Tobber életblogja

Nálunk a mocsok sok leépítést, külföldre kiszervezést, a maradék lúzerek (pl. én) nyakába zúdított plusz feladatköröket szervezeti kiigazításnak hívják.

Ja, egyébként állítólag minden kollégám szeret (Csinikolléga ezzel az állítással sokkolt, hogy tudom-e vajon, hát, nem izgat), és barátoknak sem kommunikáltam a fűtésgondot, utálok kérni, vagy pláne másokra akaszkodni és kellemetlenséget okozni akár egy percre.

És hetedikben is jó kis közösség volt, egy szociológushallgató lány jött felmérni az osztálybéli kapcsolatrendszert (évtizedekkel vagyunk a wiw megjelenése előtt!) és felrajzolta hatalmas ábrákon, hogy a mi négyes sejtünk kívüláll. Jól megkeverte a xart. Addig nem tudtuk, hogy izolált csapat vagyunk, irtó rosszul esett, lám, azóta is emlegetem.

És ha elemezgetem a környezetemet, még mindig szorosabb kapcsolatban állok a baráti-haveri körömmel, kollégáimmal, mint szükséges és bárki teszi a környezetemben.

Nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Az év végi elhatárolások elvégzése az utolsó kemény menet, ezzel, ha minden igaz, lassan készen vagyok, utána már csak a szokott nyolc órás meló, és lassan ki kell vennem az idén bentragadt két hét szabimat is.

A tucatnyi vád, igazságtalanság, szarkeverés után már nem maradtam csendben és mindenhol megvédtem magamat, visszahangzott a cég, de jogom van megvédeni magamat, nem halkan szemethunyni az idióta lusták hárításai miatt.

Elkezdem írni az évösszefoglalót, ilyen szar évem nem nagyon volt még, főleg 2013-hoz viszonyítva. Ami értékelője piszkozatban maradt, most egymás mellé teszem majd, izgalmas kontraszt a tavalyi félőrült pörgés és ifjúsági szekció és az idei, kórházakban, mentőkben, bénulásokkal, műtétekkel és főleg fájdalmakkal teli év.

Na majd írom.

Egyébként a munka őrület mellett két napra szabira kellett mennem, Anyut műtötték és apu enyhén szólva nem állt bele a helyzetbe (vidd csak te anyádat, tudod, hogy én nem szeretem a kórházakat. Őőőőő...), én vittem-hoztam vidéki kórházba, voltam mellette, hálapénzeltem a fél személyzetet és próbáltam kedvességre bírni egy tonna sütivel a közeli cukrászdából, tárgyaltam dokival, nővérrel, segítettem a többi betegnek, miközben másfél órát aludtam előtte éjjel és még tropa voltam. Abbahagytam a diétát óvatosan és egy év náthátlanság után hetekre lerobbantam.

Apám persze idiótán reagálja, hogy nem minden róla szól, hisztizik, velem tahó, leveszi a fűtést 17 fokra fekvőbeteg lakásában és éjfélkor ordítva hívja ki az ágyból kiugrasztva, hogy mi legyen majd reggelire, direkt nem lógatja ki a blúzokat, amikor Anyu kipakoltatja vele, nyilván nem ő vasalja, áh, boldog vagyok, hogy nem vagyok férjnél, egy kanyi normális házasságot, boldog feleséget nem látok sehol.

Volt még a munka mellett A38 és tombolós buli, meglepetés házibuli és azon hajnalig válogatott táncokból verseny és magamhoz mérten odatettem magamat, volt nálam csendesebb (már amennyire mi...) sütögetős buli, náluk Keresztfiam szülinapi távolirokonos parti, gyerekekkel puccos Mikulásbuli, unokatesómmal nagybevásárlós-kávés csajos délelőtt, fogorvos, ahol nagyjából semmi bajom (egyetlen koronám nikkel, én meg allergiás, az majd csere), sokat sütök-főzök, sőt, enyém az egész karácsonyi menüsor elkészítése (jesszus!), Anyu most nem tud sem főzni, sem sütni egy jódarabig, a héten még holnap meló, aztán céges karácsonyi buli, két tánc, múzeum, sütidekorálás, Péfiával ruhavásárlás, mégse az apjával kelljen, vásári forraltborozás, aztán ünnepek három nap betáblázva és senkinek nem varrok semmit, mert iszonyat sok meló és leszakad a hátam a végén, inkább sütök mindenkinek, és akkor talán megérdemelek egy hét Nagyon Ingerszegény Napot kevés emberrel, zajjal és sok könyvvel, mert aztán ez kezdődik előről jövőre.