Tobber életblogja

Amikor a világvégi turistafogadó mélyén üldögélsz húsz kollégával és besétál egyik kedvencünk frissnyugdíjas rövidgatyó-bakancsban, kutyát sétáltatva.

Ma van Anyu eredeti nevének névnapja. Senki nem hívja így, nem is tudják, a nővérével ketten felköszöntjük.

---

Nézem Zazit a facebookon (Mozog a Zazi), akit én még táskavarróként követtem, hatalmas csatát vív. Meg egy ismerős ismerőse kislány, aki két éve beteg. Meg semmit nem tudunk Bezzegről. Meg egy kedves cica beteg és sokszázezer a számlája. Jaj, annyi kemény sors van! :(

---

Szeretem az oltást. Örülök, hogy szabadabban jöhetünk-mehetünk, persze tisztában vagyok a kockázatokkal is, orvosok és kutatók magyar és angol oldalait olvasgatom.

De legalább élhetünk egy kicsit szabadabban. A negyedik hullámig.

Azért kezdtem spanyolul tanulni 40 évesen, hogy el ne haljon a maradék agysejtem, meg hogy talán fogok egyszer ott élni. Anyu tizenéve Madridból írt, hogy ez az én városom. Én inkább déli tengerpartot céloztam, de lassan körvonalazódik: Barcelona a szerelem. Jártam már ott, akkor nem fogott meg. Most viszont beszippantott, élveztük minden percét, és oké, külföldön mindig Életem Legfinomabbjait eszem, de spanyol facsartnarancson akarok élni életem végéig (meg némi grillezett rákon, rilettes-es husis tapason és jamonon).

---

A mindennapok pörögnek, amin persze van, aki megsértődik, mert nem fér bele, de elengedtem.

---

Tindertanácsokat adok ex-gerontofil havernőnek, aki most ébred rá, hogy mennyivel pozitívabb szemléletű, szebb testű, depláne potensebb egy huszonéves. :D

---

Múlt héten egy hétig a lányokkal elfoglaltunk egy egész panziót, reggeltől hajnalig kreatívkodtunk, beszélgettünk, medencéztünk, napoztunk, társasoztunk, süteményeztünk. Pénteken Anyu kerek szülinapja volt, lejött, hogy a gyerekkori nyaralásainak helyszíneit felkutassuk. Felkirándultunk egy erdőbe, ahol valóban megtaláltunk egy nyaralótelepet, benne a régi házikóval, amin most is az unokatestvére neve szerepel, a 65 éve még tisztás mára sűrű erdő nyilván. :D

Megkerestük az ükszüleim(!!!) sírját az ékszerdoboz falucska mélyén, megvan, gondozzák a nagyon távoli rokonok. Közeli faluban találtunk egy kultúrbisztrót álomszép kilátással, ott ebédeltünk, gazdag falu menő cukrászdájában sütiztünk, vittem is két nagy tálcával a lányoknak.

Havernő felszámolta a boltját és szétvásároltuk magunkat az árukészletéből, bő 150 000 Ft alapanyaghoz jutottam hozzá 40 000 Ft-ért. Mondjuk nincs hová tennem, vennem kell tárolókat.

A héten már jártunk két napos céges tréningen, éjfélig bandázva, kacarászva, másnap egészen elviselhető játékokkal, van, amin könnyesre nevettük magunkat. És végülis ez egy csapatépítő célja, nem a győzelem (bár magam is meglepődtem, mert a sorversenyen az én reflexem sokat segített a győzelemhez, pedig Annyira Béna Voltam Gyerekkoromban!).

Este ájultam haza, a lakás fut, csak a mosás-szárítást indítottam el, pedig ma jön a villanyszerelő a hálókapcsolót lecserélni, aztán Kócos is, mert hétvégén csak pár óránk volt egymásra…

A macskát Kócos és Anyám felváltva hizlalták etették, almozták, meg ami a lényeg, játszottak vele, mert ez a világ legjátékosabb macskája. Az ember lánya csak olvasgat az ágyon ajtófélfára feltett lábbal, erre hivogat kiabálva, felágaskodik, és behúzott karmokkal, puha talpacskákkal addig paskolja a combomat, amíg ki nem megyek játékot huzogatni, dobálni, mozgatni neki. Majd óránként újra és újra.

Jövő héten két nap önkéntes munkát végzek (önként, nem a bíróság szabta ki), strandokra el kéne jutni, megyünk színházba, betábláztunk havi egy társasjátéknapot és még négy teljes hét szabadságom van idénre, valamit SOS ki kell találnom, mert nem akarom november-decemberre hagyni az egészet.