Tobber életblogja

2012 igazán változatos év volt!

És levonhatjuk a következtetést: semmi köze az év első napjának ahhoz, hogyan fog telni az összes többi.

Az év elkezdődött egy egyedül, már karanténban eltöltött szilveszterrel, hajlamos vagyok a légúti fertőzésekre, és akkor lemarad a műtét.

Január 2. vizsgálatok a kórházban, 3-án megműtöttek, szétfúrták két csontomat, közéfűzték a combomból kihúzott inat, odakalapálták, pár fém tartja.

Ébren voltam, durva érzés, ahogy teljes testet löki egy-egy vésés.

A csonthártyagyulladásokkal kb. fél évig küzdöttem, plusz az izület gyulladt, az izom sorvadt, a teljes lábszár fájóan zsibbadt augusztusig, nagyon fájt így egyben. Sajnos igazuk volt a rutinos műtötteknek, fél év csak erről szólt.

Életemben nem fájt semmi ennyire és ilyen hosszan és tartósan. Egy tompa ködben éltem a napokat, heteket és akkor még bénáztam is egy merevre feszített, felére sorvadt lábbal.

Egy hónapig adtam be magamnak a vérhigító injekciót, az első héten csak egy pálinka lazításával sikerült. Sokáig öltöztetni, füröszteni is kellett.

Hosszú lábadozást igértek, sajnos igazuk lett. Közel száz torna, rögzítő, két mankó, mégsem bírtam két hétnél tovább otthon, dolgozni akartam, emberek közé menni. Nem mellesleg Kollegina is célzott rá nap mint nap, hogy menjek már vissza. Mondom, két hét táppénz, plusz egy hét tavalyi szabim év eleji nyugiban.
Bejárni viszont csak autóval tudtam két hónapig dolgozni, tornázni, kórházba, ezért hoztak-vittek.
Megszerveztem a napi fuvart hónapokra, nem győzök hálás lenni minden egyes útért, amit bevállalt valaki!
Barátok, család, szerető, expasi, nem tudom kifejezni, mennyi hálát érzek irántuk!
A kollégák nagyon korrektek voltak, hozták-vitték a dolgaimat, főnökeim megcsinálták, amihez fel kellett volna álljak, naszóval még ma is kérdik mindegyik emeleten, hogy már jól vagyok-e.

A dokim egy csoda, szakmailag és emberileg is, és kedvelt is, mindig előrevett, elszórakoztatott. Egyik vizsgálaton nem tudott résztvenni, ezért beígért egy túró rudit, egy egész zacskóval hozott végül! :D

Átalakultak barátságok. Volt, akiben addig maximálisan megbíztam, egyszer sem vitt sehová, sőt, hetekig fel sem hívott, ha én hívtam, nem kérdezte, hogy vagyok. Magamtól meg nem mondtam. Kiesett a barátpixisből. Többektől hallottam, hogy milyen jó neked, csak otthon fekszel. Mozdulatlanul a fájdalomtól, aham. Ezer menzeszre cseréltem volna.
Volt akik hülyének kezeltek és bár az orvos/tornász engedte, nem hagyták hogy csináljam, mert mileszakkor.

Voltak, akik "csak haveri" szinten voltak. Ezidáig. Pé például hónapokig heti háromszor reggel 6:20-kor a ház előtt állt a belvárosból kijőve, hogy átvigyen gyógytornára. Sokan sütöttek-főztek, jöttek látogatni, ami egyrészt nagyon jólesett, másrészt annyira kikészített a fájdalom, hogy nehezen tudtam palástolni, ha már sok volt kicsit. Hisz annyira édesek, hogy jönnek, főznek (még apu is!!), ch-szegényen sütnek rám, kaptam tonna gyümölcsöt is a kedvesség mellé, gyereket is hoztak, külön vidámság.

Egy barátságot akkoriban vesztettem el. Tudom, hogy ő is szeretett, de nagyon sok gondja volt neki is. Türelmetlenek voltunk. Aztán összekaptunk.

