Az érett nő - fiatal férfi régen példája:
Weöres Sándor - Fairy spring
Hirtelenül felhördül a vén falióra, csörömpöl,
mintha marék szeget ejtene szét a sarokban; utána
csend szalad össze a hűvös, függönyös-árnyu szobában,
míg odakinn az esőtlen nyár vörösíti a kertet.
Díványon heverészve a borzas vad kamasz úrfi
szép nevelőnőjét simogatja, hanyatt dül ölében,
álmos pillantással a nagylány-arcba tekint föl
s az leragyog rá holdsugaras-gyengéden, anyásan:
“Pólyababám, szuszogó csöppségem, kisfiam! az vagy?”
Rámordúl a suhanc: “Áruld el, arany kazal, édes
jószagu szőke takarmány: mért gondolsz te kölyöknek?”
Ő kacag: “Annak örülj, te szamár, ujjadra csavarhatsz,
aztán majd ha nagyobb léssz, nem fekhetsz az ölemben
kiskutya-módra, se csókot nem kapsz, jobb ha vigyázunk,
jó szüleid megtudják és kiröpítenek engem,
buksi, magadra maradsz.” “Ne ijedj meg, hallgat a férfi.”
Új kacaj: “Ezt a titoktartó férfit bekapom! hamm:
volt-nincs!” Cipp-cupp fergeteget zúdít a gyerekre,
míg az a karjai közt rugdal: “Csókod megalázó
lágy puszi mint egy pólyababának.” “Mílyet akarnál?”
“Lassút, csiklandós-harapósat, benne piros kis
kígyó csúszkál.” “Mennyit tudsz te, biz én nem is értem.”
“Megmutatom: hajtsd rám fejedet, Vica, tedd ide szádat.”
”Jaj Gyuri megfojtasz!” “Rossz volt?” “Dehogy, ennivaló vagy,
csak már túllépünk a határon: azért vagyok itt, hogy
nyelvekre s tudományra tanítsalak és nem a tiltott
alma-tudásra. Elég volt, mingyárt kezdjük a leckét.”
Féltve helyét, szorosabban túrja fejét a leányba,
forró öl, ruganyos comb, lágy has rejti az arcát,
domboruló feszes emlők közt felpillog a szemre:
két sugaras kékségen s szíve az urfira árad
mandula-szemhéjból, huncut pillák sürüjéből;
gömbölyded cica-orr és rózsás tejhabos orcák,
lázpiros apró száj, pici fül mely a szőke sörényben
lappang, tündöklő zuhatagban. Dünnyög a fickó:
“Hogy bírsz ekkora bájt két talpacskán fuvarozni?
nem szégyelled a szépséged? hisz’ akárki ha meglát,
rögtön a rámádból kikotorna.” “De Gyurka!” “Nem így van?”
“Erről nem tehetek.” “Hogy mersz járkálni az utcán,
megbolygatni akárki nyugalmát? Egy bika rádnéz,
feldöf! vagy kocsi áll meg s ellopnak!” “Sose félek,
van nekem egy hős udvarlóm, megvéd a bikától
és a betyároktól: na tudod ki?” S a karcsu finom kéz
szórakozottan lejt a gyerek-lábszár üde bőrén,
hajladozó ügyes ujjak, holdsarlós fejü kígyók
lelnek vékony vérvörös ívre: tövis-kaparásra.
“Hol másztál, te majom? Várj, megkenem.” Egy mutató-ujj
óvatosan simogatja sebét, kanyarogva továbbfut
combja közé: ott már a rövid nadrág feszülése
hódol a női varázsnak, emelt fejjel, katonásan.
Erre a szép őrjárat megtorpan, hazaröppen.
Mindkettő hallgat kipirultan. Az ifju tanárnő
fényes fürtjei közt töpreng: — Én rontlak el édes?
Kis bütyök, ágaskodsz, csordultig tűzzel irántam,
hát nem félsz, kan-egér, hogy fölfal a macska? de bírnám
térdem kapcsa közé csomagolni az ifjurat! ó hogy
bámulnál bari-szemmel a vágóhídon, imádott
szép szelid istennőd kimeresztett karmai árnyán,
pusztító forró viharomban, meztelenül tárt
sok titkomba temetve! No nem foglak kirabolni.
Csak szédíts boci-pillákkal könyörögve, barátom,
átlátok rajtad. — S Gyuri méláz: — Combod a párnám,
közte a furcsa boszorkányüst, hol a kisbaba készül,
átsüt a szoknyádon: tudom, abba merítik a rücskös
üsthabarót a nagyok, kedvenc párnámba lövellnek
undok taknyot, akár rózsára csigák. Tegyem én is? -
Kúszik a mellre, s a nyáriruhás nagylány sima karján
siklik az ajka s a gömbölyü vállba harap. “Gyuri, ez fáj!”
