezdhetem újra előről.

Táncostársunk jobban járt, egy 18 éves tanítványának nem tetszett az oktatás, ezért behívta az apját, aki megjelent a testőrével, hogy megfenyegesse az 50 kg-os tanárnőt. Gratula.

komment

---

2010.03.10. 13:16 :: Tobber

A tegnapi próbára beugrott két 21 éves lány, majd a végén beszélgettünk velük. Rákérdeztek, hogy őőő harminc fölött hogyan mondják azt, hogy valakinek pasija van?

:D

Összenéztünk, mind 30 fölött, néhányan 40 körül, majd felröhögtünk, mifelénk ezt már nem mondják, sőt mi nem is csináljuk... :)

Azt mondtam már, hogy TCsV szekál, hogy pocsék kedvem van mostanában és ha bsztlan lennék, akkor ő segít? Őőőőő.

És képes észrevenni 1 kg fogyást rajtam.

És a háromnapos tánctáborba nem akar Ba jönni velem, de azt sem, hogy ő a közeli telkünkön tanul a vizsgáira, én meg este ott alszom vele.

És isteni az az olasz házhozszállító cég, aki igazi pannacottát tud készíteni (aki tud jó receptet, küldje!), és a házhozszállító fiúja fél óra bókkal és randikérésekkel szokott elhalmozni. Fura a reakcióm, mert egyáltalán nem érdekel. (Hú de szép fiú egyébként.)

És nem érdekel Ba reakciója sem, tegnap tánc után hazaérve már össze is pakolt a reggeli vita után, hogyőakkor hazaköltözik, majd ledöbbent, hogy kicsit sem érdekel a hiszti és amikor az ajtóra mutattam, hogy kitalál, akkor hirtelen már nem is akart menni. Szegény, ma csomagolhat ki nálam megint.
Nem is értem, miért gondolta, hogy ez használ... :)

És egy kis rántotthusi emlék a hüttéből. Hogy a fenébe tudnak ilyen finom sniclit sütni?? Életemben nem ettem hasonlókat M.o-n, ott naponta kétszer kellett, annyira tuti.


(Nem kell aggódni, a koleszterin és trigliceridszintem tökéletes, bármi más is a vérvétel után, a vasam kicsit sok, a maximum közelében van. Antinő lehetek.)

komment

---

2010.03.09. 14:12 :: Tobber

Ha pitiáner viták után olyan sorsokról olvasok, hogy kerekesszékben élve megvakul egy fiatal lány, vagy egy kedves ismerős öccsének a küzdelmeit követtük a neten és feladta, akkor más megvilágításba kerül minden.

De nem tudom, milyenbe, hogy érdemes harcolni mert ez könnyebb lesz, vagy hogy inkább hagyni kellene a fenébe.

komment

---

2010.03.09. 11:21 :: Tobber

Ha a pasim reggel annyira a végletekig hülye, hogy elgondolkoztam, hogy este kirakom, ha a Kollegina épp ismét táppénzen, ha itt egyszerre kéne több helyen lennem, ezért egyikre nem mentem és az baj itt, ha a reggelim kezd megszáradni, a kávém rég hideg és érintetlen, de a gyomrom már fáj, ha a gyógyszeremet nem tudtam eddig bevenni és a metrón félrecsúszott harisnyám is még úgy van, akkor feladom.
Nem csinálom meg egyiket sem, inkább ide leírom. Ez ma sziszifusziküzdelem lesz.

komment

---

2010.03.08. 11:14 :: Tobber

Amikor egyszerre tör elő a hólyaghurut és az igazi, ütős allergia ... hatásszünet... igen, együtt igazán ciki... akkor a legjobb aludni egyhuzamban 16 órát.
Meg előtte kivinni a lakásból a virágzó orchideát!

Ha nlc-n láttatok, ott kérdeztem rá, ki dobná ki a növényeit, a hétvégén 13 darabot gyűjtöttem be az irodába. Mi is jón spórolunk... :S Voltunk még OBI-ban, Anyuéknál, elvittem-elhoztam Ba-t a fősuliból, parkolást gyakoroltam párszor, rendetraktam, meg ugye aludtam, úgyhogy fogalmam sincs, hogy volt időm még ezt is elkészíteni a Praktika újság alapján:

komment

---

2010.03.04. 13:26 :: Tobber

A házunkban eladó egy lakás. 77 nm+10 nm erkély, garázsbeálló, első emelet.

41 millió forintért hirdetik.

