Tobber életblogja

Börtönben érzem magamat.

Dühít, hogy kiszolgáltatott vagyok!

Be akarok menni apuhoz a kórházba, de vezetni nem tudok, bkv-zni tilos, mert még nem nőtt oda a szalagpótlás és ha kicsit is ráesek, elszakad, kezdhetjük előről, taxit meg nincs pofám kérni 1-1 km-re, úgyhogy lecsaptam keresztszüleimre, akik mennek is hozzá holnap.

A munkanapok elmentek azzal, hogy az öltözködés ennyi idő, a tisztálkodás pláne, a kádba még sokáig tilos lesz sín nélkül beszállnom, az meg szivacsos, hát be kell zsákolni, ez Anyu nélkül nem megy.

Meg a zoknihúzás sem, nyilván. Sok mindent rábízok.

Ez is zavar, apróságokat sem tudok rendesen megcsinálni.

Ami optimizmussal tölt el, hogy az a köd, amit a fájdalom az agyamra húzott, kezd kicsit tisztulni. Már vannak egészen tiszta gondolataim 3,5 hét után, bár a fájás még a lábamban van.

De ez jó jel.

A gyógytornáról meg csak felsőfokon tudok beszélni. Megdöbbentő, hogy milyen kibaszottul fáj mennyit segít a vérkeringésemen, izé, a gázosodásomon, ami szintén fájdalmas volt már...

A mozgásom is jobb, és bár tök satnya az egyik lábam, rossz ránézni, de talán erősödött egy kicsit.

Itthon nem nagyon kell tornáztatni állítólag, egyelőre be is dagad tőle, úgyhogy akkor nem erőltetem.

A mankót elhagytam, ha kint jég/hó lesz, akkor kelleni fog.

A sínt meg baromi óvatosan itthon levehetem, és megfelelő bemelegítések után próbálhatok járni 5-6 lépéseket. Fááááj! Aztán veszem is vissza, alváshoz is hordani kell. A bőröm imádja. :S

Fekszem. Máshol buliznak nélkülem. Mások felmásznak holnap a Pilisre, nélkülem.

Kimennék a jó levegőre, ha még nem is sétálni, mert 100 métert sem tudok menni, de legalább kiülni egy padra, nézni valami más tájat, mint most látok... Tudom, hideg van hozzá.

És elkönyveltem, hogy ez az időszak nem a vágyaimról szól. Hanem hogy túléljem, és a legtöbbet megtegyem a gyógyulásomért.

Úgyhogy csak zöldséget-gyümölcsöt, light joghurtot, light gabonapelyhet, lecsót, ilyesmit fogyasztok, max. 1100-1200 kcal-t.

Valszeg a közel tíz kilós hízásból sok lehetett a víz, mert hétfő óta ezzel, meg hogy végre mozgok legalább napi párszor 5-10 perceket, le is ment 3,1 kg. A tendencia nem folytatódik, tudom, de hátha lemegy még pár kg az egészséges táplálkozással.

És hátha megerősödöm végre, a szédülés-izzadás még mindig visszatérő ismerős.

Már ébren bírok maradni munkaidőben. Kifacsart vagyok, de nem álomkóros.

Amint hazaérek, lefekszem kómázni. Később felkelek, Anyu levetkőztet, mert azt nem tudok, segít zuhanyozni, mert egyedül nem megy, átköti a lábamat, visszakötjük a sínt.

Ettől már hullafáradt leszek, megyek is aludni. Próbálni.

Mert fél éjjel fent vagyok a fájdalomtól. Csak bámulom a plafont, olvasni sincs erőm.

Reggel Anyu hoz nekem a boltból enni-inni, főz rám.

Becsomagolja a táskámat, kaja, tornaruhák.

Segít felöltözni.

Ba (jövő héttől váltott fuvar lesz) feljön értem, lesegít a tetőtérből, behoz, itt kollégák segítenek behozni ezt-azt.

Óránként mozognom kell kicsit, különben a lábam oldalt felpakolva, baromi kényelmes, leszakad a derekam.

Szerda délutánra nem találtam fuvart, épp taxit akartam hívni, amikor Őszhalánték bejelentkezett, ő vitt haza. A ház előtt Szomi végignézte, ahogy pár perc alatt kikászálódom a kocsiból, majd felajánlotta, hogy ölben felvisz. Megy nekem egyedül is lassan, de meg kell állapítani, az aznapi három Laci lovagias pasi.

Fagyot mondanak, a kedden eldobott mankót lehet, hogy megint be kell üzemelnem, ha csúszik a járda.

Ma még gyógytorna, amit várok. Az első kettőn megpróbáltuk kicsit behajlítani a lábamat, ami csak pár centit mozdul. A combomból kivágott inat fűzték át a csontokba fúrt lyukakon, annak kell a térdben rugalmassá válnia szép lassan. Még teljesen feszül.

Nem elemezném, milyen rohadt érzés, öt perc után izzadt volt mindenem.

Ezt kellett egy órát gyűrni, meg a lábemelgetéseket különböző formában.

Az izmaim teljesen elsorvadtak, ijesztő látvány. Ezt kell most visszadolgozni.

Munka után már szopottgombóc szoktam lenni, eddig reggel mentem, kiváncsi vagyok, hogy fog menni.

