Tobber életblogja

Asszem vannak xar napok. Tegnap végigszédelgett nap után leültem végigbőgős szakítósbeszélgetésre M-mel, ami azért fáj nagyon, mert tényleg szeretem, egy szeretnivaló ember. Csak kibírhatatlan.
Aztán Drpr-nek bőgtem végig, amit ő még legrosszabb pillanatomban sem látott a 3,5 év alatt, mert volt bennem tartás. Már nincs. Aztán táncon kiszorultunk az előtérbe a pocsék műkőre, ahol állandóan az áporodottszagú, izzadtkezű pasas keveredett mellém, ami alapból undorító, és még sűrűbben is veszünk levegőt, mert fáradunk, ugye. Mindegyik tánc után rohantam kezet mosni és elkotródni onnan, de megtalált. Majd taxit hívtam, a sofőr akkora bunkó volt, hogy kuvvanagy borravaló ellenére pofátlankodott, úgyhogy egy tisztes telefonnal elintéztem a citiytaxi felé, hogy többet ne jöjjön értem. Aztán még megsértettem Papírkutyákat és lemaradtam egy nagyon várt előadásról. Aztán anyámat hívtam sírva, aki meggyőzött arról, hogy a legjobban M tud megnyugtatni, úgyhogy őt is hívtam. Azonnal ugrott, nála töltöttem az éjszakát. Biztos szórakoztattam a kiborulásommal, immár, mint csak barát, ugye. Reggel tudtam, hogy nem lesz erőm bemenni a céghez, úgyhogy mivel főnökök sem voltak, kértem, hogy én se menjek be. Még betegen sem csináltam SOHA olyat, hogy reggel szólok, hogy nem mennék... M. pedig evidensnek vette, hogy szintén beszól, hogy nem megy dolgozni, velem volt egész nap. Én meg félálomban néztem magam elé, tényleg szerethet...
Személyes Apokalipszis közeleg.

Röhögős esték...

Főztünk tizenvalahányan, sokat ittunk, remek képek készültek, istenit ettünk! :)

Ja, felszabadító bilincs-kapcsolattól szabadulni. :)

(Egyébként M hívott közben, két perc alatt könnyesre bosszantott, le is ráztam azonnal.)

(Régi liezonkezdemény is épp ma hívott, hogy találkozhatnánk.)

(Srác is iszonyú édeset írt, hogy látogassam már meg pár napra még februárban.)

(El is írt, bár azt nem olvastam, annyira nem izgat most.)

(Szeretem a zárójeleket.)

Tegnap egyik főnökömet a bríf magánéleti kivonatommal szórakoztattam, ma arról, hogy lásztminit-utat akarok akárhová, de nincs kivel, de szerinte olyanra egyedül kell menni, a másik főnököt sikerült megnevettetni két év után. :)

Aztán szmogriadóban kellett két órát korizni, két embert megtanítani rá (jaj, mennyit röhögtünk!), majd átrohanás táncházba, ahol még 3,5 órát ugráltam. :) A hétvégén felszedett fél kiló le is ment.

Sok az energiám, ha nincsen allergiám!

Aztán exliezonZé hazavitt, és a kocsiban kitalálta, hogy egy bizonyos nehéz táncot tanítsak meg neki. Jó, de kocsiban hogyan?
Úgyhogy kipattantunk az autóból, és éjfélkor a csendes kis utcám közepén az úttesten hosszában elkezdtünk ugrálni-rohangálni. Egy negyed óra alatt meg is tanulta, ha addig valaki kilesett az ablakon, megdöbbenhetett, két dzsekis őrült bolgár körtáncot rop a kertvárosban. :))) A szomszéd írszetter lelkesen bámult minket, orrát kidugva a kerítésen, farkát végig csóválta, látta, hogy játszunk, ő is akart? :)))

M hivogat, evidensnek veszi, hogy a "hagyjuk már egymás fikázását" kérésem egy smspárbaj után azt jelenti, hogy szent a béke és azt akarta, hogy aludjak nála, meg vele menjek egy februári bulira. Szerintem meg beszélnünk kéne, nem programot tervezni, amit egyébként ha együtt  vagyunk, nem tesz. :S