Ess-t elküldtem a jófenébe.
Ma Illetővel naplementében vacsora, majd ő el, én áttaxiztam táncolni, mert megígértem Ess-nek és ígérte, hogy hazahoz.
Szédültem a vérnyomásommal, gondoltam, jót tesz.
Ess persze körülöttem nyüzsgött végig.
Majd egy fél óra múlva kijelentette, hogy ő lelép. Én meg nem azért fizettem a taxiért, hogy fél órát vele legyek, majd haza sem visz. Két puszi, és ő el.
Gondolhatjátok.
Utánasiettem, hosszan elküldtem a fenébe, hogy kivel szórakozzon, majd kifejtettem, hogy akkor most már hazavisz, mert két taxi árát nem fogom kifizetni ezért és nem akarok bkv-zni gyengén.
Persze, hazahoz.
Egész úton osztottam, hogy ha vissza akart kapni, akkor ezzel elszúrta, és hogy velem ne szórakozzon.
Motyogott valamit arról, hogy nem értem őt, mert épp most kezdi érezni, hogy kedvel. Miiii van???? Ja, csak rosszul fejezte ki magát, azt szereti, hogy végre tartozik valakihez.
Na jó, ingyenpszichiátert keressen az sztk-ban, nekem adnia is kellett volna. És nem csak az elmúlt másfél hétben. Ahhoz túl sokat tűrtem. (Nem, itt továbbra sem fogom kifejteni, miket.)
Egyedül a holnapi táncot sajnálom, mert olyan egy évben egyszer van, nélküle nem autókázok 40 km-t, hogy aztán ott kerülgessem.
Közben hívott, hogy ő megbánta, nem akart bántani. Nem érdekel, nem megbánás kell, hanem gondolkodás cselekvés előtt. Kijelentettem neki, hogy most már nincs esély az újrakezdésre.
Elfogadja.
De azért menjünk holnap este együtt. Jó, menjünk.
Sajnálom őt. De jobb lesz így.
