Tobber életblogja

Négy éves félig ázsiai kissrác Wu-tang Clan pólóban.

Ma két hónapja hozta a menhely ezt a szép szemű, pisijétől összeállt szőrű pánikgombócot.

Akit azonnal bevágtunk a mosdókagylóba, majd míg mi papíroztunk, feltérképezte a kecót és azóta dumál, magyaráz, követ mindenkit megállás nélkül.

Miniamazon, kicsit esetlen kiadásban. Nem egy ölbenvakarós érzelmi túlcsorbulat, de ragaszkodik, odaül, kísérget, max. egy méteren belül marad pihenés, játék közben is, végtelenül kedves állat. Látszik, hogy az emberek sosem bántották kóborlása alatt, mindenkiben bianco megbízik.

Nem morog, nem harap, sosem fújt senkire, dagaszt ha elégedett, ha agyal valamin, meg ha bosszantja, hogy nem értem, mit magyaráz. Helybenjár, hehe.

Azt hittem, lesznek negatívumok. De (ha leszámítom, hogy sosem lesz már csírátlan steril a lakásom) el kell ismernem, nem bántam meg a befogadását egy kicsit sem.

Sőt, remélem, ő is ennyire élvezi velem.

<3

Négy napig turistáskodtunk a fővárosban Bével.

Mármint ez volt a cél, bejárni a lakóhelyünk rejtett zugait és a nevezetességeket, mint egy turista, a szállás ingyen van, repjegyre nem kell költeni, Budapest meg baromi szép!

Elképesztően izgalmas helyek vannak a városban. A legjobban az tetszett, amikor hezitáltunk útvonalak közt, mind teli az ízekutcájára/légiizére/tüzijátékra hömpölygő tömeggel, amikor egy huszárvágással átmenekültünk a még nyitott hídon, és egy hatalmas, gondozott, 30 hektáros ligetben barangoltunk órákig, kb. 10 emberrel találkozva.

35 fok, napsütés, világbéke.

Csuda helyen élünk! <3

Külön poszto(ka)t szentelnék neki, hátha valaki ihletet merít. :)

Aztán tegnap reggeltől rámborult minden, szívdobogástól aludni nem bírtam, már 8:30-kor bőgtem egy pláza eldugott emeletén, aztán jött sorba minden, és Anyu is ilyenkor kezdi. Nagyon szeretem, de hajlamos a mélypontokon mélyíteni, egy ponton kiabálva kiosztottam, ha már debilként kezel és beleokoskodik, mit csinálok épp szarul, ami nem könnyít, legalább önmagának ne mondjon ellent!

Úgyhogy a sárral leöntött kocsimból egy pasinak még be is mutattam a volán mögül.

Ja, és nincsen diagnózis.

Hazaérve bekaptam egy Saridont, és csak a cicára figyeltem.

Ezen az állaton nem lehet nem kacagni, annyira mókás kis bolond.

Mivel egyikünk sem tudja, hogyan kell játszanunk, hát a cicával kitaláltuk (sic!), hogy vadászunk.

Ő kinéz a falamon valami rovart, nyávogva felágaskodik, felkapom, magasba emelem, tartom a fenekét, ő lejjebb vadássza, földredobja, passzolgatja magának.

Aztán szól, ha megint lát.

A szomszédok csak azt láthatják, hogy egy macskával porszívózom fel-alá a falat.

Ne szóljatok a menhelynek! Légyszi!