Pénteken kávéztam két kolléganővel. Az egyiket most helyezték két pozícióval lejjebb, bár tök szorgalmas kollegina. Ő már alá is írja lassan a felmondását, elege van. A másik a gyerekek miatt nem mer mozdulni.
Ma már reggel kb. tíz email várt a főnökömtől, egyikben sem a feltett kérdéseimre volt válasz. Ám volt egy, amibe beletett, másokat kérdez, hogy vajon én hol rontom el az egyik műveletet. Namost azt egyféleképp lehet megcsinálni, és kb. ezerszer megcsináltam az évek alatt, nem én rontom el, régóta fennálló IT problémája van, ő is tudja. Kb. mintha egy karambol után a benzinkutassal balhéznék, hogy milyen benzint tett a kocsiba, hogy bekövetkezett. Érthető, mennyire közöm nincs a problémához? Erre s.gg IT-s csak annyit ír vissza, hogy ennek sok oka lehet. De meg nem védene, hogy én nem lehetek az oka.
Kötözködött, ami eddig jó volt, most nem, tegyem át, amit ő kért oda, igazi, igazi kekeckedés ment egész nap.
Bőgtem, és úgy ment a hasam, hogy semmi nem maradt bennem. Reggel már öklendeztem indulás előtt.
Átjött egy kolléganőm egy másik osztályról egy munkával, leült, és kiborult, hogy ő évek óta állandóan bőg itt bent, már pszichiáterhez jár, meg antidepresszánst szed, annyira nem bírja.
Na jó, ez irtó durva. Sokadik kollégám. Mondjuk ebben a stádiumban nem értem, minek van itt!
Nem unom megosztani Isolde ide vonatkozó posztját.
http://isolde.blog.hu/2015/06/02/a_pszichiatriai_gyogyszerekrol *
Én (még) nem szedek gyógyszert, néha 1-1 nyugtatót, amikor már nagyon remegek.
De nem akarok itt maradni, mert nem fog javulni a helyzet, ha ezt a hangnemet tűrik bent. Főleg a normális kollégák miatt maradtam eddig is.
Anno kijelentettem, hogy ezt a nagymulti idegbeteg pörgést és nagy mennyiségű idegbeteg munkatársat negyven évesen már nem fogom bírni. Tíz éve vagyok itt, ideje lesz váltani fél éven belül.
Ja, már mondtam.
---
Utálom a pozitív diszkriminációt. Mert visszaélnek vele. Cégünk támogat rossz sorsú egyetemistákat, hétszámjegyű összeggel. Az egyikről ma kiderült, hazudik, meglopja a céget. Más, szorgalmasan tanulónak meg nem jár, mert nem szegénysorsú, "csak" nem engedheti meg, hogy ne dolgozzon.
Sosem felejtem, az ország egyik legerősebb gimijében az erdélyi menekült osztálytársaink automatikusan kapták a jó jegyeket, míg mi véreset izzadtunk 1-1 dolgozat előtt. Ugyanazt a könyvet kellett volna tanulják, nekünk is új volt az anyag, de ők ugye szegény menekültek. He?
---
A nyaralásszervezés nem megy flottul. A három fiú nagyon-nagyon olcsó utat akar az idei két nagy, igazi luxusútjuk mellé (szerintem, te olvasó, még sosem jártál ezeken a helyeken a világban!), nekem viszont az egyetlen nyaralásom lenne idén. Igaz, az egy olyan helyen, ahová dolgozni is kimennék.
És nem akarok csórózni, meg rosszabb minőségű helyen lakni, mint a lakásom, nekem az nem kikapcsolódás. Tengeri levegőre és kényelmes hotelra vágyom a strand mellett kiszolgálással, teraszon kávézással, igazi dögléssel és olvasással, max. három nap városnézéssel, mert az idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot, nem akarok új ingereket, beteges mennyiségű ér így is minden nap.
* "...További személyes véleményem egyébként, hogy nehéz időszakok esetén az emberek hajlamosak a könnyű utat választani, azaz nem megnézni a problémát és változtatni, hanem inkább valami látszatmegoldást választani. Az ezoterikus tanok közül például nagyon sok ilyen: a boldogtalan házasságban, mondjuk szóbeli bántalmazó férj mellett élő asszony megveszi a feng shui-könyvet, piros függönyt rak a szerelem-sarokra, ingázik a vízerek felett, mantrázik, csakrát tisztít, vagy mittudomén, ma épp mi a divat, le vagyok maradva asszem. Az ilyen diéták? Akkor mondjuk paleózik. Lehet, hogy némelyiktől kicsit jobban érzi magát, de egyiktől sem fog rendbejönni a házassága, mert annak nehézségeit nem a csí blokkja okozta és nem is a táplálékkal bevitt glutén. Az elvet illetően nagyon kevéssé különbözik ettől az, ha inkább a pszichiátriai gondozóba megy és Xanaxot írat fel, vagy akár antidepresszánst: mindegyik arra jó, hogy esetleg könnyebben el bírja viselni a rossz helyzetet, de meg nem oldja a helyzetet egyik sem. A férje ugyanúgy kritizálja és lekicsinyli minden nap és ettől ugyanúgy szarul fogja érezni magát.
A depresszió és a szorongás egyik leghatásosabb ellenszere a mozgás, vagyis a sport. Ezt az elmúlt évtizedekben számtalan tanulmány kimutatta, de sajátélményről is be tudok számolni. Tudjátok, hány szorongóval és depresszióssal találkoztam életemben? Nem tudom. És abból hánynak mondtam el ugyanezt? Mindnek. És abból hány volt hajlandó legalább megpróbálni lemenni a házuk aljában lévő edzőterembe / jógastúdióba vagy futni a parkba, vagy az isten szerelmére, legalább sétálni? Most így kettőt tudok felidézni konkrétan (és nagyon büszke vagyok rájuk). Visszatérve az idézett cikkre: oké, igen, szerintem is túl sok gyógyszert írunk, de mi az alternatíva? Nincs mindenkinek pénze / ideje pszichoterápiára járni és egy csomó ember ráadásul az ezotéria világába sorolja azt is. Nem tudunk minden bolyongó, demens idős mellé két gondozónőt és egy aranyos terápiás kutyát tenni, akik művészet- és mozgásterápiával kötik le, hogy kevesebb gyógyszer is elég legyen. Nem fognak elmenni a szorongók és a depressziósok futni, és nem fognak elválni és elköltözni a rossz házasságban élő nők. Inkább gyógyszert kérnek. Mélységes tiszteletem a kivételeknek."
A többit lásd a link alatt.