“Van már itt régibb csunya kék folt.” Elpirul Éva
és emlékezik: — Ott ragadott meg a szörnyü szakállas
tegnapelőtt, s röhögött, én sírtam, forrva dühömben:
tűrje szegény fizetett nevelőnő, senki cselédlány. -
“Szekrény sarka nyomott meg…” Nyakba fogódzik a lurkó,
dönti hanyatt a kisanyját, ráhasal, összefonódnak.
Éva susog: “Bőrödbe se férsz már? bolygat a véred?
mit tegyek én veled, őzike? Megbánod, Gyuri, baj lesz.”
Reszket a kisfiu: “Vallj őszintén: már te csináltad?”
“Ezt nem kérdi a férfi a nőtől. Hogyha kiváncsi,
megpróbálja: a hölgyike hagyja-e?” “Éva, te hagynád?”
“Majd ha nagyobb léssz.” “Azt hittem, tündér-liliom vagy,
álomi szépséged sose adnád durva dologra.”
“Hát mit akarsz, mit ölelgetsz?” “És nem fáj az a nőnek?”
“Hogyha szeret s szeretik, nem fáj.” “Nagyon élvezed Éva?”
“Fogd be a szád, ördögfülü, hadd babráljon az ujjam
boglyas barna hajadban. Dugd ide gaz pofikádat,
szikra-szemet, meszelő szempillát: addsza, cseréljünk…
Csak fiunak lehet ennyire lányosan-angyali képe
mintha zománcból volna; maholnap serked a bajszod,
sért a szakállad, s vége. De máris ritka pimasz vagy.
Kérlek, sós-zsák, szállj le hasamról, vagy legurítlak.”
Tört szeme sírósan-nevetősen nézi neveltjét,
félti saját vágyától; most nem ijeszti a botrány
és kidobás: de remeg, hogy örökre olyat rabol el, mit
vissza nem adhat. “Lázas vagy, Vica, éget a bőröd.”
Ő leborul, zokog: “Ezt te nem érted! Hagyj egyedül, menj!
Nem volt senkim a föld kerekén, melléd idevettek,
kényeztetlek, mint esze-nincs kotlós a csibéjét,
majd bűnhődöm is érte… “Ne bőgj, anyatigris, enyém vagy.”
Férfi-fölénnyel, felmérőn végigtapogatja,
fejjel lendül a szoknya alá; zárt térd löki vissza:
“Jaj de piszok vagy, mint egy felnőtt! Kedves okos kis
pajtásom hova lett? eltűnt, én megkeresem most,
itthagylak, megyek.” “Üss szájon, de maradj.” “Nesze mocskos.”
”Úgy szeretem pofonod! repülő puha könnyü kezed van.”
“Kaphatsz még, ha komiszkodsz.” “Adj csókot.” “Kifogyott, nincs.”
“Nem baj, majd adok én. Légy szállt a füledre, hiába
bújsz tenyeredbe, kisasszony, egész dongó-sereg ott ül
álladon és nyakadon. Ne vihogj!” De a nő alig érti,
másra figyel: lelkében vén banya hangja rikácsol:
— Bestia, szajha, utolsó! ezt a szegény nyomorultat
fölpiszkáltad s cserbehagyod, forduljon a hájas
trampli mosónéhoz, ványadt köhögő szobalányhoz,
vagy könyörüljön rajt egy harcias éjjeli lepke!
Most már törlőrongya legyél, vagy megbetegíted,
aztán bármi csapás ér, szenvedd el: te okoztad. -
Elködösül a világ a szemében. Fogja az úrfit,
meghömpölygeti, rázuhanó testtel beborítja,
gyűri a lába közé: “Jaj pólyababám, ne utálj meg!”
S bimbók közt leszorítva, folyondárral lenyügözve
fekszik az ifju hanyatt a leány eleven lugasában,
megszédülten, ijedten; s Éva nem engedi el már,
földanyaként, ki szivéből szül fiat és vele alszik,
elnyeli síkosan és szorosan gyürüző melegébe,
fürtjei csiklandozzák, hullámozva-lökődve
őrli tapadt öle, könnyű tompora, hinta-csipője.
Lát a fiú dúlt, izzadt, fulladozó, idegen nőt,
lát a leány megszeppent, s elpityerült gyerek-ajkat,
édeni létben holtrasebezve kiáltana; csak néz,
összecsapó hullámokon ingó tágrameredt szem.
(Nemrég vette elő csakazolvassa.)
---
Vagy Benjamin Franklin, aki a barátainak, levélben is javasolta a minél öregebb női szeretőt, a milfek előnyeit ecsetelve.
---
Vagy épp Putifárné, de az ugye nem jött össze, de tuti van még a Bibliában, gondolkodom.
(Itt jegyezném meg, hogy még mindig nem birkóztam meg Thomas Mannal.)
---
Colette: Chéri. Állítólag saját tapasztalat. (Film Michel Pfeifferrel, sajnos nem láttam.)
---
Manapság meg minden második 40-50 körüli sztár kavar fiatal pasival. És ez így van jól.
Neeem, nem személyes érintettségből böngészem a témát. :D
