Lezártam az eddigi 9 évnyi munkámat, a folyamatban lévő 20 ügy nagyját, lerendeztem a könyvelést, elpakoltam a tucatnyi polcomról, elbúcsúzgatott mindenki, ami remek visszajelzés, utolsó nap kapcsolt a főnököm, hogy hónapokig nem lát (januárban megyek vissza), ezért még rámsózott aznapra egy halom szervezést, átadtam helyettesítőmnek szinte mindent, csak pár dolgot akarok saját kézben tartani, mert teljesítménycélom kötődik hozzá, tegnaptól az új helyemen vagyok, megbeszéltem két vadiúj főnökömmel az elvárásokat és próbálom feldolgozni a nyakambazúdult infóhegyeket, barátkozom a 30 új kollégával, az elmúlt évek alatt kb. ¾-ével már dolgoztam együtt valamilyen formában, és nagy-nagy szeretettel fogadtak.
A megelőlegezett bizalom jeleként elhalmoztak nagy doboz bonbonnal, óriáscsokival, kávékkal, nem ma kezdek no carb diétába.
Majd lemozgom.
A két egyetemistám beállt heti egy-egy randira, szépek, okosak, lelkesek. Az egyiket éjjel hazadobtam (don't ask) és Szomival sikerült egyszerre lemennünk a lépcsőházban, látnotok kellett volna a fejét, ahogy sikertelenül próbálja leplezni az érzéseit, vicces volt, meséltem is Jogászhallgatónak a valaha nekem tetszett, azóta ő akar megizélni történetünket, büszkén feszített, hogy rá féltékeny egy idősebb férfi.
És megvan az első superlike-om a tinderen, éljen.
