…amikor már érzed egy ideje, de elszoktál tőle, ezért megdöbbent, hogy lecsap.
Nem szeretem a nyarat.
Megint megy a cégnél a háttérben a xarkeverés, ugyanaz az öt-hat ember (akik mind az arcomba mosolyognak, amikor szívességmunkát kérnek). Nem értem. Sosem bántottam őket, sosem mondtam nemet, sok energiámba kerül mindenkivel normális kollegiális kapcsolatot fenntartani, totál óvoda baleknek eszköztelennek érzem magamat. És van további (több)száz ember, akire számíthatok, nem is értem, miért bánt ez ennyire.
Túltábláztam a szabadidőmet, Kócos sem nagyon fér bele. Sorra megsértődnek az emberek, hogy nemet mondok úgyegyébként szuper programokra és személyes sértésnek veszik (az értelmesebbje nem), egyszerűen nem fér bele, így sem esik már jól a rohanás.
Nyilván nem segítség, ha ilyenkor nem fogadnak el egy nemet, érezzem én rosszul magamat hülye magyarázkodásokkal.
Rég voltam ilyen mélyen, remélem, gyorsan jött, gyorsan megy.
(Mintha említettem volna, hogy nem fogom újra telezsúfolni a naptárt. Dühös vagyok magamra! Közben meg tök jó helyeken járunk, előadások, koncertek, workshop, tanítás, sok nevetés és tartalmas hétvégék. Hogy a fenébe csinálja, akinek emellett férj, gyerekek, sport belefér?)
Tudom, ideje nyaralni menni, megyünk is három hét múlva, aztán augusztusban is. Bétől repjegyet kaptam a szülinapomra. Ez jó, hamar megszerveztük és olcsón, várósak nagyon.
Sajnálom, hogy egy barátunk anyukája meghalt, nagyon kedves nő volt, szerettem.
Sajnálom, hogy apu-keresztanyu-én szülinapokra egyetlen családtag sem tud időt szánni (és igen, elfogadom, hogy mindenkinek van saját élete).
Apuhoz én is este nyolcra fogok beesni csak.
Sajnálom, hogy a szülinapomon Anyu halkan káromkodik magában és szid embereket, miközben úgy hiszi, nem hallják, én meg nem értem, miért mosolyog az arcunkba, miért nem beszél róla. Ha rákérdezek, indulatos és semmitmondó válaszokat kapok.
Sajnálom, hogy a szülinapomon apámtól Bayer Zsolt vicceit kell hallgatnom a magyar nemzetből, totál félreértve a gggggender témát (és én lennék a hülye, ha elmagyaráznám).
Sajnálom, hogy ez az ország ennyire mélyen van lelkileg, anyagilag, meg hogy sok őrült még mindig nem látja, micsoda zuhanást élünk meg.
Örülök, hogy kész a progresszív szemüvegem, készül még egy külön olvasó ötvenezer helyett harmincért, nemhurrá, a napi kontaktlencsém ezentúl havonta 42 000 forint lenne. Na nem, akkor inkább rosszul látok lencsében, tköm tele, hogy ennyire keveset ér a fizetésünk, hogy a látásomon is spórolnom kell.
Örülök, hogy még egy páratlan héten nem leszek bent, júliustól teljes irodai munka újra.
Örülök, hogy autóval járok be, egészen más energiaszint a bkk után.
Örülök, hogy egész hétvégén csini maxiruhákban rohangáltam, egész éves farmerhordás után.
Nagyon örülök, hogy Kócos ennyire megértő velem, meg hogy késői (és ripityára ázott szabadtéri) program után vigyorogva jön értem. Nagyon-nagyon-nagyon erősen figyelek, hogy ne terheljem, hogy vidáman teljenek a közösen töltött idők. Sokat utánaolvasok, mit tehetnék jobban.
Belehallgatok olyan előadásba is, ami távol áll a világképemtől, mert hiszem, hogy azokból is tanulunk. Mantrázom az Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei könyv mondatait, huh, de durván találó.
Még mindig nem szánok elég időt az önfejlesztésre és sportra, műveltségem, világnézetem tágítására, viszont irtó sok idő elmegy facebook-instára (ott legalább értelmesebb, vagy hobbimhoz kapcsolódó témákra), meg netflixre, mondjuk közben pont tudok hobbizni meg a hátamat pihentetni…
