Judós3-t eddig nem terheltem a munka gondokkal. Pénteken nagyon nyúzott, mi a bajom, elmondtam.
Őt azért kaphattam az életembe, hogy rávilágítson, mennyivel lazábban is lehet élni. Felvázolta, hogy bármelyik kimenetellel jól járok, minek aggódom.
Jogos.
Elmentünk bevásárolni a kerti partira, átugrottunk a szüleimhez, mert apámnak eszébe jutottam, jééé, van egy gyerekem. Aki be tudja állítani a Kossuth(!) rádiót a kocsiban, mert akksit cseréltek.
Nyilván nem az érdekli, hogy vagyok.
Szombaton összekaptam magamat, délután kimentünk a hoki gálára. Azóta hallgatom, hogy Judós3 mennyire fantasztikusan érezte magát!
A szapporói "öregek" (velemkorúak!) édesek voltak, a közönség harcoljatok, nyugdíjasok és öregember nem vénember rigmusokkal szurkolt. :D Az aktív hokisok meccsén pedig a lengyelekkel mérkőztünk meg, ahol a lengyel szurkoló szektor is szurkolt a magyaroknak, mi is nekik, dwa bratanki.
Bé felfedezte, hogy a lelátón táncoló pompomlányok táncát utánozza pár gyerek a családi szektorban. Kezükön pattogatott kukoricás dobozokkal riszálták magukat, egyre többen lettek, végül a lépcsőn dupla sorokban vagy húsz kölyök majomkodott profin leutánozva a miniszoknyás kiscsajokat, kis trollok! :D
Judós3 nagyon venni akart nekem valamit, ő a hokis bábra gondolt, de tudta, hogy ezer éve szeretnék egy szurkolói mezt, amiről mindig lebeszélem magamat. Megvette nekem, imádom!
Kicsit morogtam, hogy nem lehet töményet kapni, azért mégiscsak pár szimpla barátságos meccsről van szó, leszakadt a hasam, úgy fájt, el is felejtettem enni reggel óta. Vettem egy fantát, kiöntötték persze a pohárba, nem figyeltem: diétásat adtak, úgyhogy egyre lejjebb zuhant a vércukrom, egy snickers mentett meg. Nem beszélve róla, hogy egy napig fájt a hasam az édesítőszertől. Mekkora bunkóság már nem azt adni, amit az ember kér? :O
Vasárnap reggel nyolckor felkeltünk, hogy elkészítsük az egybefasírtokat, salátákat. Hát még soha ilyen finoman nem készítettük el, a kolbásszal töltött különösen finom lett, kenyérdarabkákkal tunkoltuk fel a tepsiből a szaftot.
Aztán elmentünk a kulcsért és egy autóporszívózásért cserébe bevállaltam, hogy az ötven kilós, hosszú vörös szőrű kutyáját is elhozzuk egy napra a szüleitől. Hatalmas szerelem az övék! A kutya meg egy cuki is köcsög. Amint lassabban mentem (forgalmi helyzet), előredugta a fejét előre és vinnyogni kezdett, minek tötyörészek! Körbekérdeztem a cimboráimat, zavarja-e bármelyiket, főleg a gyerekeket, ha hozunk egy nagy kutyát, de mind örültek. A kutya is, boldogan kunyerált vakargatást, simogatást, kaját, rohangált Judós3-ék telkén a nagy kertben, ugatta a lovasokat, hagyta magát vezetni az ötéves által, a másfél éves konkrétan orron nyalta egy óvatlan pillanatban. Még azt is élvezte! Hazafelé már végig a két ülés között figyelt, hagyta magát vakarászni, szegény Judós3 hiába ült hátra vele.
Szinte mindenki ráért végre, hatalmasat beszélgettünk, sétáltunk egyet az őszi napsütésben, társasoztunk, begyakoroltattuk O párjával az esküvői táncukat.
Most, hogy kitakarítottuk a házat, szombaton újra bulit tartunk, az ő haverjainak.
