Tobber életblogja

Jó. Lehet, hogy hajlamos vagyok élénk színű ruhákat választani, az a tegnapi pinkes pörgős szoknya hivogat, vegyem meg.

Ez az új telóm screenshotja, imádom.

Sonka-tojás-hagyma, bármeddig elélnék rajta, a koleszterinszintem úgyis minimum alatti volt legutóbb. Végiggondolva: kizárólag húsvétkor eszem sonkát. Meg disznóhúst is csak elvétve, kolbász vagy szalonna formában, na mindegy.

Beállt a hátam, így egy bulit kihagytam, sütöttem közepes, vagy annál rosszabb sütiket, volt, amit kukáztam is, mert kicsit túl kritikus vagyok magammal, a többire mind csodás jelzőket kaptam, elfogytak egy szálig, egyik rokon kislány néha felállt a játékuk mellől, hogy ismételten megköszönje. Érdemes is ezeknek extrákat sütni!

Szülőket kértem, hogy nagy főtt ételezéssel kíméljenek, inkább egy kis sonkára átmegyek ebéd után/helyett, adtam nekik befektetési tanácsokat, elmagyaráztam a lényeget és válaszoltam sok-sok kérdésükre (15 éve szereztem legutóbbi, egyébként témábavágó diplomámat és akkor sem szerettem :D), linkeket adtam és kinyomtattam pár dolgot, szerintem megértették.

Vasárnap este az elmúlt évek legkellemesebb koncertjére mentünk el. A facebook hirdetés oszlopa, ami nyugat-európai városok bevásárlóközpontjait és férfiprobléma megoldásokat is fel szokott dobni, sosem talált még ennyire bele: egy új zenekart ajánlott, már a nevük is biztató, körbeírtam a többieknek, beletrafált. Hajnalig játszottak, pont a mi ízlésünk szerint, csapaterősítő éjjel volt.

Tegnap meg a szokásos, kertben ajándékkeresgélős-társasozós nagycsaládi buli volt újabb sonkamérgezéssel.

És ami igazán jólesett: felkértek esküvői tanúnak.

Elérzékenyültünk. Szívesen.

Biztos mindannyian hasonlóan fogalmazzuk meg a kicsit alaposabban rendberaktam mindent a hétvégén kifejezést, takarítás, mosás, üvegasztal szétszedése, hogy alaposan letisztíthassam, talán ti is ültettetek most virágokat a lakásba és erkélyre is, szépültetek, sütöttetek két napra, húztatok ágyat, vásároltatok, kocsit mosattatok és égőket cseréltetek, varrtatok ékszert, ragasztottatok lapjaira esett régi könyvet és esetleg az alaposabb alatt ti is értitek a mosógép mosópor tartójának kitisztítását, fertőtlenítettetek vécét. De az tuti, hogy nem fertőtlenítettetek aprópénzt, hogy tiszta legyen!

Kipotyogott a zsebemből tánc után a nyilvános mosdóban, jobbnak láttam alkohollal átsikálni...

Hatalmas adag epersorbetet vacsoráztam.

A lelkemnek tuti használt.

Az izmaim befeszültek ismét.

A hátam sokkal jobb. A térdem nem. A köhögés sem. A hasgörcs sem.

Energikus vagyok 5 óra alvás után is.

Ismét lépcsőzöm lift helyett az irodai emeletek között.

Tervezem az esti tornát. Pénteki mozgást.

Egyedül elkezdtem szervezni a negyed évszázados osztálytalálkozónkat. Elkezdtem szervezni az évi szokásos kollégás hosszúhétvégét.

De jó, hogy mentem!

Szép teraszok, mi?

Volt időm ruhákat átcsoportosítani/szelektálni/pakolni, szabásmintát kitalálni és félig meg is varrni egy felsőt.

Négy napig lázas kísértet voltam (éééén!), aztán jött a takony, a szem kötőhártyagyulladása, torokgyulladás, elment a hangom, majd végül az azóta el nem múló fuldokló köhögőrohamok.

Kollégáim (ja, 3 nap táppénz után meguntam otthon, állítólag mehettem közösségbe <- igen, nem túl felelősségteljes a háziorvosom, de bármilyen gyógyszert felír és a családi szakemberkollektíva mindig kész tanácsot adni, mit irassak) jelezték, hogy eltűnt az örök életvidámságom és sosem láttak még enerváltnak (nem követték az elmúlt éveimet?), nekik én szoktam az egészség szobra lenni. Biztos a tonna gyümölcs/saláta zabálásából hihették. Amitől el lettem tiltva pár hete. Látok ok-okozatot.

