Tobber életblogja

A testvére szerint nagyon szeretett Anyut és engem, sokat emlegetett minket, többször ott is volt, amikor hívtuk.

A nővérével megegyeztünk, hogy hatalmas táncházas közösségünknek én terjesztem a szomorú hírt. A gyűjtőemailcímre megírtam, egy olyan fotót csatolva hozzá, amit én még készítettem róla a Városligetben egy napsütéses őszi délután. Pár embernek külön is írtam, aki szerette. Két munkahelyén a kollégáinak szóltam, hogy a cégeken belül ők terjesszék az ismerőseinek.

A temetését jövő héten intézik a testvérei, felajánlottam, hogy bármiben segítek.

Anyu nagyon ki van akadva. Én is bőgök. Pedig számítottunk rá.

Elég szerintetek ennyi tájékoztatás, vagy esetleg bemondassuk kedvenc táncházában? Vagy tegyünk ki egy gyászjelentést? Nem tudom eldönteni.

A testvére szerint nagyon szeretett Anyut és engem, sokat emlegetett minket, többször ott is volt, amikor hívtuk.

A nővérével megegyeztünk, hogy hatalmas táncházas közösségünknek én terjesztem a szomorú hírt. A gyűjtőemailcímre megírtam, egy olyan fotót csatolva hozzá, amit én még készítettem róla a Városligetben egy napsütéses őszi délután. Pár embernek külön is írtam, aki szerette. Két munkahelyén a kollégáinak szóltam, hogy a cégeken belül ők terjesszék az ismerőseinek.

A temetését jövő héten intézik a testvérei, felajánlottam, hogy bármiben segítek.

Anyu nagyon ki van akadva. Én is bőgök. Pedig számítottunk rá.

Elég szerintetek ennyi tájékoztatás, vagy esetleg bemondassuk kedvenc táncházában? Vagy tegyünk ki egy gyászjelentést? Nem tudom eldönteni.

M. ma hajnalban meghalt.

Két éve küzdött az agydaganattal, amit sosem mondott ki, azóta műtötték, sugarazták, gyógyszerezték. Tavasszal már lejárt táncolni, a kedvenc bandáját meghallgatni és minden táncra emlékezett, pedig emberekre, nevekre, emlékekre már nem igazán.

Egy hónapja beszéltem vele, akkor édes volt, de lerázott. Anyu már csak az üzenetrögzítőjét érte el, épp tegnap éjjel a kocsiban azt beszéltük, hogy ma felhívja, hogy van. Nagyjából utána halt meg.

Nyugodj békében, örök vidám Lacikám!

M. ma hajnalban meghalt.

Két éve küzdött az agydaganattal, amit sosem mondott ki, azóta műtötték, sugarazták, gyógyszerezték. Tavasszal már lejárt táncolni, a kedvenc bandáját meghallgatni és minden táncra emlékezett, pedig emberekre, nevekre, emlékekre már nem igazán.

Egy hónapja beszéltem vele, akkor édes volt, de lerázott. Anyu már csak az üzenetrögzítőjét érte el, épp tegnap éjjel a kocsiban azt beszéltük, hogy ma felhívja, hogy van. Nagyjából utána halt meg.

Nyugodj békében, örök vidám Lacikám!

Sosem gondoltam, hogy képes vagyok Anyu sajtossütijét ugyanolyanra megsütni.

Nem bírom abbahagyni, pedig a családom várja.

Sosem gondoltam, hogy képes vagyok Anyu sajtossütijét ugyanolyanra megsütni.

Nem bírom abbahagyni, pedig a családom várja.

Félálomban, arckrémes szemüveggel a nappaliban olvasom a reggeli emaileket, gimnáziumi osztálytársunk, a fő szervezőnk a feladó.

A tárgy: Eszter temetése

A bátyja írta az ő címéről. Egyszerűen nem tudom felfogni a halálhírét.

Félálomban, arckrémes szemüveggel a nappaliban olvasom a reggeli emaileket, gimnáziumi osztálytársunk, a fő szervezőnk a feladó.

A tárgy: Eszter temetése

A bátyja írta az ő címéről. Egyszerűen nem tudom felfogni a halálhírét.

Nem fura, hogy az expasim kérésére nyomtatgatom a menyasszonya esküvői csokorterveit?
Illető nősül. A mamája kérése, hogy nősüljön meg, én is azért kellettem neki, most elvesz egy lányt, aki hajlandó eltűrni a bunkóságait igába hajtani a fejét.
És havernak tök jó. (Csak amikor inni megyünk, bepiálva nyomul még, de azt nem hagyom. Jé, tök megváltoztam az évek alatt! :D)

Éééés akkor gondolkozom, idén Ba-val volt egy kis nosztalgiakeksz, egyébként tök hűséges vagyok Őszhalántékhoz a jelentkezők és újrajelentkezők ellenére.

Biztos jele annak, hogy megöregedtem.

