Tobber életblogja

A többszáz fős Mikulásbulin a keresztfiam a főváros másik csücskében lévő ovija csoporttársába botlik.

Az elhagyatott kórházi szárny egyik eldugott hátsó kisszobájába pont Té és Pé barátnője nyit be vizsgálat közben, nem marad titokban.

Délelőtt egy divatcsoportban kér tanácsot egy lány, melyik ruhát vegye fel egy partira, felrak vagy öt fotót: este a többszáz fős céges bulink tíz fős asztalához pont leül velem szemben. A piros ruháról ismertem fel. Odamentem leleplezni magamat, ment is a poszt a csoportba.

Mennyi az esélye?

Ma totál KO vagyok, holnap már pörgés, lógok ezer levéllel, utalással, csak végtelenül kimerültem.

Ha vérzik a fületek, elmentek orvoshoz?

Ha betört az orrotok, elmentek orvoshoz?

Ha lelki gondotok van, miért nem mentek segítséget kérni évekig? A lelki fájdalom is lehet ugyanolyan életrontó, mint bármilyen testi.

Egyelőre a gyógyszerek nem hatnak (állítólag 3-4 hét, hurrá), de a segítőcsaj után órákig jobban vagyok, ami hatalmas haladás, csak hozzá nem járhatok napi kétszer sajna.

Beszéltünk a kutyáról, az ideiglenes befogadást javasolja, az az állatnak is segítség, nekem meg jó teszt pár hónapra.

Judós3 kezd kikopni a minden perces vágyaimból, ha visszatérne, akkor újra időzített bomba és újra ezt nem élném túl. Ha nem, akkor le kéne papírozni a telefonkártyáját, visszaadni a dolgait, meg ami ajándéka közben megérkezett. Látom a két újabb meglepően ribanc lányka ismerősét, tényleg csak egy lukat keres, nincs vágya tartalmas kapcsolatra. Ahogyan mondta is.

Nem mellesleg nem törölte a közös képeinket, úgyhogy vagy húsz összebújós-romantikus képünk van a kezdőoldalán. Ergo nem is akar új barátnőben gondolkodni, az már tuti leszedette volna vele. De én meg már benne nem gondolkodom. Kurvára hiányzik az együttélésünk, mert életem legjobbja volt, sőt, a környezetemben sincsen még csak hasonló sem, de ha vissza is jönne, max. heti 1-2 napokat engednék, és nincs több karriermenedzselés, meg eltartás, meg monogámia. Ezt a részt én bírnám nehezebben.

Fotós tegnap éjjel egy hét hallgatás után megint kifejtette, hogy szerelmes belém, meg hogy nem tudja, mi legyen, mert olyan komplikált (mi? odamegy, dumál, eszik, szexel, reggel hazamegy??), amire én sem tudok mit javasolni, ha találkozni képtelenek vagyunk, hogy megbeszéljük, telefont meg nem vesz fel.

A fű néha rossz.

A kutya mindenki szerint hatalmas ötlet, illetve ami kétség, hogy tudom-e biztosítani a rendszerességet a sétáltatásban, és hogy ha kiköltözöm, nehezebb lakást találnom.

A belvárostól kb. 30 percre lakom bkv-val, most ha nagyritkán programom van este, nem ugrom haza fél óra miatt, de a kutyáért meg tudom tenni. Pár perc sétára van sztem a főváros egyik legnagyobb kutyafuttató parkja.

Illetve a szüleim (kutyabuzik, nem is értem, öregkori depressziós-céltalan apámnak miért nem jut eszébe egy saját!) kb. 1,5 km-re laknak tőlem, 1-1 nap meg lehet kérni őket vagy átvinni hozzájuk pár órára.

Inkább az a kérdés, én alkalmas vagyok-e ekkora felelősségre a következő jóesetben 15 évre.

Olvasgatok, vettem egy kutyatartós könyvet (nekem sosem volt (kutyám) (meg kutyatartós könyvem sem)) az állatkajakereskedésben, ahová úgyis mentem egyik nagynéni szerelmetes kutyájának karácsonyi rágcsáért.

Na megyek visszasüllyedni az SAP és egyéb renszerek mélyére, éves határidőhegyek omlanak rám, hibásan elintézett csontvázak borulnak ki a végső könyveléseknél, senki nem talál semmit a szoftverekben, sz.pás az évzárás egy nagymultinál.

És még 100 adventi izémizét kell zsűriznem mindjárt.

(És szédülök napok óta és nincs vérnyomásom és görcsöl a hasam és pocsék a lelkiállapotom, és ötlet sincs ajándékokra, de december 15-január 2. között szabira kell mennem, majd megoldom. Programötleteket szívesen fogadok, egyelőre család, színház, néptánc és beköltözés egy konditerembe szerepel a tervekben!!!!)

