Kezdek szétcsúszni. Hónapok óta valami nem jó.
Fásult vagyok, nem látom a jövőt.
Pedig aztán minden csodaszép, minden mesés, de tényleg.
Kócos tündér. Néha megkörnyékezik nők, de azokat is megbeszéljük, és hogy ne aggódjak (nem is miatta aggódom, a nők tudtak kullancs manipulálni, két hosszú kapcsolatomnak lett vége kolléganő miatt). 17 évvel vagyok öregebb nála, mindig is benne volt a pakliban egy fészekrakó fiatal nő felbukkanása, és erre készülnöm is kell lélekben, mégha ő nem is akar családot egyelőre (meg láthatóan imád).
Az autóval tengerpartra terv beborult az időjárásjelentést látva, így lefoglaltuk a legolcsóbb, tengerhez induló repülőt, szállás, biztosítás, transzfer megvolt egy óra alatt. Álomszép helyen nyaraltunk négy napot. Mindketten nagyon igyekeztünk, hogy jól sikerüljön: tökéletes volt. Vidám, pihentető, kicsit kalandos csak. Közeli, átlátszó kékvizű homokos partok, 28 fok a levegő, 26 a víz, nyugis olajligetes szállás, a kilátás eszeveszett csodás. Sokkal kevesebbet vártam, ideálisra sikerült.
Aztán Bével is elrepültem várost nézni, ami szintén gyönyörű volt, láttunk minden szépet, hatalmasakat sétáltunk, el tudnám képzelni, hogy ott élek (de akkor inkább Barcelona).
Jártunk két nap tréningen múlt héten huszonvalahányan, végignevettük. De tényleg, végig.
Fáradt vagyok, elmaradásaim vannak a munkában, sok-sok óra, erre két hete is összeomlott a gépem egy hétre. Ma ismét.
Tojik az IT megcsinálni, én meg bőgök tehetetlenségemben, tízből egy-két funkció működik. A határidőkből kifutottam, amit én aztán soha, a bajomat meg ignorálják, oldjam meg (amit az IT átvett irányítással nem tud). Jó géppel is havi min. két nap túlórám van, így már egész szombatokat kell rááldozzak.
Utálom, hogy ügyfelet kell hívnom, miközben lövésem sincsen az ügyfélkezelésről, ez nálunk 3 hónap betanítás után is fél évig mentor ellenőrzésével megy csak. Nekem sem betanítás, sem mentor. Mert ez úgy van, ha 16 éve vagy egy cégnél totál más területen, akkor azt tudd és kész. A mai drámai helyzetben pedig ember legyen a talpán, aki átlátja a piaci környezetet és a rendeleteket az iparágunkban!
Remek programokat tartogat az ősz, lesz még egy tréning. Egy izgalmas gyárlátogatás. Egy vidám színház. Táncos események.
Közben meg elakadok a részletekre koncentrálásokkal. Hogy nincs lelkierőm az egészségemre figyelni. A térdem kifordult, napok óta nem jön rendbe. Okosan kéne enni, sportolni. A kézműves hobbim is idegesít. Kócos mire átér, hulla vagyok, pedig nagyon nem akarom hanyagolni őt. Jövünk-megyünk, sétálunk a szép őszi napsütésben, virágokat ültetünk őszre, társasozunk, sütit sütünk, cimbikkel játszottunk múlt héten.
És akkor végig ott a hang a tarkómnál, hogy minden minek.
Mi célja van küzdeni egy hülye munkahellyel. Ügyféllel. Mi célja van egyáltalán bárminek? Megöregedtem. Midlife crisis. Előklimax. Egyre több energiát igényel a nulla szint fenntartása és ez még nem a jó.
Felhívtam Drpr-t, húsz évvel ezelőtti pszichiáteremet, fogadjon. Ő már nem terápiázik. Ajánlott egy pasit. Akivel anno randizgattam, majd úgy ghostingolt, ahogy egy pszichiátertől nem annyira várnánk, ugye...
Most keresem a támaszt, mert el fogok dőlni. Nem akarok tovább szélmalomharcolni. Nem akarok tovább jó arcot vágni mindenhez!!!
Elképesztő emberi drámák a környezetemben.
Aggódom, télre bedurvul az emberek élete.
Nem. Jó. Így.
