...aztán lementem táncra, hisz egyszer élünk, úgyis meggyógyítják és inkább műtét előtt tegyem tönkre mint utána, és erős nő vagyok és mit számít ez nekem.
És álltam a tömegben és váratlanul kitört rajtam a sírás és folytak a könnyeim és csak bőgtem.
Gyorsan kirohantam. A szünetben a zenészek rámtaláltak, felajánlották, hogy bármit eljátszanak, amit csak szeretnék. De édesek!
És felhívtam aput és elmeséltem, és kétszer megköszönte, hogy felhívtam. Ért a témához, nincs feldobva.
És Cs (szintén visszaeső térdes) megígérte, hogy megint nálam fognak dekkolni, amíg fel nem gyógyulok.
És nem szunnyadó genyaságot művelek, hogy akit ingyen fuvaroztam évekig (értsd még a sütijéből sem kínált meg, vagy hívott meg egy kávéra cserébe, de egy névnapi helót sem kaptam még), azt egy szemét és bagolymondja beszólása óta valahogy mindig ottfelejtem a táncon. Jaj, szörnyű feledékeny tudok lenni!
