Fű, régen meggyőződésem volt, hogy 24 évesnek a legjobb lenni, szép voltam, meg fájdalommentesen éltem, meg előttem a szép remények két diplomával tudatlanul szélmalomharcoltam. Konstans gyomorgörcs volt az életem.
Ez mind elmúlt. És aztán itt van ez a 45, egyelőre ritka (ám mély) mélyrepülésektől eltekintve sokkal kevésbé szorongós, kizártam szinte mindenkit, aki idegesít, aki lekezel, de meg nem ismerne, energiavámpír, vagy csak neki jó velem. Aztán látom, aki még küszködik velük és mindig elköveti ugyanazt a hibát és megint nem jó neki.
Fiatalon irigyeltem, akik simán kifarolnak helyzetből, kapcsolatból, nekem most is lelkifurdalásom van, de megteszem, amennyire ki lehet törni ötven felé közeledve (ehhe). Látok jó példákat, de hát mindig azzal jövök, hogy meglátszik a kollégáimon, amikor elválnak, lecserélik a párjukat, mennyire kivirágoznak. Egyik régen búskomor kedvencem is, harsányan röhögünk az ebédlőben, imádom.
Pedig az élet ugyanolyan, a menzánk drága ÉS rossz és rányomja a délutánokra a bélyegét, hogy fáj a hasam, az allergiám évek óta nem volt ilyen drámai (fáj/dagadt a szemem, gyulladt a bőröm, agyamig viszket orrom-szám. Több sárgadinnyét eszem, lehet ez az ok sajna), az érdekes podcastek több, mint két órásak, nekem meg figyelemzavarom van (ezért szeretek sorozatokat ismételni, mindig meglepődöm, mikre nem emlékszem) és a legtöbb egy húsz perces cikkben összefoglalható én meg gyorsan olvasok, tehát az egyetlen változás, ami okozhatja:
Hogy hónapok óta NEM bkv-zom.
(Vicc. Félig.)
Elképesztően gyorsan hozzászoktam, utálom is magamat érte, én, a nagy bkv/bkk-hívő, fejbőltudott útvonalakkal meg járműtípusokkal most csak beülök az utcasarkon, átautózom önkéntes munkázni, aztán beugrom a céghez, aztán bevásárolni meg haza és nem mentség, hogy max 7-8 km-eket teszek meg utanként. Iiiiirtó kényelmes és nem jön a vesémbe senki, nem köhögnek az arcomba, nincs izzadtságszag meg hajléktalanok (akik nem bájos apókák, hanem magukalávizelő hőbörgő drogosok, legalábbis felénk), nem vagyok egész nap izzadt melltartóban a hármas metró miatt, nem fáj a lábam a sok battyogástól. Mondjuk sétálni nagyon szeretek, de sportcipőben. 13 percre parkolok a cégtől, ezer útvonalat választhatok, néha az ovi felé megyek gyerekeket nézegetni, máskor a kutyafuttató felé, van egy csodaszép újépítésű háztömb, a kedvenc épületem a környéken, napsütésben mindig megcsodálom, de találtam cirillbetűs stencilfeliratot is egy nagyon öreg házon (csak nem találom az idevonatkozó cikket!), pocakkilógós szotyizó bácsik, mindenféle alakok, igazi gettó városrész (éjjel nem szívesen kószálnék itt :D).
Más mozgásra úgysem jut idő, vagyis inkább kedv a nap végén, ezen még javítok.