December óta az állkapcsommal szenvedtem és cisztákkal, nőnapra kapott mezőnyi allergizáló virág az irodánk dunsztjában megalapozták a nyálkahártyák gyulladását. Egy éve volt a két műtétem, még nem rehabilitálódtam rendesen, így a mostani köhögésroham fájdalomvillámokat hasít a gerincoszlopomba, zsibbad a lábam és még menstruálok is. És köhögök. Együtt. Nem ecsetelem. Lányok értik.

Napok óta zöld az arcszínem. Néha szürkés fehér.

A patikát kiürítettem, a májam csúcsrajáratva.

Röviden: szarul vagyok. A gasztrós vizsgálatokat halasztani kell a gyógyszerszedés miatt egy hónappal, külön élmény.

Ma, a tizenegyedik nap úgy keltem, hogy fszom bele egyszer élek, reggel a fiatal Mick Jagger hangja énekelt biztatót, hazafelé a The Offspring adott lendületet, lófarokba fogtam a hajamat, benyomtam két köhögéscsillapítót, felvettem a legkényelmesebb sneakersemet, bevágódtam az autóba, csutkára hangosítottam egy cigányprímást, és ennél rosszabb már nem lehet felkiáltással elmentem két és fél órát megállás nélkül táncolni.

Holnapra meglátjuk, bevált-e.

Én aztán nem vagyok nosztalgikus alkat, szerintem az idő nagyon megszépít dolgokat. Azt sem értem, miért akar valaki Avonleaben élni akkor, amikor a nőknek nagyjából semmilyen joga nem volt és kényelmetlen ruhákban, béna higiénés körülmények között kellett élniük, lehetőségek, kilátások nélkül korlátolt, előítéletes és szarkeverő falusiak között.

De most kicsit unatkozom otthon, a dokim eltiltott a közösségtől, megint tomboltam fertőzök. Illetve megkért, ha nem akarok gyógyszert, ne menjek már be hozzá, mert tömegek vannak, csak elkapok valamit, mondjuk tőle, aki már beteg. Nem kell győzködni.

Sajnos lemaradtam egy két hónapja várt színházi előadásról is, nem is tudom, kit tudott erre elvinni, akiket én akartam beszervezni és tudtam, hogy szeretik a műfajt ÉS nem rettennek el TCsVexkollegina mérhetetlen önbizalmától, azok közül senki nem ért rá...

Egy lázas éjszaka alatt kiolvastam nemrég elhunyt írónk családregényét, utánajártam és találtam hangfelvételeket, amin ő meséli jellegzetes orgánumán a történéseket, megnéztem egy Vámos Miklós Alexandra-pódiumos beszélgetést vele. Én most kezdek beleszeretni, a halála után...

Nézek 20 évvel ezelőtti Vámos Miklósos Lehetetlen? műsorokat, most már dereng, hogy a mára karótnyeltté merevedett Mácsaiért miért rajongtak a gimnazisták akkoriban. Én a Cipollája óta kerülöm a darabokat, amikben szerepel.

Nézem az újrakezdett Szomszédokat, a kamera végigmutat az Ózdi Kohászati Üzemeken, rinyálnak, hogy tönkre fog menni. Mára csak pár megemlékezést találni a neten, meg az épületek nagyrészének helyén gazt és törmeléket. Szomorú.

Őszhalánték megneszelve, hogy szarul vagyok, rohant, hogy majd ő ápol. Nekem még mindig fura ez a pasi, ilyet férfiak nem szoktak, főleg a mi évek óta nagyjából rögzített szabályokkal* működő kapcsolatunkban.

Ma is olyan édes volt...

Addig próbálok életben maradni, tartani valamennyi vérnyomást, mivel november óta mindenki influenzás volt a levegőtlen munkahelyemen, egy különösen erős vírusnak kellett megtalálnia, hogy engem is ledöntsön.

A rég tervezett ruhaszanálásra még nincs erőm, talán holnap. Olvasgatok, millió elmaradásom volt, most behoztam négy könyvre, veszek is gyorsan még párat a neten.

