Ősz, spleen, munka van, kedv lanyha, feladat sok, határidők nyomnak, megoldhatatlan feladat az SAP-ban szintén.
Lecsupaszodik a munkán kívüli élet, örök imádat az internetnek, legalább így tartjuk a kapcsolatot (a blogolvasásra nem is marad időm, bocsi, bloggerek!)
Bár az elmúlt napokban jártam ugye az esküvőn, lakber áruházban az ajándékért, meg kézműves tanfolyamon. Egyre kisebb csapatban, de tartjuk a kvízt online, a spanyolt is. Kedden az irodában jártam és nagyon nem volt kedvem a közös mosdóba kijárkálni, ami mensi második nap elég égető, úgyhogy fél nap érdektelenség kapcsolatépítés után otthonról folytattam. Most már megértek mindenkit, aki autóval jár be. Nem több bosszúság a dugóban araszolni, mint táskákat kiszedni a veséből, mellből, meg a harisnyát félteni a tépőzáras laptoptáskáktól. Meg fázni. A metrón meg izzadni. Menstruálva laptopcipekedve, Deákon átszállva csúcsidőben.
És látom a napot, fákat, ha végiggondolom, hogy metrózgatva évi hányszáz óra napfényről maradok le!
Oké, ha vége a vírusnak és újra lesznek esti programok, akkor korlátoz az autó, kevés hely van a színházak, nyelvstúdió környékén, de hol van az még!
Csütörtökön elrohantam a kész ékszerekért, egyikért át is jött havernő huga, és ajándékba kaptunk a mestertől egy hatalmas zsák színes bőrt kreatívkodni. Kócossal randiztam és újra lángol és én az ilyet nem értem, totál analfabéta vagyok a témához. Pénteken sütöttem fahéjas almás pitét meg finom diétás sósat, szombatot meg Bével töltöttem. Sétáltunk egy nagyot a váratlanul hidegben, aztán szülinapi ebédre hívtam meg, isteni finoman főznek, ismét azon ritka eset, hogy megettem minden sósat. Oké, édeset nem, amivel zavart keltettem a konyhán, hiába kötöttem a pincér lelkére, hogy mentsen ki, de ha már szénhidrát, legyen sós. Be is szereztünk puffasztott kukoricát és sajtoskiflit, hát, ezeket fél éve nem ettem.
Tegnap meg nyitásra odarohantam a közeli és töküres plázába szorgalmasan kézfertőtlenítgetve, lecsaptam a kinézett dzsekire meg ruhára (meg Friends-es hálóingre) és hazasiettem, mert összeállítottam egy hatalmas zsák segélycsomagot egy rászorulónak és elvitte egy jófej lány neki. Mostam, mosogattam, podcasteket és hangoskönyveket hallgattam, próbálgattam, a millió ruhámból mi áll jól (semmi) és néztem ki a fejemből.
Szombaton városismereti séta lesz némi kultúrával ötvözve, aztán Kócos hazavisz és szórakoztat hétfő reggelig. Ha a tesztje negatív, sok ember közt volt, elvégezteti.
Át kell állni a kültéri programokra, mondjuk ez a hideg, meg a 17 éves autó miatt korlátozott, Mátra tuti kimarad. Ötleteket szívesen olvasok!
(És tényleg nem tudom felfogni, hogyan tévedhet el valaki működő okostelefonnal az erdőben Piliscsabánál. Piliscsaba. Ha egyenesen elindul, 2-3 km-en belül kiér egy műútra, nem kis eséllyel egy településre.
Ha a térkép nem is megy, iránytű is van az okostelefonokon, oké, elég szurdokos a terület, de ésszel lehet követni egy irányt. Vagy a legegyszerűbb a nyomkövető helymeghatározás, a legtöbb telefonon alapból be van kapcsolva, ha más nem, bekapcsolja reggel, ami útvonalon elindul visszafelé és kész. Végigtúráztam a gyerekkoromat, soha nem indultunk el felkészületlenül, eltervezett útvonal és batárnagy papírtérkép nélkül, de a naplementével is mindig duplán kalkuláltunk...)
