Rekordszámú ebédmeghívásom van a hétre, nem tudok olyan pokróc lenni, hogy nyugim legyen.
Jó, akkor nem vagyok pokróc, túl kedves vagyok mindenkihez, csak a saját mércém szerint durva vagyok mostanában, mert a véremet szívják.
Demonstrálom, milyen értelmes emberekkel vagyok körülvéve a munkahelyemen: ma a gyerekkorról beszélgetünk, mondom, hogy nem sokra mentem azzal, hogy már kiskoromban tudtam mindent a román építészetről. Válasz: jól jöhet az még, hátha román férjed lesz.
Facepalm.
Egy kolleginánk a harmadik világ legmélyére akar menni hónapokra önkéntesnek. Sosem járt még európai szegény országban sem, de kijelentette, az ő hivatástudata majd minden nehézségen átsegíti. Várom az élménybeszámolót.
(És nem oltatja be magát semmi ellen, mert az véleménye szerint károsabb, mintha ott összeszed valamit. Művésznő csak influenzában tud gondolkodni, ott esélyesebb pár halálos betegség. Hajrá.)
Fülbevalóvisszatartós rosszabbul tematikázik (hehe, nézem!), mint gondolná, pont csütörtökön nem jelentkezett be, amikor már épp hajlottam volna egy közös programra. Azóta minden nap ír, de nem érek rá.
Cserébe aznap hotline ment Őszhalántékkal, ő is nézi a bikinis reality harmadik szériáját (mindenki azt kérdi, hogyan nézem, ha sosem vagyok otthon: tényleg van olyan háztartás, ahol nem lehet felvenni a műsorokat és később, én pl. éjjel, főzés, vagy vasalás közben visszanézni?). Az első kettőt is végig kibeszéltük. Átjönne velem nézni. Hát, ennyi időm még rá sincsen.
Kimaxoltam a hétvégén az Élményeket Kell Szerezni Depresszió Ellen programsorozatot, jön a köcsög tavasz és a rosszkedvem, volt hangverseny hajsütésproblémamegoldásokkal, öt órásra elhúzódott tanfolyam irtó cuki eredménnyel, múzeum a bandával, iszogatás ugyanazokkal, másnap tánc dettó. Pláza és szoli és bevásárlások*, pakolás, vasalás, kifárasztott a hétvége, meg az egyre erősödő húzó-csavaró görcsök a lebénult bokámban-vádlimban.
*Tchibo bolt, törzsvásárló, kávé nagyfogyasztó vagyok, tudom, ciki az ő kapszulásukat inni, de szeretem. Besétálok, előre köszönök (de utálom, hogy üres bolt, unatkozó három eladó és én köszönök előre), nézegetem a tavaszi, vidám új kiegészítőket, ahogy megyek hátra a kávékért, gondoltam, meglepem magamat egy kis aprósággal.
Csak szerintem tahó az a kérdés, amivel az egyik eladó odajött, hogy „Keres valamit, hölgyem?”?
Köpni-nelni nem tudtam, mintha egy melegbárba tévedtem volna be, vagy nem is tudom. Semmi segíthetek, vagy szóljon, ha segítsünk, láthatóan nézelődtem, nem nyúltam semmihez, nem fogdostam semmit, nem álltam közel semmihez, nem volt nálam táska egyáltalán, hogy esetleg kontrollálnak, hogy lopnék, hát, nagyon szívenütött. Évente kb. 80 000 Ft-ot hagyok ott, de elgondolkoztam, hogy keresek más kapszulamárkát, ami megy a kávéfőzőjükbe, mert sokadszor is bunkók persze messze nem ez a legdurvább, és két ismerősöm is szidja ezeket az eladókat ott), és irtó lassú a pénztár. Ránéztem a mísz arcú eladóra, hogy „Ja, nem, kávéért jöttem”, gyorsan levettem a polcról a dobozokat és fizettem. Ha nekik nem fontos, hogy legyen plusz forgalom, el tudom költeni a pénzemet a Butlersban is bájos csecsebecsékre.
Nehezen viselem, amikor a magyar kereskedők egy munkanélküliekkel teli piacon képtelenek figyelni a kiválasztásnál. Egyre kevesebb az ilyen bolt, szerencsére, meg az én bárgyú mosoly-simulékony kedvességem nem provokálja őket, ezért sem értem, ha megesik. Az Ázsia Centerben hatványozottan érezhető, a magyar eladók 15 perccel zárás előtt már nem engednek be, az ázsiaiak zárás után is invitálnak.
A kedvencem tavaly az volt, amikor vettem egy szépséges, 40 000 Ft-os márkás órát egy kiskereskedő órásnál, aztán nem jöttem rá, hogy a dátum és egyéb mini mutatókat hogy lehet beállítani (nem a kis pöcökkel, több gomb nem volt rajta), ezért visszamentem egy hét múlva, hogy segítsenek, mire a tulaj(?) miközben beállította, tette egy célzást, hogy ők jófejek, mert a neten rendelt óráknál is segítenek, ha be kell állítani.
Napokig füstölögtem, hogy visszamegyek a blokkal és kifejtem, hogy ilyen értéknél talán ne célozgasson alaptalanul és bántón, aztán hagytam, mert úgysem érek el vele semmit.
Szolgáltatásban mindig meg is bántam, ha nem a drágábbat és minőségibbet választottam, lásd fodrász, taxitársaság, hangversenyzenekar, cserébe csak annyit várok el, hogy ügyfélként kezeljenek, ha én őket emberként.
