Tegnap este négy órát lógtunk a sportpályán, ebből mondjuk másfelet hajtottunk is, fogóztunk, kacaráztunk, jólesett.
Aztán belefutottunk a Szolidaritás éjszakájába. Ahol civil szervezetek mutatják meg nekünk, hogy milyen hajléktalannak lenni.
Nem tudom elképzelni.
De aki ebben a városban huzamosabb ideje él, azt nem is érdekli.
Hiszen látjuk a kolduló, de életerős fiatalokat, hogy a legtöbb hajléktalan részeg (ok, vagy okozat, nem tudom) , hogy lenne szálló, befogadó, munkát adó emberek.
Engem, mint dolgozó embert, aki tűr a munkahelyén, és lead a büszkeségéből, zavar, hogy más nem dolgozik, ám az utcára hugyozik, büdös és betegségeket terjeszt.
Demagóg vagyok, nem érdekel. Több rokonom dolgozik egyházi karitatív szerveződésekben. Aki megbecsüli magát, annak akad fedél és kenyér is, vannak segítő emberek...
Képtelen vagyok szolidaritást vállalni velük.