Szar egy tizenéves, fontos barátságot elveszíteni, néha még most is nyitom a levelet, hogy leírjak neki valami vicceset, aztán kapcsolok. :(

Hiányzik.

A gyógytornán komoly társaság alakult, ugye korombéli sportolók harcolnak hasonló sérülésekkel, plusz a gyógytornászom egy tökös kiscsaj, így a tornacsarnok mindig a mi nevetésünktől visszahangzott. :D Reggel hétkor is olyan hangulatot teremtettünk, hogy hiányzik, hogy már vége. Jó, azért nem akarok sokat odajárni, néha igénybeveszem őt, ne romoljon le az izomzatom.
Furcsa, vidám órák voltak, szinte sajnáltam, hogy vége az aktuális rohadék gyakorlatoknak. Sosem volt még ilyen kemény edzésem, pedig volt anno személyi edzőm is, de az is lófing volt ehhez képest!

Aztán a munkahelyemre rászállt a kormány, így hetente új bejelentéseket hallgattunk, megingott az állásunk, hát az nem egy élmény, sokszor maradtam volna otthon amikor felszökött a lázam, de nem mertem. Ez hullámokban most is előjön (lásd még napi híradó), de kivárunk.

Aztán kitaláltuk Toszkánát, ami logisztikai, meg senkinek nem jó sehogy okok miatt csak egy autóval indult útnak, erről idén lemaradtunk, kárpótlásul a Kanári-szigeteket vettük célba. Jöttünk-mentünk, nézelődtünk, tanultunk, kávéztunk a sétányon és eb-t néztünk a helyiekkel, homokdűnéket és vulkánt másztunk, vicces románokkal haverkodtunk, láttunk delfinshow-t, ami alapból nem is érdekelt, de lenyűgözően okos és vidám állatok, nem gondoltam volna!
Repülőn az elmaradhatatlan kőpapírolló és barkóbával.

Az eddigi egyik legkikapcsolóbb nyaralásom mégsem itt, hanem Siklóson sikerült, négy nap kánikula, pihenés a medence mellett a szőlőhegyen a várat nézve, fontosabb olimpiai eseményekre berohanni a tévé elé bikiniben szurkolni, beszélgetések és városnézések, színház és finom vacsora, igazi wellness. És nyilván a Tenkes kapitányát olvastam ott!

Nem is beszélve a végigénekelt autóutakról, a Rebel Yell már mindig ezt juttatja majd eszembe. :D

Aztán a nyár nem telhet el több telkes-strandolós buli nélkül, volt hogy esőben sütöttük a szalonnát.

Jártunk a kollégákkal a szokásos balatoni hétvégénken is, életem legjobb halászlevét ettem ott bográcsban elkészítve. Véletlenül otthagyott Parti Nagy kötetemet először viccesen olvasták fel a többiek, hogy ez milyen értelmetlen már, majd rákaptak és csoportosan elemezték a mondanivalóját még sokáig.

Harcoltam egy galambpárral, akiknek szintén nagyon bejön a teraszom, semmi nem használt, egy galambásszal vitettem el őket végül. Ott pislognak a jó levegőn egy nagy reptetőben, lebabáztak, meg minden, sikersztori.

Aztán enyém lett a lakásom!!

Szeretek heti rendszerességgel eljárni Tével kávézókba.

Szerettem a pillanatot, ahogy merev lábbal ülök a kanapén, a táncosok meg hoznak egy üveg pezsgőt, hogy utólag szilveszterezzek velük.

Szeretek házibuli címszóval összejönni valakinél és NemtáncosM külföldi munkakeresésén röhögni, vagy épp nálam közép-amerikai utifotókat nézegetni.

Szeretek hokimeccsekre járni, főleg ahol 13:0-ra győzünk. Szeretem a sportot meg a macidobálást. A plexibe, de akkoris.

Szeretek eljárni keresztfiamhoz, meg a tesójához, akiknél nagy kedvenc lettem. Az én cégem Mikulás-buliján olyan gyönyörű kép készült róluk, hogy reklámba is beillene!