Komolyan elgondolkoztam, hogy a Jóisten minek küldte nekem Judós3-at, ha aztán ilyen kurtán-furcsán el is vette.

Egy ötlet: a kutyák miatt. Nekik van három és akárhányszor mentem, falkában lógtak rajtam. Én meg gyerekkoromban is azért csatangoltam el, hogy a környék összes kutyáját szétvakargassam.

És tulképp a srác is egy kis örömgombóc volt, elémfutott a lépcsőházba, úgy várt, körbeugrált, leste a kívánságaimat, izgult, ha feszült voltam. És nem akarok szemétkedni, de valójában csak ezt kaptam tőle, igaz, ezt korlátlan mennyiségben.

És elgondolkoztam, hogy nekem kéne egy kutya. Nagyon kistestű, ami elvan egy kisebb lakásban és a nagyobb tetőteraszon, ami örömet ad és körbeugrál és amiért van értelme hazamennem, otthon lennem, akiről gondoskodhatok...

Még csak nézelődöm, meg utánajárok, sosem volt kutyám, de nagyon szeretem őket. Vajon jó ötlet lenne?

Akinek van véleménye, tapasztalata, írja meg, légyszi!

(Az emailcímem: tobnlc és jahús)

Szombat este, amikor már mindenkiről megkérdezte, hogy hogyan van, mikor szül és mik voltak a kaják, eléggé felrobbantam, hogy és kösz, hogy engem nem kérdez.

"Dehát te már elmondtad tegnap, hogyan vagy. És ne állíts be gonosznak, mert nekem ez és ez és ez a gondom és különben is."

Még a diagnózist sem tudja, meg a gyógyszereket sem és akkor el sem mondom neki.

Azt tudja, hogy életem eddigi legkeményebb mélypontján vagyok, úgyhogy úgy érezte, ez a legjobb pillanat, hogy elmesélje, apám kiskoromban hogyan és kivel lépett félre és valszeg ott van egy féltesóm, aki esélyesen nem tud arról, hogy nem az apja az apja.

Biztos azt gondolta, ezt még könnyedén elbírom, bárki bármit rámterhel, én mindig mondok valami biztatót.

Mára hullafáradt vagyok, szédülök, súg a fülem egész nap, hányingerem van és megy föl a lázam, ez még hiányzott.

A hétvége remek lett volna, ha bármi tudna örömet okozni, pedig tolom a programokat, amiket régen szerettem..

Egy új srác látogatott meg pénteken (egyetemista és olyan dolgokat tanul, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, ha érteni akarom és cuki és szépen irogat azóta is), és többet nem akarok nem okos pasikákat.

Szombaton végre a spanyol tartott két spanyolórát, annyira vidám ember, és gondtalan, irigylem. Kiszedtem belőle az Alicante környéki ingatlanbérleti díjakat, a költéseit és számolgatok.

(Jut eszembe, Agyrágóbogár, te anno megkaptad a válaszomat? :O )

Délután családom három 14 év alattijával, meg egyik (egy másik) unokatesómmal, feleségével elmentünk a cégünk puccos Mikulás bulijára, sok játék, kaja, együttes, Miki, nevetés, régi ismerősök. Játék, hogyan hívják a legkisebb lassan érkező kisöccsét.

Közben Gé rámzúdította három percben, miért szemét I vele (tényleg az) és hogy szakítsanak-e. Mittomén, nem értek a kapcsolatokhoz, amiben életemben legtöbbet adtam, az is pofáraejtett legutóbb.

Alig bírtam hazáig önuralommal, végigbőgtem az estét, éjszakát. Reggel Béká elvitt tornázni, mert ő a nemzetközi helyzet miatt éjjel-nappal ébren van, aztán szerváltam egy műfenyőt, mert 1. az igaziból másfél méter 10-11 000 Ft-ba kerül a környékünkön, ami elképesztő pofátlanság, 2. nem bírom el egyedül sem fel, se le, és három emelet lépcsőházat takaríthatok utána, 3. utálok karácsony előtt fenyőt vadászni (apámmal, aki szétalkussza az árakat, majd bepakolja a luxusautójába.), 4. egyik évben büdös volt az igazi fa.

Délután elugrottam a váratlanul meghirdetett kézműves tanfolyamra, ami az említett tulajdonság miatt senkihez nem jutott el, így két tanár foglalkozott kizárólag velem a kertvárosi családi ház mélyén millió csillogó csoda alkatrész közt. Három órát babráltunk, teáztunk, kutyáztunk, béke, csend. Meg úgy 16 fok, ripityára fagytam.