Már az a közel négy hét fejgörcs is lemerített az év végi hajrában. Le is álltam a két gyógyszerrel, pedig kellett 6 hét felépíteni, mindegy.
Aztán karácsonyi céges ez-az, puccos parti és kényszercukiskodás. Karaoke és tánc.
Iszogatás tucat exkollégával, meg másnaposan workshop a jelenlegiekkel. Megszerveztem, házigazdáskodtam, talán okosakat is hozzátettem.
Városmutogatás, azt imádom.
Színház, komédia, kimerülten, nem az én világom, de egy színész vitt mindent.
Szombati munkanapról lelépés és hokimeccs, Kócosnak első.
Finishben piti reakciók és érzelmi zsarolós kollégák, hogyan oldják meg, amíg szabin vagyok (ebből az egyikhez egy emeletet kell liftezni, anyád!).
Szabin vagyok.
Kötelező felvennem a telefonom bármikor, hívnak is, hát, akkor rúgjanak ki, nem veszem.
Alapból is utálok telefonálni, de a 4 napból hármat végigaludtam.
A negyediken kávéztam Anyuval, vettünk neki szép bizsukat, ajándékokat.
Kávéztam Bével, majd a Kamrában zártuk az idei színházazást. A Bányai Kelemen Barna hájpot továbbra sem értem, pont így képzelem egy kisváros színjátszókörének vezetőjét. A többiek ellenben nagyon-nagyon.
Tegnap nyitásra beugrottam az ikeába hat képkeretért, festek valamit a családnak. Hivatalosan nincs ajándékozás, de mindig hoznak, áá!
(A "lakberendező" rokon egyszer piros lámpát. Randa, meg sosem ment a lakásomhoz a piros, meg nem veszünk másnak lámpát!!)
Ja, meg bevásároltam a csajoknak mindenfélét, amit berendeltek, kibontottunk narancsos csokit meg ittunk illatos teát, ééén ettem paprikás krumplit (kb. 30 éve nem ettem, csórók voltunk gyerekkoromban, megutáltam a főtt krumplit, pláne ilyen szaftos izéként, pláne az utált pirospaprikával :D), aztán egész nap kreatívkodtunk a lányokkal.
Tegnapra teljesen belobbant az állkapcsom, a koponyámba, fülembe hasít. A stressz, fogcsikorgatás...
Estére már fájdalomtól remegve ugrottam be szülőkhöz.
Október óta nem is határozatlanul könyörgök, hogy ne csináljanak csak miattam sajtos rudat (miért? Mert hetek óta ch-n élek a rohanásban, inzulinrezisztens vagyok és elgombásodom ennyi xar kajától, húsra, halra, zöldségre és tojásra vágyom), erre akkor zablisztből csinálna két tepsivel. Hatszor beszéltem vele, hogy az is ch és nem vágyom rá.
Jó, akkor mit csináljon. Halat. Jó, akkor csinál tekercset. Jó. Tett bele kókuszt, utálom, megsértődött, hogy nem kértem. Semmit. Akkor már a fogaimat nem tudtam összezárni a gyulladástól.
Karácsony előtt Anyu túlzás nélkül pszichiátriai eset, két éve világgá ment, hogy megbüntessen minket. (Nevetségesen jó gyereke vagyok, csak mondom.)
Aztán amikor hazaérve Anyu utánamtelefonált, hogy de ennem kéne valamit, de nem tudok, de akkor is egyek (26! éve nem élek velük), kiborultva kiabálni kezdtem (igazán nem szokásom), hogy mi nem volt érthető azon, hogy nem bírok a belobbant állkapcsomtól, de persze én vagyok a szívtelen, háthisz ennem kell!
Édes faszom, de szívből rühellem a karácsony környékét.