//

Innen üzenném az utcánkban lakó, kutyaként viselkedő farkatlan macskának, hogy tényleg nem zavar, ha a meleg motorháztetőmre kucorodik, de töröljön lábat, vagy oldja meg, hogy ne legyen csupa sár az egész.
Köszi.

komment

---

2010.03.03. 11:17 :: Tobber

Help! Milyen frizurám legyen?

A hajam kihúzva a lapockámig ér, és tök unalmas hosszú, főleg ha kihúzom. Nem akarok most rövidet, milyen forma áll szépen sok és hullámos és sötétbarna hajból?

komment

---

2010.03.03. 11:11 :: Tobber

Tegnap táncpróbáról hazahozott Ba és arról akart értekezni, hogy vajon a hajóknak van-e maximális nagysága, ami fölött nem alkalmas hajózásra, de hamar megoldottam a problémáját, mert kifejtettem, hogy földi viszonylatok között ha egy óceánnál nagyobb hajót készítesz, akkor nem tudsz hajózni, mert nem fér el a vizen.

Aztán néztünk este hídszerelős filmet (igen, volt zaj benne, homokfújóval kapargatták a híd festékét), és a kábelhidak kábelsodronyai közül is fújták ki a párát, hogy ne rozsdásodjon. Rákérdeztem, miért nem fújnak BE valami anyagot, szilikont, purhabot, hogy ne is lehessen párás. Még egy probléma megoldva.

Aztán két távirányítóval telefonáltunk egymásnak a kanapén, előadtam, hogy milyen hülyén lehet vele csak telefonálni, majd fél este népdalokat énekeltem neki, közben a borotvahabjába szép széles mosolyt rajzolva, tiszta Joker lett!

Nálunk így telnek az esték. Ma sütni fogok ilyen csokis-epres piskótát csak épp sima piskótával és mirelitmálnával és hat tojással. A forma asszem azonos marad.

komment

---

2010.03.01. 15:24 :: Tobber

A pénteki hangversenyen kiderült, hogy az ellenség néha köztünk lapul báránybőrbe bújtatva.

Könyörgésemre Apu megengedte, hogy vezessem a saját autómat, amit mostanában a pocsék állapotú, sáros, kavicsos telek közeli földutakon használ (sajnálja befogni a corollát), majd amikor a ház elé ért, kijelentette, hogy nem vezethetem, mert csöpög az eső és sötét van.
Ezért vezette ő, blokkra fékezve 40-ről, amikor beterített minket egy kamion vízzel, de a lapátot nem indította el, mögöttünk dudáltak, ő meg morgott, hogy mi bajuk lehet. Aztán két kézzel markolva a kormányt hajolt előre és végig skandálta hogy semmit nem lát a sávokból, segítsünk, hol menjen.

Itt már agyfrász kerülgetett, a nevemre már átírt kocsi, biztosítás, ne itt gyakorolja a szemüvegét!
Elkéstünk, Ba-nak mesélni kezdtem, de csitított, mert a zenekritikus már ódákat zengett a szakmájáról.

És aztán Ba rákezdett. Nyilván unalmas volt az a pár mű (részben egyetértek): először dörzsölgette a borostáját, jó kis sercegő hangokkal. Majd messzire kinyújtotta a karját, megnézte így párszor az óráját. Kétszer a zakójában a telefonját, hogy kikapcsolta-e. Amikor a cipőjével kezdett surrogni, akkor nem értette, miért karmolok a kezében tartott kezemmel a tenyerébe, de abbahagyta. Még kibírta az összes lüke rokonomat, majd hazafelé minő dicső kegy, vezethettem az autómat!
Azért útközben még hallgattam, hogy melyik az ablakmosó-vészvillogó-ablakfelemelő gomb, amit a 6 éves másodunokahugom vagy kicsodám is lazán sorol, biztos nem tart gyengeelméjűnek apám, hogy ezeket magyarázza.

Szombaton Ba-t elvittem fősulira, vettem növényeket az irodába, Ba-t átvittem gitárórára, céghez felcipeltem a virágokat, visszamentem Ba-ért, OBI-ban vettünk kaspókat, magamnak virágföldet, délután átültettem a legtöbb növényemet, kaptak tápot, majd elfogyott a föld, úgyhogy feltakarítottam, majd a másnapi földvásárlás-ültetés után megint végigdomestosoztam az erkélyt, lakást, kádat.

Végre használtam az autót, gyakoroltam, még kicsit nagy az ív, ahogy a kanyarokat veszem, szokatlan a szervókormány.

