Véletlenek.
Ha nem megyünk szét exPasival öt éve, akkor ülnék egy szexmentes, boldogtalan kapcsolatban megpunnyadva, unalmas, rabszolga munkahelyen, csótányos lakásban, elfeledett hobbikkal, poros kézimunkákkal.
Szétmentünk, jött a szép lakás. A korcsolya. A kézimunkák. Meg a pasik szép számmal.
Jött az új és még újabb munkahely, hála hogy nehezen tűrték az akkori helyemen, hogy rossz passzban vagyok. Igaz, ott felajánlottak mást, de nem vállaltam.
Az új munkák sokkal értelmesebb kollégákat, önbizalmat és elismertséget adtak, végre megbecsülték valahol a munkámat. (A régi helyen két embert vettek fel a helyemre, nem véletlen.)
A mostani munkahelyemen én kezdtem el szervezni a közös korizásokat.
A jégen szólt az egyik kontrollingos, akit egyébként tuti nem ismertem volna meg, hogy elmehetnénk táncházba, tudja, hogy valaha néptáncoltam.
Lementünk, én ottragadtam.
Bepasiztam, M elvitt újabb táncházakba, új népzenéket megismerni, ottragadtam.
Aztán tavaly tánctáborban akartam csiszolni az alaptudást, összefutottam TCsV-vel.
Pár hónap múlva el is csábított ebbe a tánccsoportba.
Akikkel nem csak táncolni járunk el.
Millió szép véletlen.
Vagy a Jóisten, ugye.
