Tobber életblogja

Kiadtak egy utasítást, ami mondjuk rám nem vonatkozik (nem vagyok a szervezet tagja), heti két nap kell nyár végéig bentről dolgozni.

Oké, akkor én is, becsületből.

Tegnap bementem, mert főnök is, rákérdeztem: döntsem el én, hogyan akarok bejárni, ő nem igényli.

Ma a főnököm parancsára visszavonták a fenti utasítást is, nem kötelező bejárni.

---

A reggeli dugót elkerülendő 5:40-kor keltem, néha ilyenkor fekszem. Korán 30 perc kocsival beérni, pedig a kerületem már beállt.

Öröm volt látni néhány arcot, talán 30% dolgozik bentről, azok sem bandáznak.

Mintha csak egy hétvégét hagytunk volna ki, annyir természetes minden.

Nem tudtam lelépni időben, így ötkor indultam, ami a totál csúcsidőszak a belvárosban. Elmentem a kiszemelt parkolóudvarig (1 500 ft/fél nap), beszéltem a portásbácsival, elmagyarázta az automatát, aztán a Dózsára kiforduláshoz nem működtek a lámpák, utána totál beállt a forgalom, ÍGY 30 perc alatt értem haza. Légkondiban, telefonálgatva, nem vállon cipelve a gépettöltőtiratokat, nem maszkban, aggódva.

Azóta találtam egy még olcsóbb (napi 1 000 ft-os) udvart a neten.

Heti egy-két bejárásig még benzinnel együtt is olcsóbb, mint a tömegközlekedés.

40+ éve békávézóként, meg Budapest-szerelmesként tombol a lelkiismeretfurdalásom.

Legyünk túl a járványveszélyesn és átgondolom a bejárást, egyelőre úgysem kell.

A főnököm nem is válaszol a mikor menjek be, ő mikor megy be kérdésekre, miközben más szervezeteknél a héten már egy nap be kell menni, így a pénteket kiválasztottam, akkor nyáron úgysincs bent senki, nekem meg tökmindegy, hol dolgozom a laptopomon.

---

Észrevettétek, hogy nem nagyon van magyar, aki ne enne rendszeresen szalonnát? :D

Fogyóban a bacon, de a hűtőben találtunk pár füstölt húst húsvétról, ideje volt pizzákat sütni.

---

Unokatesóm hív este, hogy egy órát agyaltak, honnan ismerős XY neve: hát én éltem vele öt évig kb. 20 éve! A Keresztfiam megy valami sporttáborba és az egyik felügyelőapuka ex-Pasi lesz. Kicsi a világ.

---

Pénteken átjött Kócos, béke van. Azaz a rosszkedvét is elfújták, olyan, mint régen. Életem első liezonja, aki sosem bosszant fel, nem idegesít fel, nem kell vigyázzak, mit mondok, nem bánt meg a cselekedeteivel, annyira megdöbbentően felszabadító élmény.

Szombat reggel lefújtuk a strandot, a kedvenc nincsen nyitva és 33 fokot mondtak, a kedvenc teraszos vendéglő meg fullon, szóval csak délre ugrottam le nagycsaládi kertipartizni. Két óra alatt haladtam 60 km-t. De dugókon sosem idegeskedem, úgysem kerülhetem el, vittem vizet és csokit, telefonálgattam.

A család cuki, sok és zajos, játszottunk Friends-eset, meg sztoriztunk, szóval végül hat órát lentmaradtam. Szóltam is Kócosnak, hogy ne siessen hozzám, mert a sztrádán battyogok, de hazafelé 50 perc volt, pedig még Anyunak is beadtam a szeretetcsomagot és friss málnát.

---

Tegnap meg Kócossal sütöttünk-főztünk-izéltünk, felszerelte a napellenzőnek szánt függönyt (karnist) a teraszra, ami jobban működik, mint vártam (és mint a ráfordított kb. 6 000 forintból elvárható), aztán tőlem ment ma dolgozni.

---

Megbeszéltük, hogy mindketten felpörgetjük az otthoni kondizást, eszközeink megvannak, de én mondjuk végtelenül motiválatlan vagyok mostanság...

Oké, az ő korában még lelkes voltam.