A menzán az egyetlen vagyok, a százsok fős emeleten tizen lézengünk, a munka nyögvenyelősen megy és nem érünk el senkit, úgyhogy ma azzal szórakoztatjuk magunkat, hogy az épület auláját csudagyönyörű díszbe öltöztető dekoratőröket nézzük a folyosóról.
Érdekelne egy statisztika, a dolgozók hány százalékának a szájából hangzik ma el, hogy f.szság ez az egész.
Megállapítható, hogy nekem heti egy nap vidámkodás kevés. Napi 2-3 régi szerető ír rám, a műtét óta csak Kócos jöhet. Kismacska nem rest kétnaponta rámírni, lepasszolom, nem vagyok épp energikus hangulatban.
Erre egyik nap szembejön velem a mozgólépcsőn. Elsőre fel sem ismert nem látott még ruhában. Ír, hogy mizu. Írom, hogy láttad, nem vagyok formában. Ír, hogy látta.
:DDDDD
---
Még szebb, hogy a tanácsadónk meglátta a 3 éve készült fotós belépőmet, és felsóhajtott, hogy jaj de cuki, tizenéve milyen fiatalok voltunk. :D
Össze kell kapnom magamat. :)
Holnap munka, utána azonnal jön Kócos, vasárnap délután kötelező takarítás, kézzel mosás, mert a régi mosógépet elajándékoztam egy fancy lunchért cserébe, új még a kanyarban sincsen, vége is lesz a hétvégének.
Nekem az a boldogság, ha békénhagynak.
Meg ahogyan ez a macsek izgalmában szinte remeg, amikor újra meglát késő este.
Gyenge vagyok, mint a pixa. Esténként hazaájulok, se pasik, se kondi, se kultúra, se a szokásos pörgésem. Csak szédelgek, meg alig várom az alvást, de az sem az igazi. (Tegnap beültem egy kád forró vízbe, csak néztem magam elé: percenként felbukkant egy kommandós kiscica a kád szélén. Gyanakodva körbenézett, mi a fene van. Aztán fél méterrel odébb ugyanígy. Nézte a csillogást a csapon. A csorgást hallgatta. Belepaskolt a vízbe! Hagyta, hogy vizes kézzel megsimogassam, eddig irtózott egy csepptől is. Rém aranyos volt! :D)
Remélem, ez nem a műtét következménye, "csak" a durva vashiányom, rajta vagyok.
December 17-től januárig szabin vagyok szigorúan, akkorra csak a három családi karácsonyi buli lesz, a céges monstre elegáns csicsaparti, meg a keresztfiam szülinapja, ahol zsúrfelügyelő vagyok, egy lakásavató, egy évzáró tánc, aztán alvás, vastabletta, gyöngyök.
Beszélgetős programra nyitott vagyok!
Majd mindenkinél belassult a rendszer, ezért fogtuk magunkat és gyorsan adventesre dekoráltuk az emeletet huszan.
Vihogós képeket készítettünk és cinkeltük, akit lehet.
Estig maradunk, innen megyünk a közös évzáró vacsorára, iszogatásra.
Közben az utcai lámpa megvilágítja a faágak között a lassan hulló hópelyheket...
Kicsit sok most, tegnap is 11 órát dolgoztam, meg hallgattam más panaszait, mennyi gond van (van).
Hazafelé előttem kapott epilepsziás rohamot egy zombivá szétdrogozott 2 méteres hajléktalan, üszkös lábán pink papuccsal, mellettem jövő srác hívta a mentőket, én megkerestem a forgalmi ügyeletet. Örültem, hogy nem kell újraéleszteni, pedig volt a zsebemben szájmaszk.
Aztán amit papolok, nem szabad nyolc után arra menni, három drogos fazon pont egyvonalban jött velem percekig, rém ijesztőek voltak, én meg ugye battyogtam a kihalt kertváros felé, jaj.
Havazni kezdett, imádat. Mire reggel kinézek, annyira gyönyörű napsütés volt a várt köd és hólepel helyett, hogy a János-hegy fái egyenként látszottak. :D
Nyáron nem napoztam, szoliban hónapok óta nem voltam, 10 perc alatt leégtem a kedvenc szolimban. Én.
A mozgólépcsőn majdnem rámdominózott két szakadt alak, én tartottam meg az alsót, aztán egy nő rájött, hogy elfelejtett leszállni a metróról a tömegben, ezért felugrott a helyéről és dühében arconfújt, ami undorító volt.
A menzán a fiúk díjbirkózónak hisznek a termetem alapján, mert a rántottám alá vagy 10 dkg bacont sütöttek. :D
A konyhában sem fény, sem levegő nem volt, bekapcsoltam mindkettőt, de az agyatlan környezetvédő kolléga kifelé menet (nyilván neki kellett, ugye) rámkapcsolta a világítást is, a légcserét is. A tűzőgépemet is elvette. És akkor legyek asszertív.
Hívtak a bérszámfejtéstől, hogy a háziorvosom rosszul állította le a táppénzemet, ezért hivatalosan még mindig tp-n vagyok, így fogok fizut kapni, ha nem lépek. Ha ezt tudom, nem dolgozom ennyit.
A vonalasom nem működik, megy a hiszti, hogy miért nem érnek el (nyilván nem én vagyok itt a telefonszerelő).