Aminek hála kb. egy ujjal beparkoltam mindenhová, imádok szervókormánnyal parkolni. Miért nem mondtátok, hogy ez így ezerszer könnyebb??? :)

Szavaltunk még Süsüt Ba-val saját szórakoztatásra, Anyunál ettünk lángost, nálam ettünk romantikusan egymást etetve csokiöntetes fánkot, ami sosem lesz ugyanolyan, mint az előző sütéseim, tervezgettem húsvéti dekorációt, műkörmöztem, még tévézgettünk is, ami nem túl jellemző ránkm. (Ba imádja a zajos tankos-zörgő tengeralattjárós- berregős favágós-világháborús ezért ordítva támadós-durranós puskatesztelős-kalapálós hogyan készült műsorokat.)

komment

---

2010.02.26. 12:56 :: Tobber

Akkor pontosítás: 10 éves swiftet adtam el, apu új corollát vett, az ő 3 éves Astráját vettem meg (1,4-es, twinport, ezüstmetál sedan, váltózáras, és játszom a gondolattal, hogy beleépíttetek egy tolatóradart 20e Ft-ért, mert bazimagas hátul, nem látok ki.)

Köszi pénzügyi tanácsadóimnak, hogy ezt javasolták.

komment

---

2010.02.26. 10:18 :: Tobber

Az indok, amiért max. 15 000 Ft-ból kéne virágba borítanom két főnököm és saját irodánkat, az az, hogy erre évek óta nem költöttünk.
Tehát nemhogy megspóroltunk eddig sok pénzt - összegyűlt - költsük rá, hanem nincs keret idénre.
Jesszus, ha látnátok, mi mindenre dob ki ez a cég százmilliókat! :S
Most kikunyeráltam 30 000 Ft-ot, abból max. a mininövények lesznek meg és olcsóbb helyről, a kaspók tuti nem. :SS

Mázli, hogy a zöldikét, meg a zámiát szeretem (bocs, apámmal beszélgetésben szigorúan diszkolor klorofítum, zamiokulkasz), ammeg olcsó, barátságos, könnyen kezelhető, szaporodik, otthon is most kezdtem a sok zöldike-hajtást gyökereztetni, a kisebbik zámiám meg HAT új hajtást hozott pár hete az eddigi nyolc mellé, szóval szeretnek engem.

Holnap saját kocsival elmegyek egy kolléganővel, shoppingolunk, megveszem, behozom.

Merthogy mától állítólag már vezethetem az opelemet!

komment

fellépés - búcsú az autótól - síelés

2010.02.24. 10:45 :: Tobber

Pénteken felléptünk millió ismerős előtt. És még csak nem is ihattam, mert Ba későn jött, ment is tovább Anyuval, így vezetnem kellett a kis suzukimat.

Akkor még nem tudtam, hogy utoljára. :(

Írtam Anyuéknak egy meghatalmazást, hogy eladhatják a nevemben, amíg elutazom (úgyis az ő számát adtuk meg a hirdetésekben, imád szervezkedni).
Szombaton reggel még össze is futottunk, vártak egy érdeklődőt, aki végül meg is vette a kisautómat, el is vitte azonnal. Úgy megtetszett nekik, hogy a nyárigumit itt is felejtették a sietségben. :)

Érdekes, hogy én anno egy buszsofőr bácsitól vettem életem első autóját, aki nagyon megkímélte, a széltől is óvta, és most egy buszsofőr vette meg a feleségének.
Azért ilyen kéket, mert az ő kocsija is kék. Sok autót megnéztek már előtte, de amint ennek meglátta a motorházát, azonnal készpénzben ki is fizették, el is vitték.
Tényleg megkímélt kisautó volt.
Vidékre költözik, ott nagyobb biztonságban van így öregkorára és nem fogják az utcán tárolni.
Jó helye lesz.

Hiányozni fog, sok élmény kötődik hozzá, meleg nyári napokon Velencei-tóra utazások, vagy m7-esen dugóban álldogálások, a 993 köbcentis autóból kihozott 165 km/óra. A Zánkáról Illetővel versenyezve feljövetel, ahol nem akarta elhinni, hogy nemcsakhogy nem tudta lerázni a corollájával a suzukimat, de én értem előbb be Bp-re. Sokat jártam vele táncokra, Esshez, aki rendszerint kitakarította nekem, én is csak kézimosóba vittem, mert féltettem, vittem Anyuékat, vagy épp Ba-t is vele, a csomagtartóban mindig ott volt egy kori, egy görkori és egy ütő, ki tudja, mikor kellhet.
Jó kis autó, szerettem.