És bár nem váratlanul, de legnagyobb örömömre: megjött a menzeszem.

Reggel 4x ültem félálomban a vécén (már amennyire a síntől ráférek).

Görcsölök, mint állat.

Azt hittem, a véralvadásgátló injekciótól (még egy hétig szúrom magamba) talán kevésbé fog fájni, de épphogy jobban. :(((

Fetrengtem reggel. Amennyire a lábamtól fetrengeni tudok.

A tamponfelrakás is élmény, hadd ne részletezzem. De most kell.

Alig várom a hétvégét, csak aludni akarok.

Leesek a székről a fáradtságtól, helyzet változatlanul szar.

Nagyon fáj a lábam, estére úgy bedagadt az egész térdem és lábszáram, mint egy kelttészta. Formátlanná duzzadt, a sínpántok helye nyomódott csak mélyen a húsba.

Semmi láb alakja nincsen már.

Gondolom, a torna miatt, holnap hajnalban megint megyek, de ha újra ilyen lesz (azaz még el sem múlt!), akkor pénteken gyógytorna előtt beugrom a dokihoz, mert ez nagyon rossz érzés.

És megint roppant! Ezt nem hiszem el! :(((

Apu egy hétig kórházban marad megfigyelésen, vizsgálatokon.

A fő fuvarozóm esett ki most, de ez legyen a legnagyobb bajunk! :(

A tegnapom volt a mélypont. Gondoltam.

Reggel hányással indítottam, aztán Anyu felöltöztetett, a leggingstől is fáj a bőröm a lábszáramon, nem úszom meg.

Lebotorkálás, Ba bevisz. Cégnél keresünk egy széket, amire feltehetem a lábamat. Már akkor szédültem, amikor ezt a kb. 3 percet vártam.

A mosdóval spóroltam, a konyhába egy ebédért, majd délután az injekcióért mentem csak ki, olyan gyenge vagyok.

Amit a büdös vécében adok be magamnak, ezt még át kéne időzíteni.

A fejembe nem jutottak e la hangok, sokat visszakérdeztem. Nem fogtam fel dolgokat. Néhány újdonság meglepett, a tonna email mellett.

Közben Kollegina visszaadta az ügyeket, próbáltam koncentrálni, de csak tompán fogtam a dolgokat.

A szédülés álomkórba ment át dél után, súgott a fülem, alig bírtam ebben a hülye pózban tartani magamat.

Legyengültem nagyon.

Angolul csak dadogok. Lassan gépelek. Neveket keverem, ha egyáltalán eszembejut. Nézem a főnököket, ahogy beszélnek hozzám, de nem jut el a tudatomig.

Pedig végre emberek között voltam!

Gondoltam, kialszom. Amint hazavitt Ba, Anyu levetkőztetett, mosakodtunk, lejegeltem a térdemet. Csak nem bírtam aludni.

Egész éjjel. Nem segített az erőnléten.

Reggel kelés 5:30-kor, 6:45-kor a kórháznál kell lennem gyógytornán. Budán.

És újra megroppant a lábam, ami miatt megműtöttek. Valami itt nem sikerült.

Ba begyógyult szemekkel értemjött, megvárt, de ezt már soknak tartom. Ő erőszakoskodik, hogy hoz-visz, de van más is, aki esetleg vinne. Ez már több mint szivesség, kellemetlen nekem, beszélnem kell vele…

Újabb átöltözés könnyű sportcuccba, mert ott irtó meleg van. Elszórakoztattam pár embert, mire fel bírtam húzni a cipőmet!

Az öltözőben csak a 30 cm magas padok vannak, vagy egy lábon állva próbálsz átöltözni, vagy lezuttyanva a padra. Felkelni még viccesebb onnan merev lábbal.

A gyógytorna öltöző az emeleten van, a cuccokat nem lehet otthagyni, de a csarnok lent van, mankóval cipeljék a betegek a ruháikat? És aki nem tud lépcsőzni?

Ezeket a kihívásokat meg lehet oldani segítség nélkül?

A gyógytorna kuvvajó! Kemény, szivatós és a gyógytornász szerint előrébb vagyok mint a doki mondta. Nemhiába az a sok gyógytornázás otthon.

Élveztem, hogy végre a mozgástól fáj, az olyan egészséges fájás volt. Akkor még.

Amíg tartott a mozgás adrenalinja, addig remekül voltam.

Aztán elkezdett lüktetni. Ordenárén!

Most itt ülök a cégnél, izzadt fehérneműben (nem, nem zuhanyozom, vagy akár cserélek bugyit egy koszos öltözőben, hogy közben a földön végighúzom, másképp nem tudom még), próbálok túlélni, de leesik a fejem a fáradtságtól. Szerencsére nincs sok munka, ma nem is menne.

Anyu már nagyon nyúzott, aggódik, meg fizikailag is sok munkája, hogy most a lábamat kell tartsa, amíg lemossa, befáslizza, átkötögeti, főz, pakol, bevásárol.

Remélem, mihamarabb meg tudom magam is oldani majd!

És akkor jött a telefonhívás.

Apu holnap befekszik a kórházba.

Nem tudják, meddig tartják bent. Mert nem tudják, mi a baj pontosan.

Pont ez hiányzott Anyunak!! :(((((

Meg nekem.

Féltem őket.