HTML

Tobber életblogja

Friss topikok

Címkék

Szabadságon, itthon

2018.09.02. 18:24 :: Tobber

Bő két hét szabadság.

Semmittevés.

Főleg bkv, főtt kaja és fehérnemű nélkül. Légkondi be, redőny le, utálom a nyarat.

Jön az ősz, a nyugalom, ma senki nem nyírt füvet.

Próbáltam nem szorongani. De az nem elhatározás kérdése. Mivel a nyaki valamit naaagyon halovány kutatások alapján talán okozhatja a hangulatstabilizátor, és a két dokim ellentéteset állít, az egyik letiltott róla, hát leépítettem. A bipoláris zavar úgysem közveszélyes, a depresszió meg lehet a nyaki valamitől is. Meg az állandó izomfájás, -görcs. Azt értékelném, ha múlna.

Elintéztem a kötelező dokikat.

Végül visszatértem a saját fogorvosomhoz, mert egyrészt nincs annyi bajom, hogy két évnyi prémiumomat ráköltsem fokozatosan a világ legszimpibb dokijánál, másrészt az ő heppje minden fogat megtartani, de nagyon, sportot űz belőle.

Nyaki kontrasztos MR (miután a CT-ről kiküldtek, hogy az kevés lenne), nem jó hírekkel, mert nagy és nem a pajzsmirigyen van. Biopszia két hét múlva.

Takarítottam sokat. Olvastam. Sorozatoztam.

Voltam színházban, ezt a darabot a meleg cimbikkel is meg akartam nézni. Ahogyan vártam, fergeteges. És aktuális. És velük akartam összenevetni, ahogyan egymásra ismertünk.

Meg söröztünk.

Meg átjöttek hozzám öt órát társasozni, cicát nézni, Gét ünnepelni.

Szervezzük az őszi nagyobb programokat.

Bizniszeltem Szomival.

Próbálok cicázni. Ő egy Maugli, én egy érzelmi analfabéta, jól elvagyunk egy méterről békésen szemlélve egymást.

Ikeáztam, kellett egy polcelem a kanapé mögé, mert a macs néha 2 percre is odaül és hátraájult.

Vásárolgattunk, csavarogtunk.

Sokat szexeltem. Átváltottam a kedves egyetemistákra, a kismacsókat leépítettem.

De akkoris Hokis a kedvencem, ahogy sétálok hazafelé és már látom várakozni a ház előtt... Hát ő A Férfi. Fogy a whiskym.

Munka is be-becsúszott, bent hatalmas átszervezések folynak. Mire visszamegyek, a vezetők egy része nincs a helyén.

Szeretnék maradni, sok a magánorvosi számlám.

Kollegina már sír bent, pedig a sírós én vagyok.

Tanulom a mentalitásváltást.

Régen azt tartottam helyesnek, ha konfliktuskerülök, mindent benyelek. Aztán tíz éve azt, hogy asszertíve kiállok magamért, beleállok a helyzetekbe, nem térek ki. Ebben jó is vagyok. Csakhogy vééégtelen energiát, ráfigyelést szív le.

Úgyhogy most gyakorlom, hogy véleményt sem alkotok és leszarom. Másképp nem élhető túl a nagymulti élet, fele kollégám nyugtatón és/vagy terápián él. Sajna a második a ritkább.

Hezitálok a spanyolon, de heti 2 este munka után, este nyolckor sötétben/hidegben hazacipekedni a könyveket, majd hatkor kelni, meg még 2 este tanulni... Hááát, nem sok lelkierőm van most. Motiváció sincs, ezt a szintet kéne profin hoznom inkább.

Kondizni sincs. Diétás főzni sem.

A műtétet sem tudom, hogyan zavarna be, az legyen az első.

Télen írtam a kis krétatáblámra egy listát a rövidtávú célokról. Kipipáltam, írtam újat télig.

A cica remekül van, voltunk ismétlő oltáson. Oké, bepisilt a pániktól, amiért borzasztóan sajnáltam. Nem első alkalom, de egy évig nem megyünk.

A lakásom nagyjából egy légtér, a fürdő, háló leválasztott csak. A bejárat felé is szökhet a cica, de ha a tetőteraszon kiugrik a hatalmas tetőzetünkre, többet nem találom. Így arrafelé szeretném zsilipelni. Ha ki is jut egy szintet, nem tűnhet el.

Kértem árajánlatot egy macskabiztos nagy kifutóra, van épp elég hely rá. Ő rohangálhatna a hálón belül, én meg végre szellőztethetnék és nem kéne aggódnom, hogy baja lehet, ha egy madár után vetődne, amivel tele a kertváros. Nem az a szobacica alkat, meglát egy bogarat, pillanatok alatt a szekrény tetején terem, nagy sprinter, ha akarnám, sem tudnám elkapni.

A hangulatos budapesti kóborlásainkat Bével majd mesélem gép elől. Belelendültünk és növekszik a lista...

 

komment

Hm

2018.08.27. 13:48 :: Tobber

Mindenki tegyen a nehezen megállapítható nemű gyerekére, állatára kék/rózsaszín masnit, ruhát, megkülönböztetést.

Oké, hogy a nevéből, viselkedéséből nem derül ki, meg elég vagány a cicám, de most az orvosa is kandúrnak nézte.

Mint kb. mindenki.

Pedig olyan kicsi!

Van egy lazacszín nyakörve, csak leveszi magáról a minifejű.

Ma (még szabin vagyok) megkapta az emlékeztető oltást, fültisztítást, aztán szétpánikolta az utat, és mivel Anyuék előtt jöttem el, eldobtam az utcám végéig. Anyut. A macskát csak otthon dobáljuk.

Apám ugye néha kifejti, hogy őrült vagyok, meg baromság volt (=ki fogja etetni, ha elutazom. Nagyjából 20 rajongója van, megoldom), de egy fotó nem érdekelte, most kijött végre megnézni. Megállapította, hogy ronda. De kedvesen, mosolyogva. Sztem kezdi elfogadni, egyébként meg szép arcú cirmos, na mindegy.

 

komment

süti beállítások módosítása