Hálás vagyok nektek a figyelemért, a leveleitekért. Hálás mindenkinek, aki mélyponton megtartott.
Dolgozni végig tudtam, hónapok óta közösségbe is szívesen megyek, aki felületesen ismer, nem is sejtett semmit.
Havi négy fix klubom van, édes-érdekes emberekkel, imádom, hogy ha nem kell, nem beszélek, csak szöszmötölünk. Újra szívből nevetek.
Sokkal több időt hagyok magamnak visszahúzódni, otthon kucorogni a cicával és alkotni. A vidéki feltöltődéseket újra élvezem.
Gyógyszereket októberben kértem legutóbb, azok is megvannak, nem szedek semmit. Egy allergiás reakciós három hét szteroidszedés óta egy saridont sem. Terápiákról lemondtam, hullámzom, de a maradék időre minek.
Anyura szeretném szánni ezeket az éveket, utazás, telefonálgatás, hangversenybérlet, tánc, múltidézés rögzítése.
Semmi görcsös megfelelés. A munka miatt szorongok, jelenleg azért, hogy nem végzek elég feladatot, magamra húztam most egyet, hogy látszódjak.
Az endokrinológus szerint 1. készüljek fel, hogy demens leszek, 2. ha tovább stresszelek, feldobom a pacskert nyugdíjas korom előtt. (sic)
A telket kiürítettük, takarítjuk, eszement gyönyörű lett. Szívem szakad a gyerekkori könyveimet, játékaimat kidobálni.
Kezdek belezúgni, SOS meg kell hirdetnünk. Már most nyüzsögnek a falubeliek, azzal nyitnak, hogy adjuk olcsóbban (nyilván nekik/haveroknak kellene). Árat meg sem határoztunk.
A választásnak örülünk, 84 éves nagynénim taxival is bement és megígérte, hogy mindig a fiatalabbak érdekében fog választani, csak taszajtgassam be a fülkébe. A környezetem hangulata is felszabadultabb, remélem, nyugis évek következnek.