Igaza volt unokatesómnak, ha keresztszülő leszek, vele is szorosabb lesz a kapcsolatunk. Jókat csacsogunk mostanában.

Más kicsikkel is haverkodok, egyik táncostárs bízza rám órákra a gyereket, ha dolga van, kolléganőm kislánya is elvarázsol, másikuk kisfia a múltkor végigpofázta az utat, hogy mikor dobjak jobbost, majd balost, csak röhögtünk, neki még engedem, hogy beleszóljon a vezetésembe. :)

Szerettem a pillanatot, ahogy keresztfiam keresztapjával a húsvéti asztal fölött kettécsavarunk egy óriáshagymát.

Szerettem a pillanatot, ahogy hótakarítás közben egyik alig beszélgetős szomszéddal a seprűnkre támaszkodva elmélkedtünk a világról az ömlő hóesésben, míg az újra befedte a már letakarított részeket is.

Járt nálunk a társ tánccsoport, akik minket külföldön már többször vendégülláttak. Csak szuperlativuszokban jeleztek vissza, látszott, hogy jólérzik magukat itt, jártunk várost, szerveztünk fellépéseket, teljesen odavoltak a magyar kulturális élettől. Levittük őket táncházba, hát mint gyerekek a cukorkaboltban, csillogó szemekkel tanultak mindent. Táncoltunk felzendülő banda koncertjére órákat a lópisis utcákon a nyári éjszakában, Tével előadtunk egy countrytáncot is a tömeg közepén, nagy sikerrel.

Nyártól újra próbálok táncolni, egyelőre lightosan, még így is a mai napig megroppan sokszor a térdem. Nem lesz ebből tánccsoport, a többiek is küszködnek sérülésekkel, így nem merünk fellépést sem bevállalni, így próba sincs, kiöregedtünk, na. Sokan hiányolnak minket, a legjobbak között voltunk. A társaság, plusz 2-3 tánccsoport jobb arcai így is összejárunk párhetente, a kapcsolat megmaradt.

Ősszel Bével, és némi férfisegítséggel kifestettük a lakásomat, köszönöm szépen!!!!!
Jó kis színei lettek, a nappali végül halvány almazöld, a pára miatti festékpergéssel megharcoltunk keményen. Jesszus, de fárasztó meló!!!!

Önkénteskedésen is festettem kollégákkal idén. Vért kétszer adtam, a műtét miatt egy ideig nem lehetett, az első a vérhigító után nem sokkal gyorsan lejött. Nem tudom, miért engedték, ők tudják...

Néha közel kerültünk ahhoz, hogy bejussunk egy halétterembe. Talán majd jövőre.

A hormonrendszeremet rendbe akartam hozni, ezért elmentem egy új endokrinológushoz. Kiderült, a régi dokim meghalt, nyugodjon békében. A hormonokat abbahagyhattam, egyelőre jobbnak tűnik, bár látványos fogyásba nem kezdtem, ahogy hittem, sőt.

Elhatároztam, hogy a varrástudásomat kicsit fejlesztem, elmentem egy tematikus tanfolyamra és ottragadtam. Egyre többet és többet varrok, talán fejlődök is, karácsonyra már így készítettem sokaknak ajándékot.

Felírtam még, hogy emlékezzek meg a ymca-ről, de már lövésem sincs, miért. Help!

Az év mottója ez volt:

"Sok nevelési csőd okozója, hogy nem szabnak határt annak, meddig lehet visszaélni egy másik ember szelídségével, bizalmával, elfogadásával. Ilyenkor a gyerek elkezd provokálni, mert attól szorong a legjobban, hogy milyen az a felnőtt, akit ő, a kölyök parttalanul ugráltathat. Hát milyen biztonságot ad egy ilyen szülő? Semmilyet! Így bele lehet sodorni a gyereket egy teljesen irreális viselkedésbe, mert lelke mélyén állandóan azt várja, hogy valaki odacsapjon az asztalra, és azt mondja: elég! De ez ugyanígy működik pároknál is.
Tudatosan, tudattalanul mindenki próbálgatja a partnerét, hogy meddig mehet el vele szemben. Ha sehol sem szabnak határt, abból mindig nagy baj lesz."

