Év végi hajtás, zárásra befejezek mindent, a tervem szerint múlt szerdától szabadságon.
Hétfőn szól a telefon, Nagyi meghalt. Egy hete kórházban altatták, őt, akit 100+ éves koráig életében kétszer kezeltek kórházban.
Előtte el tudtam búcsúzni tőle, ki tudja, mit érzett belőle, szorította hosszan a kezemet, simogattam...
A hírre bevittem Anyut, amíg a papírokat töltögette, én kérdeztem ki az orvost, voltak-e fájdalmai, szenvedett-e. Lehet ezt bőgés nélkül?
Sokkban lenyomtam az utolsó munkanapomat, aztán fuvaroztam Anyut, nagynénit, segítettem papírokat intézni, tanuskodni. Fogalmam sincsen, ésszel és anyagiakkal hogyan bírja ezt a bürokráciát egy idős ember. Anyu lázas-köhögősen jött végig szegény.
Mindent elintéztünk, lesz szép megemlékezés, pap, koszorúk, eltelt a múlt hét. Semmi tervezettet, nagytakartást, pakolást nem intéztem. Mától szabad vagyok. Semmi erőm bármihez is fogni, az alap takarításon is alig vagyok túl. Fáradt vagyok, éjjel Kócost ápoltam, aki beevett valami romlottat, úgyhogy ki is adta. Van két hetem pihenni, én marha már szervezem a programokat, pedig ha nem tudok leállni legalább egy hétre, hamarosan összeomlom teljesen...
