Tobber életblogja

(Nem, nem én vagyok a passzív, duzzogó kiskirálylány, aki nulla szervezéssel beesik a bulikba és várja, hogy beülhessen a készbe. Mondjuk az ilyen embert nem is értem, kinek képzeli magát?

A lánybúcsút hárman szervezzük, én gyűjtöm a pénzt, veszem az ajándékot, gyűjtöttem a fiúktól a vicceseket, összeraktam a játékot, szereztem vicces papírt. Én gyűjtöm a nászajándékra a pénzt, mert együtt adjuk, én készítek dekort, amibe beletesszük (és én is fizetem), a lapot, hitelezek, stb. TCsV huszonsokemberes meglepetésére szintén hárman tettünk össze mindent, intéztem a dekort (saját pénzből), vettem az összedobott pénzből és annál jóóóval többől a kajaalapanyagokat, kentük a szenyákat és pörgettük a dátumot, én pörgettem fel egy kertipartiszervezést, jófejségből hetente intézek a kollégáknak egy programot hellyel, parkolóval, szolgáltatóval intézve, szervezem kolléga apukájának temetésére a koszorút.

És szeretek szervezni. Szóval nem. Nem vagyok egy passzív és negatív pin@, jó?)

Ma megkaptam az új csapatom két tagjától, hogy mennyire vidám velem egyeztetni, feladatozni, mert jókedvű vagyok és nem szívom le más energiáit, sőt. Pedig igazán mélyponton érzem magamat, de ezt megtartom ide.

Tegnap már nagyon bőgtem, iszonyatosan kimerültem, és lassan rámborulnak a munkafeladatok és megfulladok alattuk, pedighát ugye nekem semmi dolgom…

Tegnap meghalt keresztapám.

Nézegetem az életműdíja után készült videóinterjút vele.

Hétvégén egy kolléganőm apukája.

Emlékezést szerveznek nemrég elhunyt zenésznek.

Apám állapota még mindig rossz, az orvosokat átveri, majd továbbra sem tud elmenni az utcasarokig sem, bottal. Anyu tartja meg, néha elájul.

A magyarok szellemi állapota megdöbbentő, pedig nyilvánvalóan jót akarnak.

Közelít az államcsőd.

Munka iszonyatsok, van olyan havi feladatom, amit eddig egy tizenéve rutinos ember végzett, neki három teljes napot vett el, szerinte nekem minimum hat teljes nap egy hónapban. Mellette a saját munkám és a többi új, folyamatosan cunamiként zúduló feladat.

A figyelőszoftver szerint februárban és márciusban is két teljes napot túlóráztam (ingyen).

Őszintén nem tudom, hogy az igazgatóm ennyire bízik bennem, vagy ki akar csinálni.

Kedden konkrétan pisilni és reggelizni háromnegyed háromkor tudtam (6:30-kor keltem), ami egy IR-esnek hipoközeli élmény. Kollégám mentett meg egy mannerral.

Tegnap sokat hezitáltam, mi az illendő, de egészen biztosan tudom, hogy keresztapám nem bánja, ha néz fentről: elmentem táncolni. Aminek a 80%-át Tével lelkiztük végig. Az ő drága anyukája tavaly halt meg, imádtuk. Minden korombélivel fő téma mostanában a 70-80 körüli szüleink állapota.

Félek, hogy a jelenleg is covidos közeli rokonok megfertőzik a szüleimet a temetésen.

Ennyit már képtelen vagyok pozitív visszatöltéssel kompenzálni, pedig holnap választási eredmény iszogatunk a lányokkal, vasárnap lánybúcsú (killmekillmekillme!), készítünk dekorációt kolleginákkal, aztán lesz nagy „nemépítünklede” míting, tréning online és az elmaradt offline, esküvő vidéken, mi ottmaradunk másnap programozni, lesz kertiparti, új cicaháló a teraszon, ajánlottak nőgyógyászt, épp volt olyan időpontja, amikor nem mensizek, aztán négy éves évforduló Kócossal, irány Párizs, aztán szülinapom, macska szülinapja meg apámé, aztán itt a nyár, amire két vidéki alkotó szeánszot szervezünk sokan.

Őrlődöm.