Utálom az érzelmi hullámvasutakat.
Az a legkevesebb, hogy egy kollegina véletlenül a volt gyógtornászomnál tolja most és rámüzent a nő, hogy írhatnék sms-t, mi van velem. Azt hitte, elhagytam. Végülis igen, megműtöttek, nem sikerült megmentenie tőle.
Iszonyat sok munkánk van, mind összetett, sok szálat kell mozgatni, és képtelenség tartani a határidőket, nagyjából 20-22, folyamatos munkát igénylő ügyet viszek épp a héten. És mindig és mindig és mindig itt van valaki aki hozzám beszél, vagy ügyet ad, vagy rajtam keres sosemlátottat, megakaszt a folyamatban, fel sem tudom írni, amit a telefonban mondtak, nemhogy végrehajtani, már kapom a következőtől a következő feladatot. Írok is egy kockás füzetbe mindent, azt is, ami átment a kezemen, mikor, kitől, kinek, ezt már nem bírnám észben tartani.
Dtől megkaptam, hogy mi a multihoz bemegyünk és kávézunk egész nap. Hát, erről szólnak a burn out könyvek, cikkek is, nyilván.
Már jóideje provokált és piszkált, úgyhogy kedden már nem volt lelkierőm a káosz után még a pasim fszságait is elviselni, vagy megvárni, amíg profin elnézést kér:
otthagytam.
Sajnálom, nekem minden találkozó kötözködéssel telt, órás késések, vééletlenül minden alkalommal elmaradt, hogy együtt menjünk valahová, vasárnap átugrott aludni(!) hozzám, majd kérte, hogy mondjam le a rég jelzett baráti találkozót, hogy ő tovább alhasson.
Türelmes vagyok és megbocsátó, de nekem már az elején is ilyen kapcsolat nem kell.
Ha elvárja a tiszteletet, engem is tiszteljen. Nagyon.
A keddi nap amúgy is érzelemdús volt, kismamánk elment gyesre, illetve a Kisfönőköm utolsó napja volt. Pakolászott, lezárta az ügyeket, mi kiléptettük, mindenki a vállát veregette, szép karrier, büszke lehet.
Elbúcsúztunk, azt mondta nekem, hiányozni fogunk, imádta, köszöni a sok támogatást, majd eldől, mit gondoltunk róla, hívjuk-e a következő céges-családos hétvégi bandázásunkra. Persze, hogy fogjuk.
Elment, pityeregtem, majd visszajött még valamiért, ő sem volt vidám.
Azóta is az ő ügyeit intézem, itt maradt az épületben, az utódom (én maradtam a régi cégemnél Nagyfőnökkel) még nem vette fel a ritmust szegény, úgyhogy pörgetem én.
Milliárd papírmunka, ami HR meló lenne, de mi végezzük.
Délben psilek először bent és kettőkor van időm a gépnél reggelizni. De ma pl hat(!) ember jött oda feladattal a két párizsis abonettem alatt. Be is szédültem tornán.
Kedden munka után D-vel rövidrezártam (sztem nem is bánta, nem való neki kapcsolat, túl sok) felhívtam Anyut. Ő a környéken, elmentünk, hatalmasat sétáltunk a csodás vénasszonyok nyarában, ránkesteledett, kiültünk a kapum mellé a kerítésre és ott dumáltunk tovább, mint a falubéli asszonyok.
Aztán hazadobtam kocsival, közben hívott T, akire képtelenség haragudni, feldobott egy perc alatt, hétvégi programot akar, ha már nem fért bele nekem a szeptemberbe, ugye. (Nem, nincs köztünk semmi.)
Őszhalánték úgyis lázadt, hogy leráztam, hát szerda reggel már randiztunk megint, rohantunk tovább dolgozni. Ő is terhelt a munkával, sőt, durván, mégsem hisztizik minden nap, mint D szokta volt. Munka ismét káosz, azt hittük, eggyel kevesebb lesz a feladat, de egyelőre épphogy több.
Anyu is elugrott a gytornászomhoz, hív kétségbeesve: ez komolyabb baj. Kéne orvost találni, mert nagyon fáj, nem mozog. Jesszus. :(
Munka után próbáltunk megoldást találni, telefonálgatni, véleményeket olvasni, aztán elrohantam táncra, éreztem, ha nem mozgok, sikítani fogok az idegességtől!
