Csak vicceltem, nem vagyok akkora.
Bár tuti rontottam a képen, majd' három óra tánc után megittam három deci vizet, majd hat deci tejet, felét jéghidegen, felét forrón. Kicsit megszomjaztam, elfogyott a vércukrom és kalcium a térdemből.
Meg tudom magyarázni, de igazából csak imádom mozgás után a tejet.
24 nap = minusz 4,5 kg. Van miből.
Még mozgok, amíg tudok, KA szerint a műtét után kb. fél évig ne is álmodjak a sportról, táncról. :(
Eltelt negyed év és nem toltam arrébb a kanapémat. Ideje, már meguntam így.
És kéne a lakásba valami plusz szín: a halvány almazöld falak, sok zöld növény, terméskő falbetét, pácolt fa bútorok, sötétkék kanapé (arra van törtfehér huzatom is!), pink-mályva kiegészítők mellé kellene sárga. Talán türkiz.
Imádom az élénk színeket.
Küldenétek pár lakberendezős netes újság tippet? Semmi rusztikus, country, vagy provence-i, nagyvárosi stílust szeretnék, eklektikusat és vidámat, semmi letisztultat, arra épp elég a minimalista iroda, ahol heti 40 órát nézzük a szürke designfalakat, a rusnya befejezetlen minimalista indusztriális színházbelső vagy a táncok lepukkant helyei.
(Ha gyerekszobát szeretnék, pont ilyen színekkel...)
http://happyhourmom.com/2009/05/colorful-nursery-and-room-decor-taste-the-rainbow/room-decor-for-children/
Legutóbbi ritka ikeázásunk során jegyeztem meg, hogy milyen fura itt arcokat látni, mert általában mind egyirányba vonulunk, csak visszamentünk valamiért:
Ma például elszórakoztattam az autómosófiúkat, hogy az országos hóesésre várva elmentem mosatni, de ha egyszer hasmenéses szarkák és varjúk tömege száll itt a kertvárosban, hogy mosatás nélkül nem lehet luxusútról hazatérők elé menni. Aztán tankolásnál akarták lemosni a szélvédőt, de nem volt már mit (mármint nem volt kosz, nem szélvédő nem volt!), azt meg sajnos neveltetésemnél fogva nem javasolhattam, hogy a borravaló kétszázasért porszívózza már ki a csomagtartót, köszi.
Aztán kimentem a reptérre, fura volt nem repülni, csak ottlenni, fura volt, hogy több éve a skacokkal utazok, most meg nélkülem mentek, vártam vicces táblával, ők szivecskét formázó kezekkel jöttek ki, aztán futottunk egymás felé és összeborultunk, az addig jéegynő szemekkel bámuló pasik szerintem azóta ezt elemezhetik. Sztoriztak hazáig, fel már nem akartam menni, máskor ha korábban szólnak, összedobok valami kaját is.
Aztán szülőkhöz beugrottam megmutatni, hogy szép a kocsi lemosva, kínok kínjai közt szenvedve megértetni empatikus apámmal, hogy akárhogy traktálja a frissen sült töpörtyűt, akkor sem eszem, szerintem ilyet még nem látott tőlem.
Na EZ first world problem!
Aztán a boltban a cuki eladónál rákérdeztem az olivaolajra, odajött velem, én meg neveltetésemnél fogva megdicsértem, hogy milyen ügyes, hogy megtalálta.
Szerintem azóta hezitál, szórakozom-e vele.
Aztán nem nyílt a kocsi, lemerült a távirányítóelem. Hát így hogy jutok haza kevésruhában, cekkerekkel?
És egy modern, emancipált nő mit csinál?
Felhívja az apukáját, hogy nincs-e ott a pótkulcsa véletlenül.
Igen, jogosan merül fel a kérdés. Nem, nem jutott eszembe, hogy kulccsal is ki lehet nyitni a zárat. Mentségemre szóljon, hogy a szüleimnek sem, bár remek ötleteik voltak. A brénsztorming alatt addig is lehelgettem a kulcsot, a mobilnál beválik akksifelélesztésre: sikerült kinyitnom. Majd a gyújtást ráadva a mozdulattól a homlokomra csapni: jaa, az a mozdulat kint is ment volna.
Úgyhogy szétfagyva úgy döntöttem, ma már inkább nem főzök és festek hajat, nem akarok lakást leégetni és/vagy a szőkítőporral átkenni a hajtöveket.