Tervezgetem a lakást, mert 3 héten belül jön a prémiumom, aminek az elköltésre engedélyezett részét a lakásra költeném. Barátaimmal megoszlik a vélemény, valaki évente kétszer két hétre elutazik a full luxusba a lepusztult környékről/házból, ahol lakik, szerintem inkább egy olyan környezetben éljek évi 52 hetet, ami magasabb szintű, nyaralni jó olcsóbb utakon is. A lakás belül szép, rendezett épp, talán a fürdőben nem ártana egy beépített szekrény, talán egy kis fotel és egy nagy tükör a nappaliban, de azok nem sürgősek.

Inkább legyen a teraszomon új burkolat, egy kitekerhető nagy árnyékoló ernyő, egy heverő-pad, több világítás. Kell burkoló, villanyszerelő->festő-mázoló, ernyős, asztalos hozzá. Kidobok felesleges cserepeket, párnákat, azt szeretném, az új, nyári szobám legyen a teraszom.

Letisztult, könnyen tisztán tartható (lásd még város pora, pollen és madárkaki), nagyvárosi, sok pihenőrésszel. Semmi rusztikus, retro, vintage, romantikus, raklap és öreg bakancs virágcserépnek, ezek nem az én világom.
Az egész nap tűző nap és erős szelek miatt nagyon kevés textil, max. 10-15 cserép jól bevált növénnyel, a lakásom úgyis tele van velük. Pihenni, olvasni szeretnék ott kifolyó szem és fájó derék nélkül, esténként kényelmesen kiülni egy limonádéra és egy szál cigire, nézni a város csillogó fényeit, na jó, ezeket most is megteszem, de nem igazán kényelmesen. Szeretnék kint is aludni augusztusi forró éjszakákon, fejem fölött a csillagos ég, csillaghullások, reggel madarak és friss illatok...

(*A kb. szabályok: randizunk, ha kedvünk tartja; cseten kétnaponta úgyis beszélgetünk, vagy felhív, sokat kérdez és segít, ha gondom van; nincs harag, ha valamiért pár hét kimarad, általában az én pasiügyeim miatt, amikről ő nem kérdez; cserébe nemigen mesél a dolgairól, nem is érdekel, így is többet tudok, mint szükséges. Én próbálok kedves lenni, ami főleg reggel elképesztő erőfeszítés tőlem; ő meg teljesítsen a legjobban, ezt egyébként minden alkalommal meg is teszi 7-8 éve. Anno azt hittem, 47 évesen a pasik már vegetálnak, lassan jöttem rá, hogy pszichétől függ. Az egyszerű dolgokat szeretem.)

Ötletelgettem a netről:

(Forrás szükséges, ha perfekt a google képkeresője?)

Pátoszromboló a Kaisers TV, Ungarnt egy gimnázium március 15-ei ünnepségén előadni.

És irtó vicces.

Rügyeznek a fák, olyan madárcsicsergés hangzik be a nyitott ablakon reggelente, hogy elképedek, nem nyomja le a sapka a hajamat, tervezem az erkélyem nagyfelújítását (burkolatcsere, villanyszerelés és több lámpa, kitekerhető árnyékoló, luxusteraszt akarok nyárra!) és a táncon a maradék kettő még rám nem hajtott negyvenes is rámakadt (egyikkel elűztem a másikat, egyik talán fogja, hogy nem társkeresni járok oda), majd a JóképűÚjKollégával ott tartunk a flörttel, hogy tulképp csak a hely/időpont a kérdés, miután a tegnapi ajánlatát nem fogadtam el vidékre, illetve Csinikolléga egyetlen oldal nyomtatásért cserébe felajánlotta, hogy megihatnánk kettesben egy üveg pálinkát, ééértem, kacsintósarc. Nem.

A reggeli pakolásnál nagyon vigyáztam, hogy becsukjam magam mögött az ajtókat, a háztartási segédem mindig utánamsurran.

Tegnap kényeztető napot tartottam, a vezetőségünk nem volt a cégnél, így három óra munka után elmentünk a kollégákkal ebédelni (nem szoktam, ugye), elugrottam a kedvenc kávémért, beszéltem két mondatot azzal a hírességgel, akiről tizenéve állítom, hogy nem meleg, csak megjátssza: egyik kolléganőm látta, és szerinte úgy nézett végig rajtam. Ahogy melegek nem. Mondom én.