Nem fura, hogy az expasim kérésére nyomtatgatom a menyasszonya esküvői csokorterveit?
Illető nősül. A mamája kérése, hogy nősüljön meg, én is azért kellettem neki, most elvesz egy lányt, aki hajlandó eltűrni a bunkóságait igába hajtani a fejét.
És havernak tök jó. (Csak amikor inni megyünk, bepiálva nyomul még, de azt nem hagyom. Jé, tök megváltoztam az évek alatt! :D)

Éééés akkor gondolkozom, idén Ba-val volt egy kis nosztalgiakeksz, egyébként tök hűséges vagyok Őszhalántékhoz a jelentkezők és újrajelentkezők ellenére.

Biztos jele annak, hogy megöregedtem.

Másnak is van olyan érzése, hogy soha nincs elég ideje rendesen megvalósítani a terveit-programjait?

Pénteken 12 fős nemnagy családi vacsi kajarészét kell rendeznem, plusz egy meglepit. Összeállt a menü, amit tudok, előre elkészítek a héten munkaidő után, amit lehet, ülve a lábam miatt. Azért belecsúsztattam egy KFC csirkeszárny pontot is, mert undorodom a szárnyas ételektől pénteken nincs időm munka után frissen kisütni, összekapni a kaját meg a szülőket és bébibarát időben átérni Kelenföldre Zuglóból.
De úgy készülnék többel, többet, de nincs rá időm, energiám sem.

Jártam ma reggel a kórházban, az injekciókúra utolsó óriástűjét is beleszúrták a térdkalácsom alá, tényleg olyan szar, mint hangzik. A doki mondta, hogy nyugodtan adjam be magamnak, már annyit láttam a folyamatot :D, és beszéltünk pár szót a nagyműtétről is.

Lesz, az biztos. Ha nem néptáncolok, akkor még 1-2 évet ráér, de pár éven belül kell, hogy halasszuk a valszeg elkerülhetetlen protézis időpontját, akár évtizedekkel.

Akkor viszont most kéne a műtét. Nem tudom, hogyan alakul az életem, de az ikrek és jenőke mellett már tuti nem lesz lehetőségem hónapokig nemterhelni meg mankózni, de terhesen sem lenne jó instabil lábakkal, úgyhogy még családalapítás előtt kell beleférjen, 3 hét múlva rendelési időn kívül leülünk 20 percre, hogy átbeszéljük, döntsünk. Ő megcsináltatná a helyemben.

Én meg csak feküdnék és kötnék naphosszat, de ezt nem hasító fájdalommal kísérve képzeltem sosem.

Másnak is van olyan érzése, hogy soha nincs elég ideje rendesen megvalósítani a terveit-programjait?

Pénteken 12 fős nemnagy családi vacsi kajarészét kell rendeznem, plusz egy meglepit. Összeállt a menü, amit tudok, előre elkészítek a héten munkaidő után, amit lehet, ülve a lábam miatt. Azért belecsúsztattam egy KFC csirkeszárny pontot is, mert undorodom a szárnyas ételektől pénteken nincs időm munka után frissen kisütni, összekapni a kaját meg a szülőket és bébibarát időben átérni Kelenföldre Zuglóból.
De úgy készülnék többel, többet, de nincs rá időm, energiám sem.

Jártam ma reggel a kórházban, az injekciókúra utolsó óriástűjét is beleszúrták a térdkalácsom alá, tényleg olyan szar, mint hangzik. A doki mondta, hogy nyugodtan adjam be magamnak, már annyit láttam a folyamatot :D, és beszéltünk pár szót a nagyműtétről is.

Lesz, az biztos. Ha nem néptáncolok, akkor még 1-2 évet ráér, de pár éven belül kell, hogy halasszuk a valszeg elkerülhetetlen protézis időpontját, akár évtizedekkel.

Akkor viszont most kéne a műtét. Nem tudom, hogyan alakul az életem, de az ikrek és jenőke mellett már tuti nem lesz lehetőségem hónapokig nemterhelni meg mankózni, de terhesen sem lenne jó instabil lábakkal, úgyhogy még családalapítás előtt kell beleférjen, 3 hét múlva rendelési időn kívül leülünk 20 percre, hogy átbeszéljük, döntsünk. Ő megcsináltatná a helyemben.

Én meg csak feküdnék és kötnék naphosszat, de ezt nem hasító fájdalommal kísérve képzeltem sosem.

...és akkor az egész pénteki munkaidőm azzal telt, hogy egyenként jöttek a résztvevők, hogy menjek velük, visznek, szórakoztatnak, az egyik még a beosztottját is meggyőzte, hogy jöjjön velem és akkor már két szingli lány lesz a csapatban, és hogy a nyáreleji, nyárvégi balcsizások lelke vagyok és ez mind jólesett.

De nem mentem le.

Kicsit sok, még mindig fáj a műtét után, ezért még mindig nem sportolok, ettől feszült vagyok, és akkor habatortán apámék ismét egymást szekálják. Egy fokkal jobb, minthogy szerdán engem szekáltak hívatlanul beállítva, apám például azzal erőszakoskodott leállíthatatlanul, hogy vigyem magammal a tánccsoportom őszi koreográfia-szerző útjára.
Most Anyu hagyta ott a telken egyedül, és amikor rendkívül önvédő üzemmódban egyszerűen nem vettem fel nekik a sokadik telefont szombat dél és öt között, akkor Anyu nekemtámadott egy smssel, két emaillel, hogy agyon izgulja magát, adjak már életjelet!

