Ismertek, nem vagyok egy érzelgős fajta.
De az valahol a szívem mélyén mindig fáj egy picit, hogy nekem már sosem lesz olyan nagyon romantikus, csöpögős meglepetés lánykérésem.
Tudom, hogy hangosan röhögtök, nem is tudnék ilyen helyzettel mit kezdeni, és mivel párkapcsolatot már nem szeretnék, ezért esélytelen, de akkor is.
Ez olyan jó lett volna.
Közben mennek az unalmas hétköznapok, pakolunk az irodában, helyettesítek, határidőim vannak, tanulok sokat, kollégák hoznak nekem isteni kézműves kajákat, miközben Bével kávézgatok, itt van egyik kollegina gyereke, vele haverkodok pakolás közben, szervezem az éves kollégás+családtagjais elvonulást a Balcsihoz, dícsérek ruhákat és kitalálok kiegészítőt másiknak, diétás recepteken agyalok túró-sajt-sonka-tojás-kevés zab témakörben.
A srácok sorbanállnak, senkivel nem randizom a héten-jövő héten.
És tizenkilencre lapot húzok: Egy e-bookot vettem a héten, mert olyan emberek ajánlották, hogy azonnal el akarom olvasni.
Tényleg nem tudom, mikor.
Hétvégén a két kondin kívül kizárólag kekszeln tanulni fogok.
