Békával még nem vagyunk topon a modern találmányokat illetően: futárral küldetett át egy post it-ot, hogy majd hétvégén lesz ideje válaszolni az emailemre.
Nem tudom eldönteni, hogy a kis könyvnek, vagy Bé színházi retikülbe rejtett gyógylikőrjének örültem jobban. És sok-sok virágot kaptam, a fehéreket hazahoztam, szellőrózsa a kollégától, aki mindig hoz nekem, Anyu itthagyta tulipán, meglepetés primula, és egy kecses orchidea egymás mellett. A vadság, a szerénység és az elegancia virágai, együtt is csodásak.
A felfázásom nem múlt, átpasszoltam a vicces színház jegyet, meg lepasszoltam Újszerzeményt, nem lesz ebből már sok minden, vasárnap lelép az országból végleg...
Kár, vicces pasas.
Magam alá kerültem, az új Kisfőnök konkrét szemétkedésbe kezdett velem. Felveszem a kesztyűt, de békében szeretek dolgozni. Megtette, hogy a telefonbeszélgetésem közepén nekiállt pofázni, hogy kivel beszélek és ezt hagyjam abba, mert ő kiadott egy feladatot nekem. Ami egyébként szívességkérés és még két napom volt rá, mertem a Nagyfőnök dolgát intézni. (Aki két hete rinyált, hogy ne foglalkozzak más kéréseivel, hanem rá koncentráljak. És így hogy?) Elnézést kértem a vonal másik végétől, elmagyaráztam, hiszti lett a vége, hogy miért nem az ő kérését teljesítem. Aztán pénteken kiosztott, hogy ő nem azt kapta, amit akart. Ő volt ott, csak el kellett volna vegye, nem vagyok a nyomában, aki hülye...
Úgyhogy hétvégén nyugi kellett, befejeztem egy kézimunkát, meg egy felet.
Próbáltam aludni, idegesen nem lehet.
Teszteltem, Bé válthatja ki a hasmenéseimet, mert ismét... Voltunk színházban, nagyon-nagyon lenyűgözött minket. A költészet, a színészsrác is. Felkavaró, elgondolkodtató, egyszerűen szép. Szerintem a srác is, már évek óta figyelem lelkesedéssel a művészetét*. Az egyetem után a legjobb műhelybe került, most is hasonlóban játszik, kedvelem nagyon.
Most tippelgetünk, milyen szerep is lenne igazán testhezálló hozzá. De én azt is elviselném, ha a gyönyörű hangjával mondana esti meséket elalvásomkor.
Ma Gé hozott diétás sütit és lopott nekem a cégüktől két mandarint.
Jött kolléganőnk 9 éves fia, aki imád és ez kölcsönös, nem bírtam, nem is akartam dolgozni, inkább mutogasson 3D dinós izéket a tabletjén, tényleg lenyűgöző. Meg ez a kisember is, sokra viszi még ilyen talpraesettséggel.
Egy új kolleginát kikérdeztem, hogy került hozzánk, ki is ő, felcsillant a szeme és csak a kétéveséről mesélt, jaj, de szép gyerek.
Feljött a cuki kollégánk vidékről, megmutattam neki az ő app-jukat. Hazafelé már vidáman irogatott a keresgéléséről.
És kiderült tőle, a keleti végeken is motivációs válság tombol. A nyugati végeken is az lehet, a harmincvalahány éve nálunk dolgozó kollegina kiírta a facebookra, hogy bent senki nem becsüli meg és keres-e valaki bejárónőt, mert a cégünknél az is jobb lehet.
A déli végeken ma kicsináltak egy szorgalmas szakértő vezetőnket, valakinek nem volt szimpatikus, úgyhogy "áthelyezték". Lefelé. Mindig mindent óriási lelkesedéssel megoldott, nem tudtam lehetetlen kérni tőle. Innen nyilván lelép, amint tud.
Felgyorsult a tisztogatás.
Örömködve hívott O, ismét szerzett ma egy diplomát, talán lesz ideje ránk is a következő doktorija, vagy Nobel-gyanús felfedezése előtt.
*A színházból elgondolkodva vezettem hazafelé (hijj, de kuvvára csúszott az út!), vajon én középszerű lennék? Miben van akkora tehetségem, mint ennek a költőnek? Vagy a színésznek vajon?
Aztán rájöttem, mihez van ritka kivételes érzékem: meglátom 22-23 éves fiúkban a leendő férfit.
