Tobber életblogja

Luciát olvasgatva felcsillant a remény egy kis kalandra. Ma (szombat!) reggel fél kilencre rendelte ide a kéményszerelőt a közös képviselőnk. Kicsit poénkodtam az idősebb hölgynek, hogy nagyjából akkor érek haza, jó, akkor minél korábban küldi, hogy le tudjak utána feküdni. Jaj.

Egyetlen (kórházas, csinidokim volt!) hálóingem kaptam fel. Kopogtak. Ott állt az ajtóban a szerelő.

Olyan kis joviális hatvanas bácsi nyakig pulcsiban, kezeslábasban.

Nem volt kaland.

----------

Nem fogok itt sem politizálni markáns véleményem dacára, de szeretném elmondani, hogy azért nem bírjuk Őszhalántékkal a kormányt, Tarlóst és Vitézyt, mert az első mindkettőnk munkahelyét fő célpontként szivatja, a második meg nem rázza meg utóbbit, ezért valamelyikünk biztosan beragad a dugóba vagy a bkv nem megy.

Hosszú hetek után tegnap végre összehoztuk a találkát a fenti akadályok ellenére, kicsit neccesen, de sikerült. Hát el sem hiszem, hogy a politikától függünk...

----------

Újabb biokajára kattantam rá, megyek is sütni megint.

A cirkószerelő férfi.

Tudom.

Hisz felhajtva hagyta a vécédeszkát.

Hisz kimosta a kádnál a szerszámait cirkószerelés után, azzal a mozdulattal leszerelte a csapomat a falról és vízkőtlenítette belül, ha már ott van.

Csak úgy, kedvességből.

Nem szeretem a depresszió szót használni, régen talán igen, pár más tünettel, tizenéve csak hullámzó kedély, bár fényévekkel boldogabb vagyok mint bármikor.

Keresztfiam anyjának a heppje, hogy depis lehetek, hogy nincs korombéli párom. (Vagy csak irigy. :D Nem, viccelek.)

De hogy nem látszik rajtam. TáncosCsé is mondta hétvégén, hogy milyen pozitív jellem vagyok, unokatesóm is megjegyezte, hogy ő jókat szórakozik velem.

Most meg 2,8 éves keresztfiam aranyköpése:

Anyja: - Tudod, Tobber, akivel kirándultunk!

Keresztgyerek: - De melyik Tobber? Aki mindig röhög?

:DDD

"Szóval gyerekszemmel sem tűnsz depisnek..."

:)))

Múlt héten is színház. Meg is írtam az érzéseimet, nem publikálom. A baromi vicces és a hallgassanak már el, ha hamisan rossz dalt énekelnek xar akusztikával között vergődve.

Tegnap is voltunk.

Nem írok érzéseket, de jó.

És avanzsáér. És nyakamat én szívtam ki? És kolibricsordák. És egy zsák krumpli, hát szökünk.

A kettő közt múzeumban is jártunk.

Ja, oda holnapután is.

Felteszek egy családi kirándulós fotót a fbookra, Csinikolléga azonnal jön puhatolózni, hogy ki az a pasi, és akkor mi együtt-e.

Panaszkodom, hogy eltűnt egy csipkés fehérnemű (türkizzöldnemű) szettem, 21éves azonnal rávágja, hogy 20éves vihette haza bekeretezni magának, és úgy egyébként sokat járt azóta nálam?

Nem szeretem a célozgatásokat. Szóból ért az ember. Még volt két ilyen az elmúlt napokban. A tiszta kommunikáció híve vagyok, mert nincs felesleges időm ilyenekre. És a napi 10-20 hogyvagy?-ra sem, bármilyen jólesik. És ma elküldtem két embert az asztalom mellől, mert hangosan pofáztak és sem számokra, sem időpontokra nem bírtam figyelni, nemhogy összerakni egy anyagot.

Az elmúlt hetek a félresikerült és meg nem valósult randik kora, pedig nem rajtam múlott. Van a képben nagyvállalat, van félénk lélek, van dac és van hanemizéllekmegakkorneistalálkozzunk hozzáállás.

Egyik sem zavar különösebben, félálomban várom a telet.

Beforraltborozgatva sétálni az ömlő hóesésben a kivilágított Andrássyn, bolyongani az elnémult kertvárosomban az úttesten, lábam alatt csikorgó hó, jaj, de várom, de vágyom rá hány hónapja!