Már múlt héten sem volt ott emberekhez kedvem, akkor a szünetben haverkodókat lezártam, hogy antiszociális vagyok, bocs. Nem sértődtek meg, tök furák. Tegnap már pikírtkedtem a közeledésükre, hátha lekopnak, csak kedvenc húsz éves lánykánkhoz volt hangulatom. Az egyik céltáblám hangosan röhögött, hogy milyen viccesen vagyok szenya, a másik írt ma is, hogy izgalmas, hogy nem csak szép (he?) vagyok, de még fűszerezem a beszólásaimmal. Hát... ezt még gyakorolnom kellene.
Egyik elmesélte a válását (rám van írva, hogy meséljenek?), pénzéhes kis rohadék nője volt, nem bírom az ilyet. Meg nem értem az ilyen pasikat, akik nem veszik észre sosem. Mondjuk a pasi is megéri a pénzét!
De táncolni jó volt, utána még maradtunk versfeldolgozásokat elemezgetni. Éjfélkor hazaesve semmi kedvem nem volt becsülettel lenyújtani, így ma szívtam a tornán begörcsölt izmokkal.
Mára teljesedett a káosz, akárhány feladatot elkezdtünk, mindig jött másik, sürgősebb, van reggel kezdett levél, amit azóta sem küldtem el.
Anyut a traumatológiáról elküldték, novemberre van időpont, magánorvoshoz fog menni, odaadtam neki ötvenezret, talán elég és ez irtó szomorú.
Békát nagy nehezen végre fel tudtam hívni (nehogymár elszokjon otthon cégünk idegesítő embereitől!) pár percre, Anyut dokiügyben, apám négyszer hívott, legutóbb tegnap este beszéltem vele, akkor is célozva, hogy délelőtt 11-kor képtelenség felvennem, ha hív, hogy mizu vagy mit kell dec. 31-ig elintéznem. Benne vagyok négy köremailezésben, abból spinoffolt magánokban, lógok tucat emailre és facebook levélre.
Ma is kettőkor reggeli, a fenti, a bontatlan sajtom romlott volt, a pixába! Felrobbantam.
És akkor havernőnk írta, hogy kórházban, baj van a picivel, el kell vetetni. Felhívtam, már bőgtem, erre ő is. Pont a kismamánk szobájából telefonáltam, milyen szívfájdító! :( Kérte, hogy jövő héten foglaljuk le, nem akar egyedül lenni a gondolataival. Akartam okosat mondani, de még magyarul sem tudok erre mit mondani...
Munka után torna a főnöki szobában, álomszép kilátással.
Napok óta hmmm kiadom a bevitt kaját, éreztem, hogy nem lesz jó a gyomrom a színházban keményítő és olaj nélkül. Berohantam egy gyorsétterembe, elvitelre, igen, tuti visszajelzést adtam a kedves pénztárosfiúról, kiültem a Dunához megebédelni (-vacsorázni?) és hogy a szűrt napfényben figyeljem a gyülekező esőfelhőket a Vár fölött.
Letornázott sminkkel színház (egy kolléganő felhívott ma, mennyire irigy, hogy be tudunk jutni oda, hála Bének), ruhatárosfiú szórakoztatása, izgult is a végén, hogy összebunyózunk-e a darabon. Egy fenyegető porpisztoly irányult ránk, de nem sült el, ma is tanultunk egy új szót.
És megtudtuk, hogy vannak román hugenották, Stuart Mária egyik férje felrobbant, de nem a dühtől (na bumm!), Szúrjle Rittberger! Szórakoztató darab.
Taxiban mertem Anyut felhívni, hogy hogy van (nyugdíjas apám a kórházba sem vitte be a luxusautójával, Anyu úgy bkv-zott el, banyek!), apám ordít a háttérből, hogy vele sosem beszélek, nem veszem fel (dolgoztam, tornáztam és színházban voltam, lásd még fent, és előző nap fél órát(!) beszéltem vele telefonon, amíg vezettem, de ordított Anyu mögött magából kikelve hisztizve!), kurvára fáraszt.
Végre hajmosás, főzés késő este, írnám, hogy végetérhetne már ez a hét, de hétvégét is túltábláztam. Ja, vasárnap délelőtt D miatt felszabadult, akkor lesz időm: mosni, vasalni, takarítani, ágyat húzni, epilálni, hajat festeni, körmözni, pakolást felrakni, főzni, sütni, gyógytornázni. Nem lesz időm: két kézimunkát befejezni, és kettőt elkezdeni, átvarrni két ruhát, felszámolni a maradék kevés kupit a lakásban, venni két állólámpát, autót mosatni, nagybevásárolni, mosógépet kitakarítani, előre főzni egy-két napra, Kindle-özni, megnézni a felvett főzősműsorokat, lakberműsorokat, tbbt-t, csak úgy megkávézni a kanapén.
És aludni...?