A fellépésen jókat csujogattunk, utána a táncházba is beálltunk viseletben. Áh, alig volt melegünk. És a csütörtöki három órás próba olyan kifingatós volt, hogy a lábam alig éreztem péntekre.

Amin ugye nem segített az utána következő pár nap síelés. Ba hagyott kicsit aludni szombat reggel, aztán nekivágtunk az Alpoknak.
Két napot végül négyesben voltunk GörisZséékkal, bemelegítésként a lánykával csúsztam párat, majd magam is meglepődtem, hogy milyen jól megy (Ba meggyőződése, hogy a tánc miatt ilyen koordinált és szép a mozgásom és csinálok meg bármilyen testhelyzetet, amit mond (itt azért kifejtette, hogy TCsV-t és engem is őrültnek tart, amiért ilyen táncot ilyen intenzitással táncolunk, de sztem az hülye, aki nme csinálja velünk ;)  )), ezért az eredeti fél nap sí - fél nap hütte tervet annyira megváltoztattam, hogy egész nap síeltem, szinte megállás nékül.
Igazából a legjobban azt élveztem, hogy ráéreztem a farolva megállásra, úgyhogy aholcsak megálltunk felvonózni, pisilni, ott mindig ezt gyakoroltam. Bár lehet, hogy ezt nem tanítják síiskolákban, de nagyon szórakoztató és látványos. :)))
A térdem is csak kétszer roppant meg, ami éves rekord.
A munkahelyem még ott is kísértett. GörisZsé barátnője szintén multikatona, mindkettőnk cége ott hirdette magát, csakhogy ne feledjük egy percre sem őket. :)

A többi két napon kettesben voltunk Ba-val, sűrű volt a program, reggel gyors és kiadós reggeli, fel a pályára, délben ebéd, megint síelés zárásig, vissza szállásra, ott én a jó levegőtől azonnal bealudtam, majd szaunázás, kiadós vacsora, visszaájulás az ágyba. Azt hiszem, kimerült vagyok.
Hétfőn kettesben maradtunk az egész hotelben, így álákárt kajáltunk, csak nekünk ugráltak, csacsogtak a helyiek, a wellnessrészlegben is csak ketten voltunk, így bátran lehetett meztelenül szaunázni, gőzözni, relaxzenét bekapcsoltuk a pihenőszobában, én a teraszra is kimentem bikiniben és lemostam magamat friss hóval.
Egyik este besétáltunk a faluba, néztük a végtelen csillagokat ott a fényszennyezettségtől mentes sötétlő hegyek között, másnap megnéztük a Salza vízesését is.

Csodás volt az időnk, egész nap sütött a nap, csokibarnára sültünk, de hideg volt szerencsére, nem olvadt a jó minőségű hó, sőt egy éjjel még esett is rá egy kevés.
Szél nem fújt, délben egy szál pulcsiban napoztunk a hütteteraszon ebéd közben.
Ipari mennyiségben fogyasztottam a bécsi szeletet, egy grammot nem fogytam.

Hazafelé végigénekeltem az utat, és sosem fogom megérteni, hogyan vagyok képes ezeréve hallott dalok szövegeit végig felidézni, amikor egy verset nem bírtam sosem megtanulni.
Kicsit untam magamat, ezért azt játszottuk Ba-val a hazaúton, hogy mondott egy távoli várost és utánanéztem a GPS-en, hogy milyen messze van, fantáziáltunk, hogy ott mihez kezdenénk...

Élmény marad.

komment

---

2010.02.19. 11:44 :: Tobber

A retróételek az emlékük által válnak finommá.
De én akkor is el akarom készíteni a gesztenyés alagutat, amit Újlipótvárosban még lehet kapni - ha jól emlékszem - Fischeréknék...

 

komment

---

2010.02.18. 15:25 :: Tobber

Majd készítek valami grafikont (azokat úgyis szeretem), hogy kötődik-e évszakhoz a rossz passzom, szerintem igen. Pedig imádom ezt a telet, de álomkór van rajtam, idegesít Ba vénkisasszony jelleme, amin alapból átlépnék és csak kifiguráznám.
De vásárolgatni sem voltam egy hónapja, tegnap sikerült beesni egy hervisbe, merthogy kifogyódott az összes sícuccom, vettem pár dolgot. Például az igazán bejáratott, ám már nem vízálló túrabakancsomat is lecseréltem végre.

 

komment

---

2010.02.18. 14:56 :: Tobber

http://index.hu/kultur/klassz/2009/12/08/marabu_interju/

:D

komment

süti beállítások módosítása