Tánc után hullafáradtan hazamentem, kiakadtam és pityeregtem az ex betegsége miatt, a főnök miatt (aki ma folytatta az igazságtalankodásait), mire Ba a szokott "empátiájával" nekikezdett, hogy ő beszélt az anyjával (gondolom, mégsem kapja meg a telkük árát, ahogy ígérték), jó lenne, ha visszaköltözne a szülei fölötti tetőtérbe, mert kéne otthon a segítség. (Az ott élő nővére semmiben nem segít.) És hogy hiányzik neki az a lakása.
Átköltöznék-e. De ő még 1-2 évig biztosan nem akar nősülni. Én meg nem akarok megint évekig bennelenni olyan kapcsolatban, ahol hitegetnek egy távoli közös jövővel és semmi garancia nincsen, hogy valaha lesz-e ebből család, gyerek.
Úgyhogy megkértem, hogy ne tartson fel, 33 éves vagyok, nincs időm szórakázni, nem is szeretnék. Úgyhogy ma összepakol, hazaköltözik. De azért járjunk egy együtt síelni (tervezzük májusra), telekre, ide-oda.
Azért fáj, mert látom, hogy szeret, én is kicsit, tíz éve ellavíroztunk volna, most már sajnálom erre az időt.
Csakhogy rettegek az egyedülléttől. Tudom, hogy magamat fogom marcangolni, azóta nem kellett Drpr, mióta Ba velem járt. Most megint kell majd?
