(Bocs, kikészít az allergia)
Szemüveggel is egyre kevésbé látok, (anélkül megpláne, két este is sírvafakadtam, hogy egyáltalán nem látok szemüveg nélkül, max. összemosódott foltokat, kitapogatom a közeli cuccokat meg leejtettem arckrémezés közben egy átlátszó kerek féltenyérnyi tetőt és SEHOL nem láttam) és az egyébként szépséges szemüvegem olyan rozoga, hogy maszk mellett lenézve kétszer leesett(!) az orromról, elmásztam egy optikába, ha (nagyon ha) ősszel meg is lehet műteni a szememet, addig is KELL egy új szemüveg.
Eredmény: két év alatt még egy-egy dioptriával rosszabb a szemem/szódásüveg szemüvegem, távolra ÉS közelre is.
Csodálkozom, hogy szemüveggel sem az igazi? Kócos mínusz egyes szemmel szemüvegben vezet, nekem meg ennyivel rosszabb már a szemüm!
Az „olcsóbbik” (175 000 Ft/pár) progresszív lencsével a 40+20%-os kedvezménnyel 155 000 forint az új szemüveg és le kell gyártatni, hetek.
És itt akkor nem mesélnék arról, hogy egyre kevesebbet ér a fizetésem, már bőven nem szuper a havi bérem az évi 2-5%-os béremelésekkel 15 éve, ekkora inflációval elértéktelenedik, a munkám meg nehezedik. :(
Tényleg ez legyen a legnagyobb bajom, mert jobban élek, mint az ország 70%-a, de azért nem érzem magamat komfortosan, nem tetszik, hogy az olcsóbbik, akciós (dehogy olcsó!) szemüveget engedhetem meg, hogy nyaralással spúroskodni kell nagyon.
Most, hogy befejeztem a hisztit, azért megjegyzem, szeretek bejárni a céghez. A tíz percre lévő szutyokparkoló 7:45-re betelik, ezért vagy előbb érkezem és már cuppanósan tudok beállni, vagy találtam egyet tizenöt percnyi sétára, akkor elég nyolcra érkeznem. Nem bírom a hatos kelést, de sztem egy bagolytípus sem.
(Főleg, ha az ember szülinapos cicája éjjel jól szórakozik az alomtető püfölésével meg a szekrényajtóim csapkodásával. :D)
Tegnap szétdicsérték egy blúzomat, ma azzal fogadtak, hogy csini vagyok (nem, de ronda nőnek ez is jólesik), a zebránál egy kolléga cuki felesége fékezett le, lelkesen integetett, a garázsnál az exigazgatóm állította le az utcát, hogy elengedjen a járdán és szalutált vigyorogva, a menzán mindig örülnek és keresztnéven szólítanak, a biztonságis nő felvigyorog, ha meglát, liftben small talkok százai. Maszkban, mert az kell.
Közösen ebédelünk, besegítünk egymásnak. Felköszöntenek bonbonhegyekkel.
Természetes volt gyerekkoromtól, hogy mindig nagyon sok ember vesz körül, metró, troli, tánc, műjég, nagymulti, nyüzsgés, biztosan öregszem, de most nagyon élvezem, hogy a kocsiban burokban telefonálok hazafelé (volt videóhívásom is, az biztos szórakoztató lehetett a másik oldalnak, hogy néha a felkarom belelóg, amikor indexelek, kanyarodok), nem löknek fel, nem kell kerülgetni, bent meg félgőzzel féllétszámmal nincs túl sok inger és feszültség, pedig aztán igazán izgalmas hónapok ezek a cégünk életében, plusz jönnek az újak szép sorban.
Egy hozzám közelálló lányka elmesélte, hogy elválnak, és ne lincseljetek meg, maximálisan megértem. Nálam fiatalabb, esélyt kell adnia a boldogságnak, látom ismerősi körben, mennyire megváltozik az életminőség egy rossz házasság után.
…egy el nem vált szülők gyereke
