Tobber életblogja

...amikor az ember barátja már hivatalosan is dzsolidzsóker!

Ja, a lenti nem csak képzelet, valójában ilyen jó kis hétvégém volt.

A cégnél ma életemben azt hiszem, másodszor akadtam ki annyira, hogy asztalracsaptam, kiabáltam kicsit, majd bőgtem két órát tehetetlenségemben, meg mert Anyukám azt tanította, hogy minden helyzetben viselkedjek.

Dolgoztatok már úgy, hogy három embernyi munkátok van, felelősséggel, többen kérik számon folyamatosan, miközben folyamatos beszélgetés van, zavarás, a minimális információkhoz sem jutsz hozzá könyörgésre sem, egy hónap balhé és könyörgés után bambán pislognak, hogy miért nem jeleztem nekik, hát ezt ők nem tudták (EZÉRT kommunikálok írásban, szépen összeszedtem az összes témábavágó levelet), balhéztam az IT-val, akik kioktattak, hogy amit ők is szinonímaként használnak, abból én a nem megfelelő szót használtam, de ezt a tizedik érdeklődésemre sem jelezték (ergo csak rám akarják sózni), a folyamataink hosszú munkák után rendszerint végtelen ciklusra futnak, megoldva nincs, kiskapukon agyalok egész estéket.

Görcsölsz, görcsölsz, görcsölsz, hogy megpróbáljál széllel szemben pisilve is pontosan elvégezni a munkádat, de keresztbetesznek, lepasszolják a felelősséget és senki más sem csinálja meg, de ha kéred, hogy hadd nyúlhassál bele egy-egy rendszerbe és oldd meg magad, hogy legalább el legyen intézve, akkor védik a kis széküket és nem engednek.

Kilenc éve dolgozom egy nagy nemzetközi multinál. 38 éves elmúltam. Kezdem azt érezni, hogy a burn-out nem csak a felsővezetés tünete, a fásultság kijön rajtam és legszívesebben egész nap pamutgombolyagot lengetnék egy kiscicának kizárva az egész világot.

Ezt kezdik felismerni: a fontos embereknek tréninget szerveznek, hogy motiváltabbak legyenek. Értitek, nem a rohamosan romló demotiváló környezetet javítjuk. Az embereket lelkesítjük, hogy vágjanak jó képet hozzá.

Pénteken korán értemjött az irodához Őszhalánték, aki szintén fáradt, de jó passzban volt, élmény vele tölteni a délutánt.

Aztán bealudtam és épp mielőtt felkeltem volna átmenni szüleimhez a Nagy Anyagi Manőveremet beadni (semmi közük hozzá, de szeretik, ha kikérem a véleményüket olyanban, amiről már döntöttem, nekem meg édesmindegy), jött az üzenet, hogy a hölgy szülni megy, nem költözöm mostanában.

Úgyhogy pakolásztam és aludtam.

Szombaton hatalmas mosás-takarítás-olvasáselmaradások pótlása, Terápia és TBBT netről, szurkoltam a Virtuózoknak, kis kedvencem tovább is jutott. Aztán átugrottam szülőkhöz, apám kérte, hogy 5 perc alatt tanítsam meg a tíz éve meglévő digitális gépét használni (a mobilját nem tudja kikapcsolni!), az alapokat megmutattam, hát.

A bandával egy sörözőben találkoztunk és órákig sztoriztunk, még mindig szórakoztat az intellektusuk, aztán a lustábbja hazament, mi átmentünk hajnalig táncolni. A legjobb idei buliba, a zene, a tánc is remek, a társaságról nem is beszélve.

Ugyanitt T nyit, barátságos, nem tudok mit kezdeni vele, alapból még a hülyékhez is túl kedves vagyok, ahogy Gé kifejtette aznap (meg kb. mindannyiotok mindig). Hajnali fuvar után fél háromkor nem volt kedvem hazamenni (és nem volt nálam a kupon, hogy éjjel tescozzak, banyek!), vettem apámnak elemet(!) a fényképezőjébe az éjjel-nappaliban, bedobtam a postaládájukba, írtam egy smst rájuk, hogy ha kelnek, hívjanak, fél négyre hívtak taxit, de elviszem őket szívesen. Ők úgy ítélték meg, hogy talán alvás nélkül hajnalban ne vezessek még egy órát, pedig én olyankor vagyok friss.

Vasárnap Kodályt énekelgettem a kocsiban, beváltottam pár kupont, vannak szép felsőim, friss kaja, elkezdtem a terhelést is. Kiültem az autómosó elé a padra, láttam, hogy legalább egy órát ott leszünk, élveztem a novemberi szűrt napfényt, aztán sütöttem, mostam és nem mentem el ismét táncolni.

Most stressz és munka és párbeszéd konszolidált Nagyfőnökömmel, amikor rákérdeztem az arckifejezésére:

- Három órás míting, érted?

- Te, hatékony ez?

- Á, a lófaszt.