Hangsúlyozom, öt órája beszéltünk. Nem arról, hogy leugrom valahonnan, hanem hogy hogyan fog túróscsuszát főzni.

És ekkor elszakadt a cérna és felhívtam, és megkértem, hogy ne keltsen lelkiismeretfurdalást, amiért a 35 éves lánya nem veszi fel a telefont óránként és nem érdekel a harcuk, amit 40 éve nem tudnak megoldani és kicsi koromtól rámzúdítják.

És ekkor Anyuból kitört a mártír, hogy neki mindent tűrnie kell, hogy 25 éve nem tudja kivel megbeszélni a gondjait (naponta 2x fél órára felhív, mit vár még a gyerekétől??), és bármennyire szeretem, ez most nagyon sok.

Úgyhogy eddig a hétvégén csak egy rendkívül kellemes őszhalántékozás volt és egy barátunk szülinapi partija, ami amúgy kikapcsolódás és kedves emberek és jó.
Azóta csak kötök.

...és akkor az egész pénteki munkaidőm azzal telt, hogy egyenként jöttek a résztvevők, hogy menjek velük, visznek, szórakoztatnak, az egyik még a beosztottját is meggyőzte, hogy jöjjön velem és akkor már két szingli lány lesz a csapatban, és hogy a nyáreleji, nyárvégi balcsizások lelke vagyok és ez mind jólesett.

De nem mentem le.

Kicsit sok, még mindig fáj a műtét után, ezért még mindig nem sportolok, ettől feszült vagyok, és akkor habatortán apámék ismét egymást szekálják. Egy fokkal jobb, minthogy szerdán engem szekáltak hívatlanul beállítva, apám például azzal erőszakoskodott leállíthatatlanul, hogy vigyem magammal a tánccsoportom őszi koreográfia-szerző útjára.
Most Anyu hagyta ott a telken egyedül, és amikor rendkívül önvédő üzemmódban egyszerűen nem vettem fel nekik a sokadik telefont szombat dél és öt között, akkor Anyu nekemtámadott egy smssel, két emaillel, hogy agyon izgulja magát, adjak már életjelet!

Hangsúlyozom, öt órája beszéltünk. Nem arról, hogy leugrom valahonnan, hanem hogy hogyan fog túróscsuszát főzni.

És ekkor elszakadt a cérna és felhívtam, és megkértem, hogy ne keltsen lelkiismeretfurdalást, amiért a 35 éves lánya nem veszi fel a telefont óránként és nem érdekel a harcuk, amit 40 éve nem tudnak megoldani és kicsi koromtól rámzúdítják.

És ekkor Anyuból kitört a mártír, hogy neki mindent tűrnie kell, hogy 25 éve nem tudja kivel megbeszélni a gondjait (naponta 2x fél órára felhív, mit vár még a gyerekétől??), és bármennyire szeretem, ez most nagyon sok.

Úgyhogy eddig a hétvégén csak egy rendkívül kellemes őszhalántékozás volt és egy barátunk szülinapi partija, ami amúgy kikapcsolódás és kedves emberek és jó.
Azóta csak kötök.

A pszichiáterem szerint én egy elvarázsolt mesevilágban élek, és a kis szigetemen sosem értem meg, hogy nem minden ember jó. És ha én jó vagyok, akkor más velem miért nem. És próbálom én megérteni, meg millió embernek a cégnél, a táncházban én vagyok a lelki segély, de tényleg szivesen élnék egy színes fonalakkal, textilekkel, szalagokkal, gyöngyökkel teli robinson-szigetecskén és csak azt engedném be, aki 1. megért, 2. nem ítélkezik csak mert más vagyok.

Ezzel szemben most 4 hónap rokkantság alatt megtapasztaltam, hogy egy sínben botorkáló nőt simán félrelöknek, metrón lábát rugdossák figyelmetlenül, laptoptáskák a térdemnek lendülnek, amit szerintem egy ép térd sem szeret. És ez csak a közlekedés. És nem értem. Ha én fel tudok állni, akkor más miért nem adja át a helyet egy mankósnak például?

Aztán Drpr szerint túl sok energiát beleteszek mindenbe, utána meg pislogok, hogy más nem értékeli, hanem természetesnek veszi. A hétvégére megszerveztem egy remek kollégás kiruccanást a Balatonhoz, amire a másik szervező/szobatársam ma mondott nemet, úgy meg nincs kedvem menni, hogy mindenki családdal, én meg magányosan.
És fáj, hogy a lelkemet beleteszem minden balcsis szervezésembe évek óta, mindenki imádja, meg mindent leszervezek helyettük és cserébe a srác csak annyit mond, hogy nincs kedve jönni.

Akkor maradok itthon bulizni, azt úgyis sajnáltam volna, ha kihagyom.