Popper Péter - Lélekrágcsálók"

Pasik:

Nyilván az első hónapokban fájdalomködben és végig rögzítőben elképzelhetetlen volt bármi. Aztán Őszhalánték mellé kezdtek felsorakozni a jelentkezők, volt, hogy 23 éves szólított le a boltban, volt hogy Gé 16 éves öccse nyomult, vagy Pé 15 éves fia, pár kolléga, plusz a net.

Ahová azért mentem fel, mert komoly kapcsolatot akarok ismét.

Voltak szép kezdemények, komoly elgondolások. Nem szép véggel.

Aztán volt a sok hülye a netről, akikről évekig lehet majd sztorizgatni, mint a szteroidos, a pályáztató, a pszichopata, vagy a stendhalos.

Aztán jött a valahai óriási szerelem, ami ismét kudarc lett. Álltunk az erkélyemen az ömlő esőben mezitláb borozgatva és ugyanazt éreztem mint régen. De feladtam, hogy bármit is tegyek, ha odaföntről az a terv, hogy együtt kell lennünk, akkor legyen, de én nem erőltetem többé.

Ezeket az érzelmeket szeretőkbe fojtottam, mint baba Jr, a harminc éves, ám kisfiús fejlesztőmérnök a heti egy este+együttalvással, a nyúlánk, széparcú ám sztem lelkisérült pgy, vagány CBA, és mind fiatalabb nálam, Őszhalánték is nyomul ennyi év után, hát, nem ez volt a terv, de amíg ló nincs, a szamár is...

A karácsony remekül telt, szép megkoronázása volt az évnek.

Az év eleje után hinni sem mertem, hogy ilyen pörgős, programokkal teli lesz az év vége, nincsenek feszültségek, nincsen rosszindulat körülöttem, szerintem összességében jó évet zárok.

Az elmúlt évek közül a legjobbat talán.

Nagyon jól vagyok.

Lencsét megfőztem, süti holnapra lesz végül (aki tudja, hogy neki szól: újévi fogadásban még ne legyen benne, hogy kevesebb zsírosat eszel, mert ez zsíros :D), ma két fiúnak megmondtam, hogy holnapra ne számítson egy könnyű kajára meg kettyre, mert felejtsenek már el, Jr-nak persze nem. Legalább csináljanak úgy, mintha a lakásomat nem  ingyenétteremnek és ingyenbordélynak tartanák, mert így soha nem jutnak a közelembe.
Jr tisztel.

Kitakarítottam (ennek sosem lesz vége???), hajatfestettem, bevásároltam, megírtam az év végi összefoglalót és időzítettem, kimostam, összekészültem, kétszer lefuttattam a kétórás mosogatógép-programot és koszos maradt a cucc, úgyhogy végül kézzel kellett elmosogatnom (soha ne vegyetek zanussit, visszasírom a régi whirlpoolt!!!!) még lehet, hogy kicsit kreálgatok így év végén, aztán indulhat az este.

Megvan az az érzés, hogy most már erről is örökre lemaradtam?

Hogy 24 évesen úgy érzed, most már soha nem lehetsz világszépe, mert kiöregedtél?

Hogy térdműtét után már sosem leszel sísáncugró bajnok?

Én a másodikra most döbbentem rá.

Régóta szemezek egy Sarah Vedeler mintával. Csak a minta maga 60 USD!! Igen, az, hogy letöltsem magamnak.
Anyagostul, ami pár fat quarter csak, már 120 USD. Kb. 27 000 Ft. :S
254 $-ért már cd, anyag és cérna is jár. 56 000 Ft. A varrógépem nem volt annyi.

Nos, vagy nyerek a lottón (nem játszom), vagy én is tervezek ilyeneket, eladom drágán és a bevételből megveszem.

Pedig évek óta szemezgetek vele...