Tobber életblogja

A síelés miatt két hangversenybérletem aktuális koncertjéről is lemaradtam, Lisztet kevésbé bánom (már várom TCsV beszámolóját, ő sem romantika-rajongó), Prokofjevet nagyon sajnálom.

Jé, Kinseyről készült film? Melegekkel remek viták témája volt tavaly, és bármennyire vitatható mintavétel alapján dolgozta ki az elméleteit, sokan igazolták azóta.

Olyan melegekkel érdemes vitatkozni Kinseyről, akik nem hisznek a biszexualitásban.

A sípályán felfedeztem a 3-8 éves korosztályt. Régebben megesett, hogy tinikkel (is) síeltünk, velük azóta tartom a kapcsolatot, de a kicsik nem fogtak meg.

Most megesett, hogy síró kislányoknak megkerestem az anyukáját, hogy segítettem egy meredekebb részen lemenni, hogy szűk szakaszon képtelenség volt kikerülni, de nagypapa még rá is kiáltott, hogy álljon meg, úgyhogy szinkron fékeztünk összenevetve, síró háromévest cukorkával nyugtattam meg (Vivil multivitaminos erdei gyümölcs ízű cukorka, mmmm), naszóval látszik, hogy nem mindig a meredek pályákon csúszkáltam, ugye?

Azt igazán zárójelben jegyzem meg, hogy koriztam is. Gyönyörű kilátású jégpálya, csak enyém volt a jég.

Na jó, most unalmasnak érzem magam, de ezt rögzíteni akartam, megyek is cipőt venni lassan.

Síeltünk. Öt napot. Stájerországban. Ba-val. Aha, az exszel. Akivel most nem jöttünk össze, de évek óta együtt síelünk és ez a rész működik kettőnk közt.

Most nagyobb kihívás lehetett engem elviselni, mert a fájdalom, a fájdalomcsillapítók és az antibiotikum legyengített, plusz a hasmenés, a ritkább és friss levegő. Tehát vagy aludtam, vagy ettem (innen hála Anyu 1 kg húsból készített sültjének, amit zsírostul becsomagolt nekünk és hála Ba-nak, aki minden nap legalább négy narancsot kifacsart nekem), vagy még többet aludtam, a faluban lévő étkezdékig sem bírtam kocsi nélkül lemászni, a maradék kis időben napi 4-5 órát síeltem, ami ebben az állapotomban egész sok.

(Bár ugye itthon sem gyúrsz napi 7-8 órát napokon át. Most is hallgattam a hüttében ásványvizezés mellett, amint azzal gizdulnak negyvenesek, hogy 9-kor beállnak a felvonósorba és zárásig max. egyszer állnak le. Eleinte én is csak ezt láttam a környezetemben, de nem kellett sok idő, hogy felfogjam, nem én vagyok lusta, ha ezt baromságnak tartom. Úgyhogy az elmúlt pár évben lelkiismeretfurdalás nélkül kiülök egy erdei pálya magas kiszögellésére havat turkálni fotózgatni, ha ahhoz van kedvem. Tetszik ez az új mozgalom, a Slow Zone, Slow Siing, végre nem érzem egyedül magamat, hogy egy csodás hegycsúcson álmélkodva-nézelődve, igazán lassan ereszkedem lefelé. Ahol lehet. Túl sok ilyen pálya nincsen. Itt volt egy pálya 1980 méteren, a hegygerincen, ahonnan Európa legmagasabban fekvő szélparkjára látni, csoda érdekes látvány és évente 40 GWh áramot termel, többet itt.)

Végig tűzött a nap, -5-6 fok volt, tehát ideális, bár hó nem esett bő hete, nagyon kemény volt a pálya és két olyan felvonó nem járt, ahol vonzó terepek vannak. A technikám rohamosan fejlődött, főleg ha Ba otthagyott valami félelmetesebb feketepálya miatt, akkor lettem bátrabb.

Elhatároztam, hogy angolul egy szót sem, szerencsére a főbb ételeket könnyedén kérem németül is.

Csudaszép pályaszállásunk ez: www.sissipark.at/hu, nézzétek meg, jó szívvel ajánlom, jó kis pályák mellett, felvonóközelben, nagyon csendes környéken, meleg, kényelmes, új apartmanok mindenféle luxussal, net, mosogatógép, mikró, pirító, kávéfőző, padlófűtés, welcome bor, kb. jobb mint itthon.

Az erkélyen kávézgatni, lesni a naplementét a hegytető fenyőfái közt, a sötétben követni a ratrakok fényét, amint a pályákon bolyonganak, leírhatatlanul békés.

Ba is jól viselkedett, talán háromszor, ha kiakasztott, de így tompán az sem zavart...

Viszont szétrobban a fejem, gondolom a sok szél a hegyen nem tett jót, hiába döntöttem így öregkoromra, hogy sisakban síelek. Egyszer sem estem, de vidám atomantinak nézek ki benne.

Fotók fészbukon, holnap felé...

Elszomorít, hogy nem túl sok mindenre emlékszem, mert végigaludtam, élvezni sem tudtam annyira.

:(

A héten Ba vagy Szomi szülinapját ünnepeljem? Mindkettő szeretné velem... :)

Vajon a gyógyszerfejlesztések és az évszakok szeretete összefügg?

Mindig télimádó voltam, tavasztól őszig szenvedtem, várva a telet.

Tavaly már remek gyógyszerkombót találtak a több mint harminc éves allergiámra, és egész élveztem a nyarat is, talán még hiányzik is.

Vagy csak csúszósak a cipőtalpaim.

Nem való nekem új autó!

Kipróbáltam TCsV új Insigniáját. Pontosabban nem akartam táncházba menni, és azzal vett rá, hogy értem jön kocsival, onnantól vezethetem az új autót. Aminek nem szoktam tudni ellenállni.

De. Miért nem kattognak a mai indexek? Így épp sávváltáskor kell lenéznem, villog-e a zöld nyíl. (Vagy lehetnék kevésbé memóriazavaros hogyakkormost indexeltem-e, de ez a készség nehezen javítható. Apám ma megnyugtatott, tőle örököltem az emlékezet hiányát.)
Aztán szeretek azzal játszani, hogy hintázik kicsit az autó, amikor pirosnál állok. Csak úgy, megnyugtatásképp. Emmeg meg sem mozdul. Menetstabilizátor. :(
Aztán ez az új típusú kézifék. Az Opelnál más, mint a Volvonál, de akkor is miért nem volt jó az a kis kar? A rutin is bennünk van, meg emelkedőn indulásnál is nagy segítség a kézifékes indulás. A farolásokról nem is beszélve.

Nem értem én, a Toyotámon még nincsenek ilyenek.

A kanyarkövető reflektorok viszont továbblépésnek számítanak korlátolt fantáziámban, ötletem sincs, mivel lehetne az autókat még jobbá tenni...