Nagyon sok, elegem van, bőgök reggel óta.
Stresszel a 2,5 embernyi feladat. Meg az érte kapott egyembernyi pénz, ami 15 éve volt jó fizu. Meg a hozzámállás, hogy én csak lógatom a lábamat. Meg a megszervezett jóléti dolgok, amiért egy köszönömöt nem kapok, de ha legkedvesebben megkérem a kollégát, máskor mondja le nálam, ha nem megy el rá, mert más szívesen átvette volna a helyét, akkor belémszáll, hogy minek kötözködöm, ki lett fizetve.
Csikorgatom az állkapcsom, nagyon fáj, letöri a fogamat, olyan erősen. Fogorvos felépíti. Újra letöröm négy nap múlva. Ma mehetek megint.
A mammográfián árnyékot láttak, menjek vissza, tomográfia, minden oké, de menjek egy év múlva.
Este vészfékez a kocsisor, én megállok, ketten belémszállnak. Volt fél évig egy jó autóm.
Sötét este, gyalogos egy száll sem, hat férfi száll ki a két autóból, egyik ijesztőbb a másiknál. Én egyedül nő. Ordítanak velem. Velem. Hogy miért fékeztem. Mert különben én szállok bele az előttem vészfékezőbe? Dehát nincs is ott senki! Mert a karambol után elindult a sor? Hívom a 112-t, hogy tudjanak a közlekedési akadályról, közben ordítanak velem, hogy majd zsebből kifizetik és lobogtatnak komoly pénzkötegeket. Rendőr ellát (tényleg) okos tanácsokkal telefonon. Rájövök, hogy nincsen kit felhívjak, ha bajban vagyok, párszáz méterre lakó szüleimet odarángatom, segítenek kárbejelentőt tölteni a sötétben, tartják a mobilfényt.
Én remegek, a nagyon fenyegető pasi, akiről kiderül, hogy minimum érdekes ember a pesti alvilágban még odahívja pár barátját, egy ijesztő gang közepén álldogálok 75+ szüleimmel. Az autóm működőképes, a másik kettő nem, szüleim hazakísérnek kocsival, megvárják, míg bemegyek a kapun.
Mivel nem új kocsi, a másik kötelezője csak az olcsóbb karosszériást állja, intézkedhetek.
De közben le kéne jutnom a csajos négynaposra vidékre, vinnék is valakit, akinek megírom a közösbe, hogy mi a szitu, készüljünk B tervvel, de majd informálom. Amire ő besértődik, hogy köszöni, ezekután nem akar velem jönni. Mfv??
Pár hete már megkaptam, hogy amelyik ágyban szoktam aludni (míg aki ott szokott, babázik épp), azt az ágyat legyek kedves átadni másnak, mert az kényelmes. Ergo megyek pótágyra. Én nem szeretek panaszkodni, de azért egy gerincműtét után, még néhány sérvvel napokig kurvára fáj ám a hátam, csípőm, combom rossz ágyon aludnom. De befogom, én nem akarok konfliktust, komolyan.
Körülnéztem a neten, van 5-6 km-re takaros, tiszta szálláshely pont ugyanennyiért (azaz abban nincs kaja, de az itt is minősíthetetlen és nem eszem meg) és nem hatan vagyunk egy zuhanyra/vécére, hanem egyedül, legközelebb onnan fogok átjárni napközben.
De leginkább azt akarom, hogy hagyjanak békén.
Pocsék a lelkem, reméltem, hogy ha Kócost áthívom, jobb lesz, hát ő belémállt, hogy miért hívtam fel a rendőröket (mert tucatnyi ijesztő figura fenyegetett a sötétben, miközben egyedül állok és nem tudom, mit tegyek és félek?) és akkor megkértem, hogy ha nem támogatni jött, akkor menjen szépen haza (életünk első feszkója). Elnézést kért, kösz. Elkísért este a toyotás emberemhez, aki alánézett, mehetek-e a kocsival a szerviz előtt egyáltalán (igen), mondjuk őt a zuhany alatt értük, mert elfeledkezett a megbeszéltekről, de akkor már úgy éreztem, amilyen passzban vagyok, jellemző...
Ma még sírok pár órát, munka, intézkedem, fogorvos, csomagolás, aztán a remek felcsapású csajos hétvége. Hát, így nem várom.
