A múlt hétfő volt az utolsó értékelhető napom, munka után Nagyfőnök átdobott céges vacsira, ahol kb. éhgyomorra annyira becsíptem, hogy végigsztoriztam az estét zárásig, körémgyűjtve a jobb arc kollégákat.
A másnapot hagyjuk. A cégnél csapnak össze a hullámok, kirúgások, felmondások, sohatöbbémultihoz, a maradék melót felosztják. Minden egyes harcom kudarc, megoldhatatlan munkahegyek, majd vihar előtti csöndes 1-2 órák, aztán megint ránkzúdul. Rendszerint bizonygatnom kell, hogy megcsináltuk, jól csináltuk, vádakat kell hárítani és idegőrlő. Ha nem látnám, hogy Kollegina, kollégák dettó ezzel harcolnak, feladnám. Nagyfőnök tudja, érti, támogat, de segíteni nem tud.
Aznap már nagyon fájt az állkapcsom, bejelentkeztem fogorvoshoz.
Attól sem tudtam aludni, meg váratlanul megszólalt az autóriasztóm. Mire kikeltem az ágyból, már elhallgatott, szeretnek a szomszédok. Reggel hívtam a riasztós céget, hogy csináljanak valamit, mert rendszerint macskákra riaszt be, amik bebújnak a kocsi alá melegedni, a riasztó szívja le az akksit, baj lesz. Úgyis van bő két hét szabim, úgysem tudom kivenni.
Szerdán robbant egy bomba a cégnél, fejetlenség, ránkboruló feladatok, azt sem tudtuk, hová kapjunk. Amikor egy feladatot nem tudok végiggondolni, de már jön két másik és csörög a telefon a következő feladattal, a számonkérések, a határidők, az idióta és hibás rendszerek. Kolleginának már három napja ápoltuk a lelkét, totál ki volt borulva, erre volt képe behisztizni olyasmin, amiben semmi sértő szándék nem volt, jött a műsor. Nem voltam épp jókedvemben, de próbáltam nyugtatni. Aztán elhagyott egy papírt, állította, hogy az irodaház szeméttárolójában lesz, de ő már hazament, így a szép világos kabátomban nekem kellett turkálni a zsíros pizzásdobozok, ládák, hulladékok között. Egy többezres irodaház szobányi hulladéka közt. Helyette. Nem fárasztotta magát, hogy megköszönje!
Azon már eléggé kiakadtam, úgyhogy a sértődős smsei után felhívtam és bőgve kiosztottam. Most nyugi van.
Hazaérve totál kiakadtam, tudtam, hogy mozognom kell, csak bőgök a lakásban. Odacsődítettem cimborákat, újrasminkeltem, felöltöztem, alig vártam, hogy odaérjek:
nem indult a kocsi. Bakker!
Álltam a hideg utcán, hívtam a taxicéget, bebikáztattam, hiányzott hóvégén! Elmentem, legalább kitáncoltam magamat.
Csütörtökön ismét benti bőgés, utána fogorvos. Nincs lukas fogam. De akkor már kicserél egy tömést, végül gyógytömés lett, meg nikkel az egyetlen koronám, cserélje már ki (gyerekkoromtól nikkelallergiás vagyok, jó, hogy anno kérdezték, az ínyem totál gyulladt körülötte)!
A lidokaintól két nap fejgörcs.
Átmentem apámhoz beszélgetni az anyagi terveimről pár órát, hajlandó eljönni kéglit nézni, hívhatom a nőt.
Pénteken kimentünk kollégákkal ebédelni, ez is ritka, vissza sem akartam menni! Aztán rohanás, mert aznap délutánra kaptunk időpontot a lakást megnézni. Ahol kiderült, hogy 1. hazudtak és 10 nm-rel kisebb a lakás, mint hirdetik, 2. a szomszéd lakást sem annyiért adták el, mint állították, ergo új építésű lakásnál is jóval drágább a nm ár, tök átverés! :(
Aztán apám csinálta a műsort, fejem égett.
Aztán apám átjött, hogy majd ő asszisztál a kihívott gumiszereléshez. Nem értettem, minek.
Direkt leparkoltam egy közeli kis parknál, minél kevesebb lakót zavarjon, apám addig hisztériázott, hogy szegény gumisnak a furgonnal kb. 100 métert arrébb kell vinni (a furgonnal!) a gumikat, hogy meguntam, kezébeadtam a kulcsot, álljon át. Akkor jött a műsor, hogy nem tudja, melyik gombbal nyílik (húsz éve van olyan autója, mint most nekem és KETTŐ gomb van a kulcson!), elmagyaráztam, elkezdtem nézni, ahogy a házam elé beáll tolatva kb. két méterre a járdától, majd manőverezgetve sem sikerült sokkal közelebb, itt kezdtem idegbajt kapni, az akksim alig töltve és a tötyörészéstől le fog merülni, a fickó árában benne van 500 Ft gumicipelés, ott akadályozzák a forgalmat és még fel is verjük a szomszédaimat, feladtam!
