Egész héten készültem, nem átlagos bulit akartam, olyan volt idén jópár a témában.
Nekihasaltam, válogattam, nyomtattam, kikérdeztem gasztroboltost és kóstoltam a termékeit, mi milyen.
Gépeltem, hogy legyen játék, varrtam, környezetemből kértem el tárgyakat, hogy szép legyen az asztal.
Pénteken nagybevásárlás, szombaton előkészület, beöltözve, zenével jöttek (szegény szomszédok!), majd három órát főztünk, még hét órát maradtak, élvezték a lejátszási listát, nosztalgiáztunk és játszottunk, szépirodalomról, táncról és klasszikus zenéről elmélkedtünk, szini előadást rendeztünk és énekeltünk, hangszeres kísérettel, ahogy kell.
Úgy is sikerült. Senki nem szivárgott el előbb, nem is terveztünk ennyire hosszúra...
Hajnali kettőkor léptek, még pakolni akartak segíteni, de hulla voltam.
Aztán T még maradt, vele egy órát agonizáltunk nevetve, szerintem tisztáztunk mindent.
Kevés alvás, délelőtt ajándékkészítés, átvittem szülőknek maradékokat, imádták, elmentem vidéki havernőt látogatni a kerületben és átadni a karácsonyi előzetest, egymás nyakába borultunk, ott még belefutottam ismerősbe, majd Cukorfalathoz rohantam vissza, aki hozta a tesója küldte, hajnalban elvitt dobozt. Én meg vele a maradék biokenyeret. Mennyire praktikus haver öccsével kavarni!
Vele bújtam idáig, megetettem (sosem láttam ennyit enni, szerintem senki!), most így a valaha szép lakásom romjain elsikló tekintettel örömmel gondolok a hétvégére. Megérte.
