Hol tart ma már az orvostudomány!
30 éve vagyok allergiás, ezzel nőttem fel, ájuldoztam az oxigénhiánytól a turistacsoporttól lemaradva, mert apám túravezetőként kötelezővé tette a nyári zalai virágzó mezős többnapi meneteket. Most fogd be az orrodat 10 mp-re, engedd el 1-re, megint fogd be tízre, két perc után kókadás. Szted hogy bírnád ennyi levegővel napokig, közben az orrod folyik és az agyadig viszket, a szemed bedagadva és fáj, a szájpadlást megvakarni sem lehet, gyógyszert nem kaptam, menni kellett a gyorsabb felnőttekkel, a panaszom csak hülye hiszti volt apám szemében...
A negligálás volt a legmegalázóbb.
Sok évet kellett lehúznom a kirándulásokon, egész nyáron mentünk (télen nem, amikor kapok levegőt), a maradék időben a telken kellett kertészkednem, füvet nyírnom szédülve, prüszkölve.
Nem véletlen, hogy annyira meggyűlöltem a telket, hogy tíz évig felé sem mentem.
Aztán jött az első ütősebb allergiagyógyszer-orrspray-szemcsepp, közben kiegészült asztmabefújóval.
Azzal lehetett emberesen, napi 20-30 zsepivel kibírni.
Végül jött tavaly egy lelkiismeretes orvos, új gyógyszerekkel: idén a szezonban, április óta nem használtam el 30 zsepit. Ma rosszabb egy kicsit, de sem strandon, sem másutt nem jött elő. A szemem fáj egyedül, arra jó a csepp.
Csak szedni kell becsülettel. Ha kihagyom, már jönnek a tünetek. Nem adok több esélyt nekik.