Késztettek nekem egy gyönyörű sminket, festettek már ki párszor és én is szeretek játszani vele, de ilyen szépre még sosem sikerült. Bánom, hogy lemostam nem kértem el a számot.

Nassoltunk a kapott tortákból, illatozott a szép nőnapi virág, a fiúk írtak nekünk verset. Beváltottam kuponokat a drogériában, rendeltem szépítő kütyüt, este bedobtam a sarokkádba egy manna boldogság ylang-ylangos fürdősót, bevittem egy InStyle-t, amit inkább becsuktam, Vass Virág elkezdett írni nekik, féltem, hogy az értelmi vákuumja beszippant, elmerültem inkább és lebegtem. Illatos hajpakolás, ropogós ágynemű, végre.

A napomat felvillanyozta az is, hogy a karácsonykor nagyon-nagyon és egyébként is nyomuló jóképű új kolléga egészen meggyőző ajánlatot tett. Azóta nem tudom Bé kérdésére a választ, miért is húzom az időt még.

Ahogy Mr Bean vezényel:

És ahogy Jelcin:

...aztán jött az egyetlen főnököm, aki értékelte az éves munkámat és minden célom maximális értékű.

Ilyen az élet egy nagymultinál.

Rekordszámú ebédmeghívásom van a hétre, nem tudok olyan pokróc lenni, hogy nyugim legyen.

Jó, akkor nem vagyok pokróc, túl kedves vagyok mindenkihez, csak a saját mércém szerint durva vagyok mostanában, mert a véremet szívják.

Demonstrálom, milyen értelmes emberekkel vagyok körülvéve a munkahelyemen: ma a gyerekkorról beszélgetünk, mondom, hogy nem sokra mentem azzal, hogy már kiskoromban tudtam mindent a román építészetről. Válasz: jól jöhet az még, hátha román férjed lesz.

Facepalm.

Egy kolleginánk a harmadik világ legmélyére akar menni hónapokra önkéntesnek. Sosem járt még európai szegény országban sem, de kijelentette, az ő hivatástudata majd minden nehézségen átsegíti. Várom az élménybeszámolót.

(És nem oltatja be magát semmi ellen, mert az véleménye szerint károsabb, mintha ott összeszed valamit. Művésznő csak influenzában tud gondolkodni, ott esélyesebb pár halálos betegség. Hajrá.)

Fülbevalóvisszatartós rosszabbul tematikázik (hehe, nézem!), mint gondolná, pont csütörtökön nem jelentkezett be, amikor már épp hajlottam volna egy közös programra. Azóta minden nap ír, de nem érek rá.

Cserébe aznap hotline ment Őszhalántékkal, ő is nézi a bikinis reality harmadik szériáját (mindenki azt kérdi, hogyan nézem, ha sosem vagyok otthon: tényleg van olyan háztartás, ahol nem lehet felvenni a műsorokat és később, én pl. éjjel, főzés, vagy vasalás közben visszanézni?). Az első kettőt is végig kibeszéltük. Átjönne velem nézni. Hát, ennyi időm még rá sincsen.

Kimaxoltam a hétvégén az Élményeket Kell Szerezni Depresszió Ellen programsorozatot, jön a köcsög tavasz és a rosszkedvem, volt hangverseny hajsütésproblémamegoldásokkal, öt órásra elhúzódott tanfolyam irtó cuki eredménnyel, múzeum a bandával, iszogatás ugyanazokkal, másnap tánc dettó. Pláza és szoli és bevásárlások*, pakolás, vasalás, kifárasztott a hétvége, meg az egyre erősödő húzó-csavaró görcsök a lebénult bokámban-vádlimban.

*Tchibo bolt, törzsvásárló, kávé nagyfogyasztó vagyok, tudom, ciki az ő kapszulásukat inni, de szeretem. Besétálok, előre köszönök (de utálom, hogy üres bolt, unatkozó három eladó és én köszönök előre), nézegetem a tavaszi, vidám új kiegészítőket, ahogy megyek hátra a kávékért, gondoltam, meglepem magamat egy kis aprósággal.

Csak szerintem tahó az a kérdés, amivel az egyik eladó odajött, hogy „Keres valamit, hölgyem?”?

