Exrákos kollegina Drpr-hez jár terápiára. Akihez én is jártam késő huszas éveimben, életem legmélyebb pontján.
Neki köszönhetem, hogy élek, nevetek, helyén kezelem a hülyéket és kezelem a családomat, a játszmabajnok szüleimet, kollégáimat, kukáztam az álbarátokat.
Hogy a helyemen vagyok, pedig az a hely messze esik a fősodrástól.
Üzentem neki, hogy puszilom, visszaüzent, hogy a szíve csücske voltam és bár utálja a közösségi oldalakat, engem meg szokott lesni néha.
És írjak neki, hogyan alakult az életem. Stabil állás azóta, cimborák, hobbik, magabiztosság, célok kitalálása/elérése, mind okés. Ez a bipoláris zavar vagy van, vagy nincsen, még kutatgatják, de ami rajtam múlik, megteszem.
Örülni fog. :)
---
Tegnap nem beszéltem Anyuval, nem is érdekelte a helyzet. Ma azért már rámírt, hogy hívjam. Felhívom, hogy nyaki műtét, október, a klinika igazgatója a sebész, ő sem tudja, mi a fene lehet, mert gyönyörűek a leleteim (az egyetlen kiugró adat nem a nyaki valami, hanem más területről jövő jel), szóval nem tudja, mit műt, de mivel nagy, ezért egyértelmű.
3-4 hónap a várólista, de az igazgató a betegeivel beelőzhet.
Na ennyit elmondtam kb. egy percben, nem kérdez, hanem elkezd sztorizni, hogy Orbán Ráhel miatt kiküldtek egy vajúdó nőt a nemtomhonnan, olvasta a facebookon, meg hogy milyen rossz volt a Nagyinál, mert hülye az öccse. (70 éve az.)
Remek, hogy ennyire érdeklem Anyut.