Kicsi a világ vendégrovatunkban Béká találkozott össze Ba exemmel.
Én ugyanakkor Ba haverjával, de azt tudtam, hogy ott lesz.
Este pedig a kollégáim megverték Bé cégének csapatát, amihez a neten gratulált Bééknél dolgozó/sportoló. Aki Té és Pé haver. Mert kicsi a világ.
Meggyőződésem, hogy nekem jól állna néhány rövidebb tincs elől a hajamban, de képtelen lennék beszárítani, nem marad úgy a hajam, sapkaszezonban pláne és táncon tuti az izzadt arcomba pörögne és odaragadna, pedig olyan jó lenne. :( (Voltam a héten fodrásznál, egy tíz centit kellett vágassak, már lapocka alá ért, de fazont nem kértem.)
Meggyőződésem, hogy kb. tízszer annyi emberrel haverkodom mint egészséges lenne, és nem én igénylem, hanem jönnek és Kollegina már röhög, hogy rázom le őket, de nem értik, és együtt akarnak velem ebédelni, meg munka után programokat csinálni, és nem fér bele, és akkor sem ő férne bele, és táncon ne jöjjenek már az arcomba és simogassanak, amikor melegem van és influenzaszezon, és ha írnék egy listát, akkor a legtöbbjük nem lenne rajta a legbelső körben, bár kedvelem őket.
Csak azoknak szóltam, hogy műtenek, akikről tudom, hogy amíg fekszem is elszórakoztatnak, és nem csak ülnek a nyakamon és hallgatni kell a monológokat. Önzés? Nem hinném.
Ja, visszaolvasva magamat kb. csak a történésekről nem írok, de egyébként van magánéletem, meg pasikák nyüzsögnek, barátok léteznek (most indulok a fiúk elé a reptérre), táncolok, kondizom, szervezzük a következő bulit és a héten is van két színház, varrok, meg ilyenek.
Onnan gondolom, hogy ez nem csak a kedvenc étele, hanem kikezdett velem, mert egészen konkrétan megírta, hogy mihez akar kezdeni és az igen szemrevaló vagy, ezért nézegetem a képeidet megjegyzésen túl (ilyet sem mondott nekem még pasi!) minden mondata 18+-os volt és a cselekvésleíráson túl konkrét terveket is fogalmaz a randira. De milyen jól ír!
(Bár az apja sosem hitte el, de nem volt köztünk semmi.)
Reggel már Szomi megnevettetett, aztán a kollégák, aztán a sok levél, aztán Pé fiával csetelek, aki konkrétan kikezdett velem (igen, a nagytinédzser, akivel egy szobában nyaraltam külföldön tavaly), majd a nálam vacsorázás után desszertnek banános muffint akar, amin percek óta röhögök.
---
Szomi szerint szép a húszéves pasim, akivel legutóbb látott. Nem annyi.
---
Az újságospasi nyakig beöltözve is megdicsért, mennyit fogytam, az éjjel-nappalis srác blúz-szoknyában látott meg és kiáltott át a fél bolton, hogy milyen csinos vagyok.
---
Mostantól kell lisztet is ennem a vizsgálatig, és egyáltalán nem vágyom sem tésztára, sem péksütire. Segítség!
Akkor elmesélem egy átlagos ebédelésemet a multicégnél.
Nincs idő kimenni, monitor előtt eszünk.
Mostanában nem sokat eszem, jólesne, ha legalább tíz percet rá tudnék szánni.
Így, hogy tegnap tánc előtt óta nyolc darab mazsola és egy kávé ment le és végig ugráltam, elég éhes voltam ma d.u. kettőre.
Egy teáscsészealjnyi ételt melegítettem. Amíg ettem, idejött egy kollegina, hogy ő itt csak vár. És nézett. De egyébként kéne valamit intéznem, nézzem már meg, ha már gép előtt vagyok.
Mondom, hogy oké, csak eszem. Nem baj, egyél közben!
Aztán idejött egy kolléga egy anyaggal, amit mindenképpen el akart magyarázni. Aztán a főnököm kért egy módosítást és elmagyarázott valamit, aztán a másik jött, hogy egy anyagot szkenneljek már át vidékre, itt beszélget mindenki és ekkor letelt a tíz perc, befaltam a csészealjnyi elhűlt étel maradékát.
Nem esett jól.
Holnapig már nem nagyon eszem, apróság, de irtó bosszantó ez így.