A beszerzés rossz áron rögzített szerződéseket, amiről nekünk nem szóltak, de velünk mozgattatnak át mindent, ami persze így sem lesz jó, akárhogyan játszanánk ki a rendszert, persze mi vagyunk a hülyék és sietni kéne. Ma beintettem, hogy akkor nem csinálom meg az SAP-ban: hirtelen javítani tudták az összegeket. Megspórolhattunk volna nekem pár embernek pár órát.
Hülyét kapok a gyerekes dolgoktól. Igazgatóm, ha gondolkodik, szúrósan néz, nekem meg le kell kezelni drámai leveleket, hogy "ma miért nézett rám csúnyám?" "nem bír?" "látom rajta, hogy baja van velem". Miéééért???
Illetve a fél cég taknyos, de én vagyok a bunkó, ha kilépek a fél méteres körzetükből, amikor hosszan beszélnek hozzám tök irreleváns témákban. És én érezzem magamat kellemetlenül, hogy nem tűrök udvariasan. Nem, nem akarom az éves elhúzódó köhögésemet most, amikor a légcsövemnél van egy friss belső varrat. Az egyik most duzzogva járkál, mert többen is tőle messze ültek le.
De.
Mégsem ezek forgatják fel a gyomromat.
Hanem a világ legbizarabb videója, amin Orbán Viktor autóval elviszi egy körre Chuck Norrist(!!!) és mórikál vele.
Az abszurd teteje.
Nem vagyok hajlandó idelinkelni.
Pár napig felejtsetek el. Havi zárás, éves zárás, költségkeretek, elhatárolások, HR zárások, beosztások, engedélyeztetések, plusz a sajátunk, túlóra.
Pénteken Kócos szórakoztatott, azaz szombat délig, meg főzött reggelire pudingot (:D, vettem tejet, leguóbb nem számított rá, hogy ilyesmim nincsen otthon), és nagyon cuki.
Aztán rohantam, nem járt a metróm a paprikasprés befújás miatt (mekkora szellemi fogyatékos fúj be egy zárt szerelvénybe?), szóval majdnem elkéstem. Ha tudom, kocsival megyek, amit Sting-DK táz miatti sok lezárás miatt hagytam inkább a metrónál. Ami nem járt. Pótló, dugóban, el is késtem a mesterkurzusról kicsit, pedig bőven ráhagytam.
Életem egyik legjobb továbbképzése volt, persze semmire nem fogom használni az új tudásomat, de imádtam.
És még jótékony célra is ment a bevétel, hát pláne.
Aztán átrohantam a szemben lakó Géhez, a cimbikkel iszogattunk éjfélig, onnan másztam még haza, végre aludtam kicsit, vasárnap nagyrészt kényszerpihentem, folytattam az elkezdtett karkötőt, mert utálom, hogy időhiány miatt minden félbemarad a fióknak!, meg több óra levelezés elment vele, hogy gazdát keresek a mosógépemnek, mert Kollegina férje szerint a gyerek (19, fiú, még oda sem költözik) nem lehet meg szárító nélkül. Én mondjuk magamra mosok és kibírtam 42 éves koromig, de nem is toltak a szüleim kecót a fenekem alá.
Úgyhogy egy tucat jelentkező NEM vitte el a gépet, mert végül túlóráznia kellett, mert a barátnője pont ma vett egyet, mert nem talált fuvart, mert látta, hogy más már jelentkezett rá (nem!), de legjobb, akik áttették kétszer, fél napig húzva, mikor legyek otthon, de végül épp(!) megindult a szülés. Valami jótékonykodó szervezettől írták. Na persze. Pont akkor.
Emiatt egész vasárnap otthon vártam csetelve, áttervezve mindent.
Végül mindenki lemondta.
Nagy szegénység van, ja.
Ma vagy elviszi TCsVexkollegina, vagy holnap talán más, kicsit unom, hogy ezek miatt otthon ülök, de legalább maradt időm az újonnan megtanult technikát gyakorolni, baromi nehéz. Sosem leszek vele készen, hatalmas meló, de legalább addig sem vagyok online.
Hülyét kapok, hogy kb. 30 chatben vagyok, sosem fogy el, én meg 9-10-akárhány óra munka után is pütyögök!!! Az egyik fél éves fogadalmam volt, hogy kevesebbet leszek online.
Munka után kondizni akarok, meg olvasni, meg főzni, meg kreatívkodni, meg cicázni, meg pasikákkal lenni, meg a pasikákat leszervezni, meg barátokkal/családdal/szeretőkkel levelezgetni, meg aludni.
Ma reggel kb. ötezer emberrel vártam a bezárt metróépület körül hidegben, ömlő esőben, megint nem járt a metró csúcsidőben, de pótlás sem jött. Van kb. 8 menekülős bkk-s terv, de mind a dugóban áll ilyenkor és a megállókban sokszázan álltak, képtelen helyzet. Egy kollégával összefutottam, arra jutottunk, hogy távolodjunk a város felől, így elmentünk Kőbánya(!!!) felé, szorítottuk a zsebünket rendesen, hezitáltunk, hogy átmenjünk-e a vasútra, de végül a távolabbi, de biztosabb M3-t választottuk Kispestnél. Így kezdődött a mai nap. Élmény a fullasztó tömegben.
Na dolgozom tovább.
