Tobber életblogja

Közben azért van életem.

Meglepően sokat főzök-sütök, mióta air fryerem van.

Kócossal a szokásos, tegnap mondjuk fél nyolckor aludt be, de addig kedves volt (én hajnali egy körül szoktam elaludni, addig kellett csendben maradnom, pedig a csütörtök a takarítónapom).

A macska übercuki és elképesztő dumagép, ez mondjuk hajnali ötkor nem akkora móka. Hangos nagyon. De amúgy vicces, ahogyan ezer hangszínt próbálgat, sikongat, vonyít meg tibeti torokénekel.

Jártunk ismét remek színházban és Hajduk még mindig szexi, jártunk mesterséges intelligencia előadáson, mert nagyon rajta vagyunk, jövő hétem kezdődik az online spanyoltanfolyam, hogy a maradék mozsák frissüljenek a memóriámban, beiratkoztam intim torna online gyakorló órákra, mert az ösztönöz.

Igénybe veszek mindent az egészségbiztosítómnál, ma reggel leégették a fibrómáimat (negyvenet, aú!), lesz csontsűrűségvizsgálatom és belgyógyász-vérkép-ekg-m.

Viszem aput a telekre és a temetőbe és két ismerőséhez is beugrunk holnap, hosszú nap lesz, aggódom, bírni fogja-e (én vezetek, nyilván, de akkor is).

Van még három színházjegyem idénre, egy jövőre, megyünk a csajokkal az idei harmadik vidéki elvonulásunkra, még két workshopra jelentkeztem, egy társas is szerveződik a cimbikkel.

Megtoljuk bent az év végét egy állófogadás szervezésével és egy 100+ fős rendezvénnyel, részt veszek egy fél napos céges fórumon, év végi zárás pánik, ezer feladat, aztán hat hét múlva két hét szabi. Semmi terv nincsen az ünnepekre, beteg nagynénik félnek a cseppfertőzésektől télen, gyerekek elutazgatnak, talán egy évzáró maratoni táncra idén is elmegyek (tavaly egész éjjel mindkét lábam végig görcsölt utána, kafa hajnalban félálomban a nappaliban körözni, hátha kiáll, DE az állóképességem még jó), szilveszter Kócossal, végre kis nyugalom…

TLDR nem érdemes jónak lenni.

Feláll a szőr a hátamon a családomtól.

Az volt a közmegegyezés, hogy a három, 80 körüli lánytestvére retteg a fenyegetőző nagybácsitól, ezért mindenki utasítsa vissza Nagyika hagyatékát, legyen nagybácsié, mert különben magunkra vonjuk az idegbetegségét. Szokott fegyverrel is, meg hogy busz alá lök mindannyiunkat. Remek taktika, ajánlom mindenkinek, beválik.

Nos, visszautasította a három lány, én is nagy morogva, mint Anyu leszármazója, megvolt a hagyatéki tárgyalás, nyilván egy köszönöm nem jött a nagybácsitól, hogy lesz hol élnie, lemondtunk fejenként 15-20 millióról, amennyi pénzt én már soha nem fogok megtakarítani.

Majd a még nem nyilatkozó unokatesóim utólag(!) bejelentették, hogy ők nem írnak alá semmit, harcbaszállnak, kikérik a részüket, ergo közös tulajdon megszüntetése, per, árverezés, hajléktalan lesz nagybácsi és három alkoholista lánya, begorombulnak megint, ilyenkor mindenkit üldözni kezdenek válogatás nélkül.

Baszki, ha szólnak a tárgyalás előtt, én sem mondok le, vagy a nagynénéim sem!!!

Hát, így nem lesz béke, retteghet újra mindenki. Nomeg örökség sem.

---

Nagynéném az elhunyt férje váratlanul előkerült végrendeletéről nem kap infókat sehonnan, totál kivan. És esélyes, hogy az az unokahug az ő egyszeri örökhagyásába is belekavar majd hamis(?) végrendelettel. Elképesztő gerinctelen emberek vannak.

Most olyan, mintha anyagias lennék, pedig a családi örökségünkről írok, és le is mondok róla, ha az békét szülne. De nem, a háború így is folytatódik, én meg oltári nagy balek vagyok.

Az életem.

Hányok a szent család példabeszédektől. És továbbra is áldom az eget, hogy nincsen férjem, testvérem és gyerekem. És majd lentről vagy fentről fogok röhögni az én örökségemen marakodókon.