Elkezdek óvatosabban írni esetleges kalandozásaimról, mégis együtt lakunk, nem tudom, rátalál-e a blogomra. Bár ennyire offline fiút még sosem láttam.
A napi 2-3 megkeresés régi szeretőktől, régi tindermatchektől most is megvan (ezekről ő is tud), egy része azonnal elkotródik, ha megírom, hogy együtt élek valakivel. Egy része próbálkozik, menjek hozzá, találkozzunk valami dugihelyen. (Naívaknak infóul: léteznek 2-3 órára párezer forintért kivehető lakások, hotelszobák, tele velük Pest.)
Sosem látottakkal nem is foglalkozom, egy van, aki nem hagyja nyugodni a fantáziámat, gyönyörű és édes. De nem. Viszont Műegyetemista nagyon akar, és Rosszfiú felajánlotta a vasárnap délelőttöt, amikor egyedül is voltam. Hely, időpont, javaslat mind megfelelt. Elbizonytalanodtam. Nagyon. Nagyon. Hősnek érzem magamat, hogy végül nemet mondtam...
Judós3 tudja, hogy vannak kísértések. Neki is vannak, minden alkalommal, amikor elmegy a haverjaival bulizni. Ő részegen nehezen áll ellen, bár most fogadkozik, hogy tiszta lapot kezdett, mióta együtt lakunk.
Azon gondolkoztam, hogy a pasik nem azért győzködnek a hűségükről, mert az igaz, ebben biztos vagyok. De valszeg nem is azért, hogy azt higgyük, hogy hűségesek. Hanem hogy mi ne csaljuk meg őket.
Az érvágás az önbizalmuknak.
Hétvégén nem sokat voltunk együtt. Pénteken az anyjához ment dumálni. Elmentem érte, pizzéria, keksz. Szombat hajnalban lelépett a családos/barátos biciklitúrára. Óránként hívott, fotókat küldött, sztorizgatott rólam, és egy kivétellel mindenki vállon veregette, okos, hogy idősebb nővel kezd. Majd kérte, hogy menjek el érte és menjünk sétálni a Rómaira. Alig voltak, kiültünk nyugágyakba, a lábunkat szinte simogatták a Duna hullámai, finomat ettünk és kézenfogva dumáltunk órákig a naplementében, a kivilágított Megyeri hídat csodálva, jaj, de gyönyörű! Megnyugtató volt. Vele is úgy bánik az apja, mint anno az enyém velem, próbáltam felnyitni a szemét: az apja nem fog változni, neki kell megvédenie a lelki békéjét, hogy ezt nem veszi magára, ne legyenek illúziói. Távolodjon el, és ha így is sikerül szúrnia, ne is reagálja le. Ő a bölcsebb.
Jaj, ha valaki 22 évesen nekem is elmondta volna ezeket! De én csak azt hallottam, hogy tiszteletlen vagyok és rossz gyerek és mivel mindig ezt kaptam, nem tudtam, hogy nincs alapja. Akármit tettem, akármennyire próbálkoztam apám akarata szerint viselkedni, nem volt elég jó. (A világ legjobb gyereke voltam.)
Hazafelé ismét lemostam a kocsit, hasmenés tarol a környék madarai közt, egy 60x25 cm-es foltot rakott az ajtómra egy. A lemosatás után fél nappal. Judós3 azt mondta, még autókázni is szeret velem.
Tegnap családi szülinapozáson volt, óránként bejelentkezett, érte mentem, kicsit kutyáztam, aztán beugrottunk Anyuhoz sütizni, kávézni. Ezek olyan cukik együtt! És képzeld, Tobber megismerkedett a vad kutyánkkal. És egy perc múlva már bújt a kutya hozzá, ugye? :D
Mi Judós3 anyjával küldözgetünk vicces cseteket, ír, ha a gyereke otthagyta a mobilját, "a farkincáját is csak azért nem hagyja el, mert oda van varrva!". :D Meg küldtem neki fotót a fiáról, és kibeszéltük, hogy mennyire cuki már. :D
Épp azt számoltuk Anyuval, hogy amikor összejöttem Drissel, Anyuék szomszédjával, ő is épp 22 volt. :O Valami nem változik.
Annyit mondja, hogy szeret, mint szerintem eddig soha senki. Ölelget, felkap és cipel, kiszolgál, lesi a vágyaimat, bújik, simogat nonstop. Pont annyira, ami még nem idegesítő. Minden döntése, lépése előtt velem egyeztet, issza a szavaimat.
Meghát szép. És jó az ágyban.
Amikor összeírtam a pro/kontrákat, pont ugyanígy láttam a kétségeket.
És ugyanígy megírtam két hónapja Műegyetemistának, hogy magamban, a saját hűségemben sem bízom.
Elfogadom a helyzetet, úgysem változna. De ez a sok kísértés mindkettőnknél... Na ez nehéz.
innen: https://agentika.com/ru/encyclopedia/23645eba-d4f7-4914-9e95-24fd05f3a7e8/places/root/55ffc627-1819-4da2-968e-a13c8513ba5e?version=gpu-0
