Tobber életblogja

Pénteken Elíz néni előtt rácsörögtem KáPéra, hogy mi lesz a hétvégi program, hát, ő inkább nem jönne át, holnap beszéljünk.

Igen, szakított velem. Nem akarta telefonban, de ha már belekezdett, végigmondattam vele.

Kezdett megszeretni, bírja a fejem és imád velem összebújni, aludni, beszélgetni.
De tényleg igaza van, amit az elején is mondtam, hátőőőizé, méretben nem illünk össze. Pedig azt hittem, én már mindent láttam, de ez bőven felülmúlta az összes régit.

És hát ugye ezen nem tud változtatni, én sem magamon (nem is akarnék, nyilván).

Szal vége.

Bőgtem, aztán Elíznéni új, rehabilitáló tornákat mutogatott, aztán ennek örömére elrohantam életem első amerikaisztepp órájára, ami vicces.

És az első bonyolultabb sztepplépéskombináció után lehurrogott a tanár, hogy miért nem mondtam, hogy már tanultam szteppet. :D

Nem tanultam. :) Megmutattam neki a mi dobogós, lábodaütős néptáncainkat, bólintott, hogy látszik a rutin. Hihihi. Megyek legközelebb is.

Aztán vinnyogtam TCsV-nek a telefonba, úgyhogy megsajnált és az M7-ről visszafordult, nem ment el Siófokra kongresszusvacsorára, inkább elvitt táncházazni, hozott egy doboz Raffaelot, hogy feldobjon és felajánlotta, hogy használjam tovább bármeddig a kocsiját, a pénzemet meg fektessem be inkább. Hát ezt is megkönnyeztem, de visszautasítottam.

Sosem értem, miért szeretnek ennyire azok az emberek, akik szeretnek.

Aztán ma reggel úgyis elment a kongresszusra, hívott, hogy álljak velük a standon és ajánlgassam a dokiknak a termékeiket, lementem vele, de inkább egész nap sétáltam a napsütésben, az arcom lepirult, ültem a Balatonparton és megnéztem a Tojásfesztivál díszítőnénijeit, ettem sültkolbászt SP élő koncertjétől 50 méterre, de ez az incidens fel sem tűnt (próbáltam becsukni a hallójárataimat közben :D). Aztán osanoztunk, a skacok hívtak xfaktorozni, de most inkább sírok kicsinyt.

KáPé édes volt, meg vissza akarta cserélni a cuccainkat, de csak ezért nem maradtam itthon, meg nem is akarom látni, megkedveltem én is, na. És nem sok férfi mondja el őszintén, hogy szerinte mi a (szerintem is megoldhatatlan) gond, tisztelem ezért.

Ma három óra munka után elkértem magamat egész napos szabira (ismét hála főnöknek, Kolleginának, remekül tűrnek), úgyis jött egy ajánlat egy autóra, gyerekkori barátnőm férje toyotakereskedő, ő talált egy szép darabot. Megnéztük, beleszerettem.

KáPé elvette a kedvemet a kocsitól, de sztem nincs igaza, csak elrontotta az örömömet. Nem túl empatikus, nem fog ez sokáig működni.

Gratuláltam egy iskolai osztálytársamnak, hogy képviselő lett a kerületben, apu sokat dolgozott a kampányán, plakátokat kentek, ügyeletet tartottak a székházban. Azt írta, örül, hogy elmentem szavazni, ahová mindig elmegyek és tudja, hogy nem rá. :DD
Nemtommiért felajánlott nekem egy ingyen síoktatást, ha szükségem lenne rá. (Legutóbb egy helyen síeltünk.)

Csakhogy én nem megyek síelni, nincs kivel. Ba-val és a Csipetcsapattal jártam, de Ba-val egyre gorombább levelezés folyik, nem lesz itt már sielés. :(

Nem mellesleg Nagyon Tiltott sport az ideggyógyász szerint.

Tegnap este hangverseny, dögunalom Haydn alatt várandósoknak ajánlott hangversenytájékoztatót olvasgattam. De legalább a zenészek mosolyogtak, Mihály András alatt hogyismondjam, kevésbé.
Viszont újdonság, hogy már nem egy-egy negrót nyitogatnak csendesebb tételek alatt, hanem egész zacskóval csörögnek. Meg karkötőt csörgetnek. Már nem is zavart, nem érdekelt a második felvonás, csak azt lestem, mikor látszik a karmester kottájában a Fine felirat. :D

A szünetben az ajtó a férfimosdóra nyílt, alig volt olyan, aki kilépéskor még nem a sliccét igazgatta. Ugye mosnak kezet?

A ruhatárban a senior kikboksz-csapat harcolt a kabátjáért, néhány ifjabb elnéztünk a fejük fölött és összeröhögtünk kínunkban, annyian sodortak el minket.

És csak sikerült felhúzni a kis fekete cippzárját hátul, meg is nézett benne szomszédlány öccse, akivel összefutottam este, épp reggel leveleztünk, hogy régen találkoztunk...

Őőőő, olvasom Bakkáéknál, hogy Daniella meg akarja oldani a régi zöld érettségi matekkönyvet. Őőő, nem hiszem, hogy nekem menne. De van kedve valakinek csatlakozni?

(Vagy inkább aludjak?)

Nem. Nem akarok szabira menniiiiii!

Ma nem hallottam az ébresztőt, kilenckor ébredtem, hogy már az irodában kéne lennem. Taxiba vágódtam, berohantam 9.40-re, főnök, Kollegina megértő.

Évekkel ezelőtt a HR ránkpakolt egy feladatot, ami az övé volt, kapacitása is volt hozzá.

A főnökeink nem is tudnak róla, hogy lepasszolták nekünk, mint ahogy azt sem, hogy ezzel havonta százezer forintnyi anyagi felelősségünk van, elzárni meg nem tudjuk a cuccot.

És most eltűnt reggelre egy ötszámjegyű összegnyi belőle.

Ellopták.

És mindenki ránkhárítja a felelősséget, hisz mi voltunk a megőrzői, hiába nincs a munkaköri leírásban, nincs megfelelő infrastruktúra hozzá, de átvettük.

Igaz, mi sem gondoltuk, hogy ilyen iszonyat biztonsági beléptetés mellett (a vidéki vezetőink is akadozva jutnak be) bárki lopni fog.

Tehát fizethetünk Kolleginával.

Szpás.

Kimerültek az energiakészleteim. Két hét gyümölcs-, vitaminkúra, aszpirinhegyek, amikor csak tudok, alszom (kivéve ma éjjel, de azt meg bepótoltam hétvégén előre).

Tudom, hogy nem három nap táppénzre kellett volna menni és igaza van a főnökömnek, hogy menjek szabira, de egyrészt minek (max. tervem a kézimunkázás lenne, a többiekkel Párizs, vagy egy intenzív varrótanfolyam, meg egy személyi edző, aki rendberakná az alkatom, merthogy a tánc hasra nem hat, de ezek annyira nem izgatnak), másrészt meg akkor itt marad egy csomó munka.

Szal dolgozom rendületlenül, csak fáradtan.

Szombaton 12 óra alvás után 5 óra össztáncpróba, majd haza aludni 16 órát, majd KáPéval végre találka két hét után, sétálás, ikeázás, éttermezés, ezer éve sajnáltam az időt az ilyen "lötyögésre". Most rámfért.