Köpni-nelni nem tudtam, mintha egy melegbárba tévedtem volna be, vagy nem is tudom. Semmi segíthetek, vagy szóljon, ha segítsünk, láthatóan nézelődtem, nem nyúltam semmihez, nem fogdostam semmit, nem álltam közel semmihez, nem volt nálam táska egyáltalán, hogy esetleg kontrollálnak, hogy lopnék, hát, nagyon szívenütött. Évente kb. 80 000 Ft-ot hagyok ott, de elgondolkoztam, hogy keresek más kapszulamárkát, ami megy a kávéfőzőjükbe, mert sokadszor is bunkók persze messze nem ez a legdurvább, és két ismerősöm is szidja ezeket az eladókat ott), és irtó lassú a pénztár. Ránéztem a mísz arcú eladóra, hogy „Ja, nem, kávéért jöttem”, gyorsan levettem a polcról a dobozokat és fizettem. Ha nekik nem fontos, hogy legyen plusz forgalom, el tudom költeni a pénzemet a Butlersban is bájos csecsebecsékre.

Nehezen viselem, amikor a magyar kereskedők egy munkanélküliekkel teli piacon képtelenek figyelni a kiválasztásnál. Egyre kevesebb az ilyen bolt, szerencsére, meg az én bárgyú mosoly-simulékony kedvességem nem provokálja őket, ezért sem értem, ha megesik. Az Ázsia Centerben hatványozottan érezhető, a magyar eladók 15 perccel zárás előtt már nem engednek be, az ázsiaiak zárás után is invitálnak.

A kedvencem tavaly az volt, amikor vettem egy szépséges, 40 000 Ft-os márkás órát egy kiskereskedő órásnál, aztán nem jöttem rá, hogy a dátum és egyéb mini mutatókat hogy lehet beállítani (nem a kis pöcökkel, több gomb nem volt rajta), ezért visszamentem egy hét múlva, hogy segítsenek, mire a tulaj(?) miközben beállította, tette egy célzást, hogy ők jófejek, mert a neten rendelt óráknál is segítenek, ha be kell állítani.

Napokig füstölögtem, hogy visszamegyek a blokkal és kifejtem, hogy ilyen értéknél talán ne célozgasson alaptalanul és bántón, aztán hagytam, mert úgysem érek el vele semmit.

Szolgáltatásban mindig meg is bántam, ha nem a drágábbat és minőségibbet választottam, lásd fodrász, taxitársaság, hangversenyzenekar, cserébe csak annyit várok el, hogy ügyfélként kezeljenek, ha én őket emberként.

Elég komplett nevelést kaptam gyerekkoromban, de Anyukám sosem mesélt arról, hogy illik-e csacsogós huszonéves taxisofőröket munkavégzés közben megsimogatni.

Jaj, hangosan röhögök rajtuk, ez mennyi profi!!!

http://comment.blog.hu/2015/02/24/jimmy_kimmel_egy_zseni

Élek, pörgök, idegességemben tisztára nyalom a lakást hetek óta, a főnökömet meg az egész tökre nem érdekli, úgyhogy elvagyok a dzsungelharcaimmal, amíg ő értékel, és emberek akarnak velem találkozni, színházba menni, ebédelni és izélni és hoznak nekem házisütiket, és sok-sok-sok és fülbevaló-visszatartós ex naponta ír, hogy mit csinálok este és jönne és ölelne (nem) és tánc és haverok és család és gyerekvigyázás és kisebb villanyszerelés és takarítás természetesen és így hatszámjegy elején több hét után megállt a fogorvosszámlám, pedig sosincs semmi bajuk, ez is inkább szájsebészet volt, úgyhogy visszatérhetek a gasztro- és ízületi orvosi vonalhoz, már most négy jegyem van előadásokra márciusra, egyre nehezebb kultúrát találni a fővárosban, és már nagyon unom a félresikerült katonás előadásokat. És Ess (férfi!), exem, aki a szakításom óta visszaköszönni is csak nehezen tud, váratlanul megkínált a házi sütésű kelttésztájával és elmesélte, hogyan készíti és nem tudom, hogy az én arcomon látszott-e nagyobb döbbenet, vagy a közelünkben tartózkodó új párjáén.

Inkább nézzétek meg a fenti videókat nagy sztárokkal. (Sean Penn <3)