Vékony szoknyában álltam az utcán, éreztem, hogy görcsölni kezd a hasam, fájt a fejem, az állkapcsom, hullafáradt voltam és csalódott a lakás miatt, felmentem a kecómba és rájukhagytam a pénzzel együtt!
Fél órát zajongtak. Majd hív apám, hogy menjek le a harmadikról, mert nem tudja bezárni az autót.
Értitek. A másik gomb!
Aztán feljött, hogy kétes higiéniájával ne csak a kocsimat, hanem a kanapémat is megtisztelje, gyorsan leterítettem egy pokrócot alá. Elkávézgatott, megbeszéltük, hogy a szépséges lakás stornó. :( :(
Szombaton menzesztől fetrengve leszakadt a derekam, taknyos lettem, feküdtem a földön és bőgtem. Összekaptam magamat, hogy járok egy kört a kocsival, töltődjön az akksi, felkaptam Anyut, bejártuk Tolnát-Baranyát, a végén nagybevásároltam neki, bementem hozzájuk beszélgetni. Búcsúzáskor apám lecseszett, hogy szégyelljem magamat, miért nem keresem soha a társaságát. Mondom, akkor zsinórban a harmadik nap voltam vele órákat!!!!!!!!
Vasárnap családi ebéd, ahol jött egy kedves-vicces megjegyzés, hogy engem nem vesz el senki. Nem kezdtem bele, hogy az elmúlt 2-3 hónapban lerázott öt pasiból kettő nős volt, mert kitérnek a hitükből. A kedvenc ételemet sütötték, DE nekem nem engedték, hogy egyek belőle, mert nekem külön, diétásan főztek általam utált dolgokat (jó, a halat szeretem), bár a kedvenc ételem is ehető lett volna, de inkább már nem szóltam, csurgott a nyálam csendben. Színház, ahol végig görcsölt a gyomrom, pedig ugye a diétás kaját ettem, egy zenés buli, ahol kiderült, hogy táncbemutatnunk is kell, amire egyáltalán nem számítottam, de gratuláló visszajelzések jöttek, jók voltunk. Az a mozgás kevés volt, rávettem Gé-t, hogy menjünk át táncolni máshová. Izzadtan, hidegben, a kocsiban nem kapcsolhatok fűtést, amíg szarakodik az akkumulátor. :S Ott kifogyott a benzinem, köröztem, hogy találjak egy kutat időben. Aztán tánc, ahol T feltűnően került, aztán haza hideg kocsiban, szétfagytam izzadtan.
Amiben kiégett az izzóm ismét, ötletem sincs, hová menjek vele! :(
Addigra már irtó éhes voltam, délben a hal salátával, azóta két tánc...
Tegnapra már hőemelkedés, torokfájás, így munka, hazafelé bőrigáztam, vizes nadrágban szurkált a csípős-jeges idő, alig vártam, hogy vegyek egy forró zuhanyt!
Hazaértem: hideg a lakás. Beázott a kéményem, nincs sem fűtésem, sem melegvizem!
Hadd ne ecseteljem, menzeszkor, megfázva mekkora élmény így tisztálkodni!
Otthon vacogtam egész éjjel, a sütővel próbáltam befűteni, meg hajszárítózni a pulcsim alá. Éjjelre tropa lettem.
Ma körbetelefonálok, biztosító, biztosító szerelői, maszekok: ilyen időben tilos a bádogosoknak a tetőkre járkálni, ezért senki nem jön ki megszerelni! Ilyen időben. Mikor lesz megint nem ilyen idő?
Az idegbaj szélén állok és irtó szarul vagyok. Inkább maradok túlórázni, itt meleg van.
Végiggondoltam, hogy hány és hány ember mondja, hogy hozzám jön egy kis energiáért, pozitív gondolatért, tanácsért, ilyenkor meg itt állok a szarban, hogy nekem nincs kihez fordulnom, engem nem tesznek fel az emberek a barátságtérképükre. (Ezt most tanultam.)
Tisztára úgy érzem magamat, mint hetedikben, hogy mi 3-4-en lányok kapaszkodnánk a mainstreambe, nekik jók vagyunk, amíg kellünk, de fordított esetben senki le sem...
Hazamegyek, el kell intéznem pár dolgot, aztán átkéredzkedem Anyuékhoz hajat mosni. Valszeg alhatok náluk 1-2 éjszakát, ha kibírom apámat, az arcombaköhögését, amit a vécében hagy és a folytonos igazságtalan piszkálódását. És Anyu, (nálam jóval alacsonyabb, ezért) alhat a nappaliban a kanapén a műtétje előtt, amikor így is alig bír elaludni szegény. És jó lenne, ha nem fertőzném meg addig sem!
Taknyosan a csütörtöki fogorvoshoz sem tudok menni végleges tömésért, táncolni sem, ha utána éjjel rombolnék be Anyuékhoz, és ki tudja, mikor lesz melegvizem, fűtésem újra, szombaton nálam lenne buli, ha... még pakolni, takarítani sem tudok egyelőre!
Mocsok magányosnak érzem magamat.
