A kérdésekből úgy érzem, írnom kell még róla:
Ba-t két éve ismerem, együtt síeltünk, egyik haverunk hozta magával. Mindig is kedves embernek tartottam, csakhogy ő végigasszisztálta Új ámokfutását, képzelem, mit gondolhatott rólam is akkor.
Aztán többször jártunk itt-ott a Csipet-Csapattal, mint kiderült, neki mindig tetszettem.
Műszaki értelmiségi típus, 187 cm magas, szőke és kékszemű és apám a beállítottságánál fogva nem fogja szeretni. (Egyébként ismeri őt, egyszer összefutottak már.) Sportos, mozgós fajta, egyszerű kedves lélekkel és mélységes naivitással a nők felé. Engem most éppen csodál, és fél tőlem, de azt nem bírná ki, ha mással látna, ezért nagyon összeszedi magát. Helyes.
Ma elhangzott, hogy ő akár ducibban is szeretne. Ő az első részt hangsúlyozta, én a másodikat hallottam meg.
Most elhúzok TCsV-hez magánpróbára, ami kb. 4 óra táncot és valami kendővarrást is jelent.